Fájlcsere - múlt és jövő

Az előzmények és az ítélet

Kereken két hét telt el az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának döntése óta, amely pontot tett a 2001 októbere óta húzódó fájlcsereper végére. Az ítélet kihirdetését követő hét leginkább az önmagukat sajtóközlemények útján ünnepeltető kiadóvállalatok és szerzői jogvédők győzelmi mámoráról szólt. Most, hogy ez elcsendesült, ideje áttekinteni, hogy valójában mit is jelent a bíróság döntése, és milyen hatással lesz a fájlcserélők jövőjére nézve.

Fájlcsere-történelem

Az őskor, 1997-1999

Ebben az időszakban a fájlok cseréje főleg IRC-hálózatokon és ftp-n keresztül valósult meg. Az online jogsértésekben kizárólag néhány MP3-letöltéseket kínáló weboldal vett részt, de az ellenük indított perek csekély társadalmi visszhangot váltottak ki. Csak elenyészően kis számú szoftver használt valódi p2p-kommunikációt.
Főbb események:
1997. június - a RIAA, az amerikai hanglemezgyártók szövetsége beperel három MP3-letöltést kínáló weboldalt.
1998. október - a Diamond Multimedia piacra dobja az első MP3-lejátszót, a RIAA azonnal perel.
1999. február - a Lycos közzétesz egy online zenekereső segédprogramot. A RIAA perrel fenyeget.

A hőskor, 1999-2001

A ’99 tavaszán megjelent Napster hónapok alatt kifordította sarkaiból az online zenepiacot. Felhasználók milliói adták hozzá a merevlemezükön található zenéket a közös kincsesládához, amelyből bárki vehetett. A megosztott zenéket egy központi szerver tartotta nyilván, majd a megfelelő felhasználó megtalálása után már közvetlen kapcsolattal történt a letöltés. Tehát a Napster és követői, az iMesh és az AudioGalaxy egy centralizált modellt alkalmaztak, ami könnyű célponttá tette őket a kiadóvállalatok és szerzői jogvédők számára. A legtöbb cég megszűnt vagy átalakult, miután a RIAA beperelte őket.
Főbb események:
1999 tavasza - megjelenik a Napster béta-verziója.
1999. december - a RIAA beperli a Napstert.
2000. július - egy San Francisco-i bíróság a fájlcsere beszüntetésére kötelezi a Napstert.
2001. február - a fellebbviteli bíróság helybenhagyja az ítéletet, a Napster beszünteti a szolgáltatást.

A decentralizáció kora, 2001-2005

A perek soksága rámutatott a centralizált hálózatok gyengéire. Újabb és erősebb hálózatok jöttek létre, amelyek már túlélték egy szerver kiesését, vagy akár az őket üzemeltető cég megszűnését is. Az elosztott hálózatok jogi védelmet is jelentettek, hiszen az üzemeltetők hivatkozhattak arra, hogy nem volt befolyásuk a jogsértő tevékenységre. A korszakot a Kazaa, Gnutella, Morpheus és Grokster nevek fémjelzik.
Főbb események:
2000. március - az AOL leányvállalata, a Nullsoft az anyacég tudta nélkül közzéteszi a Gnutella kódját.
2001. október - a RIAA pert indít a Kazaa, a Grokster és a StreamCast Networks ellen.
2002. február - egy programhiba több millió Morpheus-felhasználót zár ki a Kazaa hálózatából.
2003. szeptember - a RIAA elindítja az első pereket fájlmegosztó magánszemélyek ellen.
2005. június - az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága dönt a Grokster-perben.

Értelmezzünk bírósági ítéletet!

A döntést követő kezdeti felzúdulást alighanem az ítélet nem várt előjele váltotta ki, hiszen a régóta húzódó perben alsóbb fokon már több olyan döntés született, amely a fájlcserélő programokat fejlesztő két alperesnek, a Groksternek és a StreamCast Networksnek kedvezett. Alapot erre az 1984-es Betamax-ügy szolgáltatott, amelyben a Sony videofelvevőjét végül azért találta legális eszköznek a bíróság, mert a jogsértő célú felhasználhatóság dacára a készülék alapvetően jogszerűen is használható. Most is erre számított mindenki, hiszen a precedensalapú angolszász jogban egy a Betamax-ítélettel ellenkező értelmű döntés az iparág seregnyi technológiai szabványának jogosságát kérdőjelezhette volna meg, kezdve egészen a CD-íróktól.

A várakozások ellenére a kilenc bíró mégis egyhangú ítéletben döntött a film- és lemezkiadók javára, kimondva, hogy a felhasználók által elkövetett jogsértésekért – bizonyos feltételek mellett – igenis felelősek a fájlcsereprogramok fejlesztői. Érthetőnek tűnik tehát a jogtulajdonosok határtalan öröme, hiszen látszólag egyértelmű és precedensértékű ítélet született. Azonban ez csak a látszat, amit nyilván a nyertes kiadóvállalatok is pontosan tudnak – így azt az eufóriát, amit a sajtóvisszhangokban láttunk, valójában úgy nevezik: kommunikációs stratégia.

Döntés ugyanis lényegében nem született, azt majd az a Los Angeles-i bíróság fog hozni, ahová az ügyet a Legfelsőbb Bíróság visszautalta. Ők döntés helyett egy elvi állásfoglalást hoztak, amelyet az alsóbb szintnek természetesen szem előtt kell tartania, így a Grokster-ügy már aligha fog megfordulni. De ettől a jövőbeli fájlcserélőperek kimenetele még messze nem dőlt el. Hiszen a döntés minden esetben a fent említett „bizonyos feltételektől” függ majd – a legfelsőbb bírák lényegében ezzel oldották fel a Betamax-ügy és a mostani ítéletük között feszülő ellentmondást. Lássuk, hogyan – vagyis mik ezek a bizonyos feltételek?

Az állásfoglalás szerint, ha egy olyan eszköz gyártója, amelynek jogszerű és jogszerűtlen felhasználása is ismert, a felhasználóit bátorítja a jogsértő használatra, felelőssé tehető a felhasználók által okozott kárért. A Grokster és a StreamCast Networks esetében ez bizonyítást nyert, mivel a programokat a Napster utódjaként reklámozták, és mindkét cég felhívta a felhasználói figyelmét arra, hogy azzal ingyen lehet jogvédett tartalomhoz jutni. Az egyik felhasznált bizonyíték egy céges belső email volt. Az elmarasztaló ítélet kulcsa tehát a felhasználók jogsértésre bátorítása volt. Ennek fényében az állásfoglalást úgy is tekinthetjük, mint egy egyértelmű útmutatót a többi fájlcserélő cég számára, hogy hogyan ne legyenek perelhetők a jövőben.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények