-
Pataki Dániel marad az NHH elnöke
Újabb öt évre megerősítették tisztségében a hatóság vezetőjét, aki mellé új vezetőségi tagokat is választottak.
Távközlés 16
-
Már javítják az elszakadt kábeleket
A szervizhajók már megérkeztek a helyszínre a Földközi-tengeren. A teljes helyreállítás az év végéig is eltarthat.
Mérleg 7
-
Jövőre csökkenhetnek a percdíjak
Januártól újabb lépcsőjéhez érkezik a mobilvégződtetési díjak lefaragása. Az NHH szerint 2010 végére 40 százalékkal lesz olcsóbb ez a szolgáltatás.
Távközlés 14
-
Internet nélkül maradt a Közel-Kelet
Újabb kábelszakadás volt a Földközi-tengeren. Indiától Egyiptomig akadozik az internet és a telefon.
Tech 13
-
Az internetszolgáltatók megmondják, mi a minimum
A vezetékes ISP-k többsége az új rendeletnek megfelelően feltünteti a garantált sebességmutatókat is a maximálisak mellett. Ki így, ki úgy.
Távközlés 28
-
Jogsértő az iPhone kizárólagos forgalmazása
Franciaországban egy tegnapi döntés szerint az összes szolgáltatónak biztosítani kell a lehetőséget a készülék árusítására. A francia példa nyomán más országokban is indulhatnak eljárások.
Távközlés 3
-
Vezetékes telefonnal újít az Externet
Az alternatív szolgáltató hisz az évek óta zsugorodó telefonpiacban.
Távközlés 1
-
A magyar netezők a Nokiát és a T-Mobile-t szeretik
Felmérés készült az internetezők mobilhasználati szokásairól. Kiderült, hogy jellemzően ők is csak a telefon alapfunkcióit használják.
Mérleg 19
-
Nem a jövő, hanem a jelen: 50 megás net a háztartásokban
A brit Virgin Media nagyot lépett: a ma induló szolgáltatás már az internethasználat következő korszakát jelzi.
Távközlés 79
-
A Google megvillantotta ördögi arcát
A Wall Street Journal riportja szerint a Google arra törekszik, hogy kiemelt pozícióba kerüljön az internetszolgáltatóknál.
Távközlés 136
-
A Pannon és a T-Mobile is bünteti a „túlfogyasztókat”
Ma valóban korlátlan mobilinternet nem létezik Magyarországon. A hiányos tájékoztatás miatt sok felhasználó fog csalódni.
Távközlés 207
-
Egyértelművé kell tenni a hűségszerződések feltételeit
A fogyasztók érdekeit is szem előtt tartó, a részleteket világossá tevő hűségnyilatkozatokat vár el a szolgáltatóktól a hírközlési fogyasztói jogok képviselője.
Távközlés 1
-
Gyermekpornográfia a Wikipedián?
A Scorpions albumának borítója hajdan nagy vitákat váltott ki, s most újra a figyelem középpontjába került.
Mérleg 14
-
A jövő héttől lassabb lesz az internet Magyarországon
Legalábbis papíron. Egy kormányrendelet értelmében ugyanis a szolgáltatók kötelesek lesznek mindenhol feltüntetni a maximális mellett a garantált minimális sebességet is.
Távközlés 41
-
Elfogyott a vezetékes széles sáv lendülete
A magyarországi előfizetések száma meghaladta a 1,5 milliót, de már csak marginális mértékben nő.
Távközlés 9
-
Mire figyel jövőre az NHH?
A hatóság 2009-es piacfelügyeleti tervében a garantált sebességek feltüntetését előíró rendelet betartására, az egyoldalú szerződésmódosításokra és az emelt díjas SMS-ekkel kapcsolatos tájékoztatásra koncentrál.
Távközlés 4
-
Szervertermet nyitott Győrben a Magyar Telekom
A vállalat T-Systems üzletágának ez a negyedik adatparkja az országban.
Távközlés 4
-
Lakóparkokba visz VDSL-t a T-Home
A szolgáltató bővítette a gyorsabb technológiával lefedett területek számát.
Távközlés 7
Percről percre
ph Desktop PC-k, perifériák, székek, táp és processzorhűtő vesz részt piaci szemlénken.
ma Megengedhető árú Wear OS órával rukkolt elő a Xiaomi, de vannak kompromisszumai.
ph Megnéztük, mit tud egy középkategóriás Hisense modell manapság, és hogy javult-e a cég saját, VIDAA okostévérendszere.
Állásajánlatok
Cég: ABT Hungária Tanácsadó Kft.
Város: Budapest
Ismét késik az új Alone in the Dark játék
gp A legutóbbi információk szerint január helyett csak márciusban kapjuk meg a teljes kiadást.
Jöv év elején végre megjelenik Switch-re is a Kingdom Come Deliverance
gp A fejlesztők a Saber Interactive csapatával együttműködve hozzák el nekünk az új kiadást.
As Dusk Falls - Pontos megjelenési dátumot kapott a PlayStation kiadás
gp Aki a Sony konzoljaira szeretné beszerezni a játékot, annak márciusig kell erre várnia.
Free Play Days 2023 - 49. hét: Just Die Already, Moving Out 2, Call of the Wild
gp Extraként kipróbálhatjuk a Chivalry 2 című alkotást is.
Ingyenes az Epic Store-ban a GigaBash és a Predecessor (PC)
gp A jövő heti ajándékról egyelőre nem tudunk semmit hivatalosan, valamilyen meglepetés lesz.
Acer Iconia P10 Tablet
lo Fémházas, sztereó hangszórós tablet koros chippel és Widevine L3-as certtel.
The Game Awards 2023 - Íme a nyertesek
gp Biztosan akadnak akik szerint érdekes döntések születtek, ám a Baldur's Gate győzelme teljesen érthető.
- Házi barkács, gányolás, tákolás, megdöbbentő gépek!
- Hardcore pizza és kenyér topik
- Gaming notebook topik
- Linux kezdőknek
- Az akkumulátorkímélés lehet a One UI 6.1 ütőkártyája
- SörcsaPH!
- Vezetékes FÜLhallgatók
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- Építő/felújító topik
- Samsung Galaxy S21 FE 5G - utóirat
- További aktív témák...