Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • graver40

    csendes tag

    válasz klari164 #1928 üzenetére

    Klári, amikor beütött a baj, visszagondoltam, és bizony voltak már korábban előjelei, csak akkor még nem sejtettem, hogy a kialakuló sérv miatt vannak. Pl. évekkel korábban észre vettem, hogy nem tudok állni egy helyben, mert fájnak a lábaim, de úgy, hogy 5 perc sorban állástól már sírni tudtam volna. Elmentem ortopédiára, ahol harántsüllyedésnek tulajdonították, és írtak fel lúdtalpbetétet. Idővel javult a helyzet, csak akkor fájt a lábam, ha sokat gyalogoltam, vagy álltam, illetve este, mikor mentem haza. Aztán párszor ébredtem fájó, merev derékkal, de ezek is elmúltak. Aztán jött a lerobbanás. Talán ha annak idején már sérvre gyanakszik valaki - akár én is - akkor még jó gyógytornával lehetett volna tenni ellene, elkerülni, vagy későbbre tolni a műtétet. De most már mindegy is.
    Igen, nekem is mondják, hogy milyen szépen megyek már. Eleinte kellett mankó, mert erősen sántítottam, és azt mondta a gyógytornász, hogy az nem jó a frissen műtött szakasznak, használjak pár hétig mankót. Most már nem használom, így azt hiszik, hogy minden ok. Mert nem tudják, mit érzek. De nem is baj, én is azt szeretném, hogy azt mondhassam, minden ok. :)
    Ne keseredj el, Klári, vannak ilyen hullámvölgyek, biztosan jobb lesz idővel, meglátod. Az első műtétem után voltam néha én is úgy, hogy minek mentem bele... Akkor felhívtam egy betegtársamat, akit pár hónappal korábban műtöttek, így előrébb tartott, mint én, átélte már, amit én. Ő tartotta bennem a lelket. Nagyon, nagyon sok türelem kell ehhez a nyavalyához, mert lassú a felépülés, és nehéz bírni cérnával. Néha nekem is elfogy, és kiakadok (mint az e heti visszaesésnél). De muszáj kitartani. Szívből kívánom neked is a javulást.

  • Gerinctelen

    csendes tag

    válasz klari164 #1928 üzenetére

    Kedves Klári!
    Azt kérdezed mit nyertél a műtéttel , látod ezt eltudom mondani neked...nem lett ilyen súlyos az állapotod, a bénulás jele sincs , és lehet több orvosságot szedsz, de legalább hatnak rád az orvosságok.
    Én mire műtétre került a sor már nem vettem be egy orvosságot sem , mert nem hatott rám , max olyan voltam mint az ópiumos egér , és így is fájt

Új hozzászólás Aktív témák