A felvilágosítás nem elég
Kálmán András
Ahogy azt a szerzői joggal foglalkozó cikksorozatunk első részében beharangoztuk, most az utóbbi hónapokban igen aktív Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közhasznú Alapítvány (ASVA) igazgatójával, Kálmán Andrással tekintjük át a magyarországi helyzetet. Első kérdésünk természetesen az előzményekben tárgyaltakkal kapcsolatos véleményére vonatkozott:
– Olvastam a cikket. Van egy filozófiája, amit kedvelek és van egy, amit nem. Nevezetesen, hogy a net birodalma a szabadságé lenne – ezzel nem értek egyet –, illetve, hogy a filmbarátok nem egyenlők a hivatásos kalózokkal – ezzel igen.
Hirdetés
– Ugye továbbra is ez utóbbiak jelentik az ASVA célcsoportját?
– Az ASVA a kalózkodás és a kalózok ellen küzd. A fájlmegosztók azonban elkövetnek szerzői jogi jogsértéseket, így adott esetben fennakadhatnak a bűnüldözők hálóján.
– Jogi szempontból: a fájlmegosztók igen – a letöltők nem. Ez elvileg lehetőséget ad egy nagyon vékony pengén való egyensúlyozásra, kizárólag legális tartalmak megosztása révén.
– A mi felfogásunk szerint – bár jogdogmatikailag a magáncélú letöltés és másolás nem szerzői jogi jogsértés és így nem is bűncselekmény – a felhasználási jog nélkül terjesztett védett művek nem válhatnak legálissá csupán azért, mert azokat magáncélra használják. Ebbe a vitába azért nem megyünk bele, mert sem nekünk, sem a hatóságoknak egyszerűen nem kerül a látóterébe az, aki magáncélra tölt és másol. Ha azonban az így megszerzett mű hozzáférhetővé válik mások számára, akkor a jogi helyzet is más.
– Ez kétségtelen. Várható ebben a kérdésben törvényi változás? Követve mondjuk a svédországi példát, ahol most olyan törvényjavaslat készül, amely már a letöltést is büntethetővé tenné.
– Mi nem tudunk változásról, arról sem, hogy terveznének ilyesmit.
– Ha már Svédország szóba került: Az ottani hivatal vezetőjét, Henrik Pontent Svédország leginkább gyűlölt emberének választották, azóta fenyegető hívásokat kap, és hivatala virtuális és valós betörések célpontjává lett. Nem tartanak Önök is hasonlótól?
– Sajnos nem hiszem, hogy a népszerűségi listákon előkelő helyre kerülünk – miközben remélem, hogy a népszerűtlenségit sem fogjuk vezetni.
– Mégis, sokan azt olvassák az Önök fejére, hogy közhasznú alapítvány létükre – felvállalt céljuk az oktatás-felvilágosítás – meglehetősen militarista szellemben működnek, tájékoztatás helyett inkább ráijesztenek az emberekre.
– A tevékenységünk céljával kapcsolatban egyetértünk. Ez vonatkozik magamra és munkatársaimra, de a teljes magyar és nemzetközi filmes szakmára is. Merem remélni, hogy a warez-generáció is érti, mi miért történik, és mélységesen elítéli azokat, akik ebből pénzt csinálnak, nem is keveset. Ami a módszereket illeti, sajnos nem bízhatunk a felvilágosítás és nevelés gyors eredményeiben. A jogkövetés önkéntessége a kívánt cél, de a megelőzés – sőt, adott esetekben az elrettentés – is az eszközeink között kell legyen. Persze nem arról van szó, hogy a cél szentesíti az eszközt.
– Nem tudok nem belekapaszkodni az utolsó mondatába, és visszakérdezni: többször nyilatkozta – az otthoni felhasználóknak üzenve –, hogy munkatársai ugyanazokat a DC-hubokat nézik, mint a fájlcserélők. Önök milyen tartalmakat osztanak meg, hogy összejöjjön egy hubra való bejelentkezéshez szükséges 30-50 gigabájt?
– Erre a kérdésre nem áll módomban válaszolni.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!