Optikai dömping

A nyolcvanas években jelentek meg a boltokban a Compact Disk lejátszók és az első digitális zenei albumok, melyek hamar letarolták a hi-fi piacot. A bakelit gyémánt vagy zafír tűje helyett lézer olvassa vissza a mikrobarázdákba írt digitális jeleket, melyek nem csak tömörítetlen sztereó zenei felvételeket, hanem adatokat is tárolhatnak. A zenei ipar mellett a szoftvergyártók is nagy lendületet vettek a kezdetben 650 MB-os kapacitású korongok elterjedésével, hiszen a fajlagos, egy MB-ra jutó költséget tekintve sokkal olcsóbb volt optikai hordozón forgalmazni termékeiket, mint mágneslemezen. Kezdetben a helybőség zavarával küzdöttek a kiadók, de aztán hamar felfedezték, hogy nagyfelbontású képekkel és videókkal bármi megtölthető és eladható egy darabig. Némi piacra tettek szert a VHS minőséget biztosító Video CD-k is és főként külföldön a CD-i (interaktív CD) is hozott némi áttörést, legalábbis játékok és karaoke terén.

A kétszeres Mitsumi CD-meghajtó a legolcsóbbak közé tartozott, illesztéséhez saját ISA kártyát adtak

E sorok szerzőjének első optikai meghajtója egy kétszeres Panasonic ATAPI CD olvasó volt, mások Sonyval kezdték, amit Sound Blaster hangkártyához csatlakoztattak. Már egy szerényebb olvasóval is elmentek a bélyegméretű, 160-320 pixel széles, 256 színű videók a lemezújságokon, és a játékok átvezető videói is nagy csodának számítottak (igen kimunkáltak voltak pl. a Warcraft II átvezetői), de a monitor általános VGA vagy SVGA felbontásához mérhető részletességű mozgóképre még várni kellett néhány évet.

A fázisváltó technológiára alapuló PD drive tekinthető a CD újraíró (nem író!) ősének

Évekig elérhetetlenek voltak a gyorsabb meghajtók és több éves átlagfizetésnyi összegért kaphattunk olyan csodamasinát, mely már írta is a kezdetben szinte beszerezhetetlen, majd darabonként 6-10 000 forintba kerülő 650 MB-os nyersanyagokat. Legtöbben évekig bér-írattunk, hiszen még a megfelelő méretű merevlemez sem állt rendelkezésünkre ahhoz, hogy összegyűjtsük digitális javainkat. (Annál is inkább, mert egy 650 MB-os vagy nagyobb SCSI merevlemez ára ugyanakkora tétel volt, mint maga az író és a vezérlőkártya.) Lassacskán az árak csökkentek, a merevlemezek mérete elszaladt, a PC teljesítménye és az ATAPI felület fejlődése pedig szükségtelenné tette, hogy drága SCSI eszközökbe kelljen beruházni, az írás – és az adatmentés – hétköznapivá lett, a CD pedig másolható. Aztán megismételtük ugyanezt a hullámot a DVD-vel és az írható DVD-vel is. Közben az újraírható technológiák is felzárkóztak, sőt el is ágaztak: egy időben nagy vitapont volt, hogy a DVD-R vagy a DVD+R jobb-e, ma már lényegtelen.

Nem csak a flash tehet róla, hogy legtöbben már tavaly sem vettünk írható optikai lemezt

Mindent megváltoztatott az írható CD illetve DVD megjelenése, már ami az adatmentési szokásainkat és korlátainkat jelenti, ugyanakkor hamar komoly fejfájást okozott a szerzői jogok tulajdonosainak is. A DVD-filmek védelmének feltörése, házi másolhatósága nagy cserepiacot teremtett, amit mára szintén az internet vett át. Az optikai lemezek becsülete mára megcsappant, a Blu-ray ugyan sikeresnek mondható ma is, de közel sem övezi akkora őrület, mint anno a DVD-t. Mindenki megőrült egy DVD-íróért, de ma csak kevesen vesznek Blu-ray írót és ez nem véletlen, valamint nem is fogható pusztán a formátum gyengeségeire.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!