Bevezetés
Az elmúlt évek állóháborús légköre után, amelyet a jogi bizonytalanság okozott, mostanában – bár a törvényi helyzet ugyanolyan tisztázatlan – egyre többször torkollik nyílt összecsapásba a jogvédő szervezetek és a szerzői jogot kijátszani szándékozók szembenállása. Az elmúlt héten alkalmunk volt részt venni egy sajtótájékoztatón, ahol az egyik jogvédő szervezet kvázi vérdíjat tűzött ki a moziban kamerázók fejére, százezer forintot ígérve a be(fel?)jelentőknek. Ugyanitt egy másik előadó szigorúbb bírósági ítéleteket szorgalmazott, mivel csak ezeket tartja elrettentő hatásúnak (kérdésünkre válaszolva egyértelműsítette, hogy letöltendő szabadságvesztésekre gondolt).
Mára a részinformációknak és hiányos törvényi szabályozásnak köszönhetően a helyzet egészen kaotikussá vált. Gombamód szaporodnak a különböző szerzői jogvédő – hivatalos megnevezéssel: közös jogkezelő – egyesületek, amelyek néha még egymással sem értenek szót. Sőt, megjelent az első olyan jogvédő szervezet is, amely a szerzői jogvédő szervezetek által támadottak jogait védi – természetesen csakis azokét, akiknél van mit védeni. A hatóságok az erősebb érdeklobbi mellé állnak, annak ellenére, hogy az elégtelen műszaki feltételeknek köszönhetően ők maguk is gyakran követik el azokat a jogsértéseket, amelyek ellen a jogvédők oldalán fellépnek. A netes társadalom pedig jellemző módon kétféleképpen reagál: a lánc végén álló, a törvényeket legkisebb mértékben áthágó felhasználók megrémülnek az általános offenzívától; az illegális másolatokban már-már életformaszerűen utazók viszont egyfajta félreértelmezett általános internetes szabadság-ábrándba lovalva magukat egyre dacosabbak lesznek.
Mindeközben a feketepiacokon a valóban bizonyíthatóan anyagi haszonszerzésért kalózkodók alig zavartatva egyaránt károsítják meg a szerzőket, a forgalmazókat és a vásárlókat is.
Kissé túlspilázva...
(Részlet a "Mondj nemet a kalózoknak!" című ASVA-kampány anyagából)
Fontosnak gondoltuk, hogy pontos tájékoztatással igyekezzünk támpontot adni ebben az egyre sűrűbben kavargó forgatagban. Ehhez elkerülhetetlen a jogi helyzet definiálása, erről, valamint a lehetséges megoldásokról szól cikksorozatunk első része. A folytatásban a mostanában legaktívabb jogvédő szervezet, az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közhasznú Alapítvány (ASVA) igazgatójával, Kálmán Andrással beszélgetünk a témáról, és egy független netjogászt is a kérdések kereszttüzébe állítunk.
Amit szabad Jupiternek...
Az olvasónak, ha a szerzői jog útvesztőjében kíván eligazodni, érdemes a tájékozódást rögtön a hatályos magyar jogszabálynál, nevezetesen a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvénynél kezdeni. Ez a törvény biztosítja a szerzőknek, alkotóknak, előadóknak a műveik forgalmazásából származó, amúgy senki által nem vitatott jogos igényét. Fontos megjegyezni, hogy a szerzői jogok nem egyrétegűek, a mű felhasználásának minden egyes módjához külön tartozik jogosultság – és persze jogdíj. Egy műalkotás „életciklusát” végignézve ez így is van rendjén: egy regényből például forgatókönyv készülhet és mozifilm, ezt a filmet levetítik a moziban, később kiadják videón és DVD-n, amely kölcsönözhető, majd megvásárolható lesz – és ez mind külön felhasználás, amelyből minden felhasználónak csak a maga szeletét kell jogdíjfizetéssel legalizálni. Ha nem így lenne, akkor az első láncszemnek, példánkban a megfilmesítőnek, vagy az utolsónak, a magánvásárlónak kéne a mű minden lehetséges felhasználásának jogdíját megfizetni, ami természetesen aránytalan és igazságtalan lenne. Ebből viszont az is következik, hogy az egy adott felhasználásért jogdíjat fizető kizárólag az adott felhasználás jogát szerzi meg, más típusú felhasználásét nem. Jogi nyelvezetről lefordítva: egy videokazetta megvásárlásával csak a magáncélú felhasználás, az otthoni vagy baráti társaságban történő megnézés jogát szerzem meg, a mű egyéb felhasználásának – például forgalmazásának, nyilvános vetítésének, átdolgozásának – jogait nem.
E szigorúnak tűnő szabályozás alól a szerzői jog több száz éves története során csupán egyetlen felhasználás számított kivételnek és élvezett jogdíjmentességet, az ún. szabad felhasználás, ezen belül is a magáncélú másolás – amennyiben ez jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja, és a szerzők jogos érdekeit indokolatlanul nem csorbítja. Csakhogy a törvény nemzetközi elődeinek megalkotásakor még egészen mást jelentett a magáncélú másolás megengedése, mint ma. Akkor nem álltak rendelkezésre olyan technikai berendezések, amelyekkel a magáncélú másolás érzékelhető bevételkiesést okozott volna a szerzőknek, a magnó, a képmagnó, majd a CD- és a DVD-író megjelenésével viszont a kép alaposan megváltozott, és mára már teljesen egyértelmű, hogy az – itt már indokolt az idézőjel – „magáncélú” másolás igenis okoz kárt a szerzőknek, vagyis jogos érdekeik csorbulnak.
Jó megoldás nincs erre a helyzetre. Magyarországon jelenleg a rossz megoldások közül azt alkalmazzák, amelyet 1965-ben Németország talált ki, és hazánk az elsők között vett át ’82-ben: az üres hordozók árába beépített jogdíjat.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
