- Szabadulnak a kínai eszközöktől az amerikai szolgáltatók, de ez sokba kerül
- Irányíthat-e atomfegyvereket az AI?
- 5 év alatt 100 milliárd dollárt költött fejlesztésre az Apple, az AI a következő
- Az Insta360 ellen fordítja a hatóságokat a GoPro
- Sokat fogyaszt az AI, egyre több az adatközpont, kell az atomenergia
Új hozzászólás Aktív témák
-
bambano
titán
válasz Gargouille #449 üzenetére
"a "társadalom" számára precedens értékű lesz a végkimenetele az ügynek.": a társadalom, ha így en-bloc nevezed, egy büdös szót se fog érteni belőle, ráadásul nem is fog soha olyan helyzetbe kerülni, hogy erre a tudásra szüksége legyen. marinéne nem fog hekkelni két hókifli sütés közben bivalybasznád-külsőn.
azoknak pedig, akiknek ez valamiféle tanulsággal szolgálhat, nevezzük hacker-társadalomnak, lehet egyrészt megfelelő indoklást adni az ítélet mellé, másrészt lehet, hogy az az üzenet lesz kívánatos, amit az ítélet hoz.
"Lecsukják a srácot 8 évre, aminek könnyen lehet, hogy az eredménye az lesz...": ezt nem zárhatjuk ki. de tisztán kell látni, hogy nem azért siklik ki az élete, mert rossz bíróságot fogott ki, hanem azért, mert rosszat tett. a váltó akkor állítódott át, amikor második menetben is bement hekkelni, nem akkor, amikor öltönyben vigyázzt vezényelnek neki.
"Pláne ha legközelebb valódi hozzáértő bűnözők kezébe kerül mondjuk emiatt ": miért, mi bizonyítja, hogy a nagy médiafelhajtás miatt nem kerültek ki ugyanezen lyukak hozzáértő bűnözők kezébe? nem hinném, hogy az átlagos cracker bűnöző elithez képest olyan nagyon okos lenne a gyerek. vagyis másképp fogalmazom meg: nem hinném, hogy amit tett, azt egyes bűnöző rétegek ennyi infóból ne tudnák rekonstruálni. tehát az, hogy a tré kiemelt célponttá vált (még tavaly... hehe ), az szinte biztosra vehető, és ez független attól, hogy a magyar jogszolgáltatás tempóját nézve majd valamikor lesz egy ítélet.
"Amúgy szerinted a büntetéstől jobb ember lesz bárki is?": amúgy szerinted akkor ne büntessenek senkit? egyébként szerintem az, akit megbüntettek, az kétséges. de mások, akik még nem követték el a maguk bűnét, esetleg elgondolkodhatnak rajta.
de fordítsuk meg a kérdést: mit üzen a cracker köröknek egy olyan ítélet, ahol ilyen súlyos tettet meg se büntetnek? szerintem azt, hogy hajrá fiúk, tiétek a pálya, a nyuszik a bíróságon nullát érnek.
"A büntetés nem más mint megtorlás, elégtétel.": ezt a bűn pszichológiájával foglalkozó szakemberek nem osztják.
"De szerintem ez nem egy igazi bűncselekmény, hanem hiba.": szerintem meg egyértelműen bűncselekmény, btk szerint minősített eset, 2-8 évig.
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
-
válasz velizare #436 üzenetére
és @Gargouille és @Bambano, és @dabadab : Valóban, az az egyik baj, hogy ember nincs a bíróságok környékén, aki valóban kompetens lenne mind a két területen, tehát egy informatikai ügy jogi hátterét átlátná, a valódi történések súlyosságával együtt. Valószínűleg ebből is adódik a vonatkozó jogszabályok teljesen valóságtól mentes volta is.
Tök jó lenne, ha ez a helyzet változna, de esélyt se látok rá :SMutogatni való hater díszpinty
-
dabadab
titán
"továbbra is erőlteted azt a nyilvánvaló csúsztatást, miszerint ha a t nem állapodik meg ezzel a gyerekkel, akkor mással se és a hibák nyitva maradnak. "
Tekintve, hogy egészen pontosan ez történt (a hibák nyitva maradtak) elég nehéz ezt csúsztatásnak nevezni.
DRM is theft
-
Gargouille
őstag
"azoknak pedig, akiknek ez valamiféle tanulsággal szolgálhat"
Elnézést, én elve rájuk gondoltam csak nem számítottam rá, hogy ezt itt külön le kell vezetni.
"ezt nem zárhatjuk ki. de tisztán kell látni, hogy nem azért siklik ki az élete, mert rossz bíróságot fogott ki, hanem azért, mert rosszat tett"
Ugyebár amit tett az megtörtént, tehát nem lehet megváltoztatni. Az ítélet viszont még nem történt meg, ezen viszont lehet. Azt, hogy hibázott már ő is belátta. Ha mégsem, azon a börtön sem változtat.
"amúgy szerinted akkor ne büntessenek senkit? egyébként szerintem az, akit megbüntettek, az kétséges. de mások, akik még nem követték el a maguk bűnét, esetleg elgondolkodhatnak rajta."
Azt büntessék meg aki valóban rászolgált és azt is csak a szükséges mértékben. Felhozhatnám példának a gyorshajtást, mint népi társasjátékot. Akit megbüntetnek miatta az lassabban megy utána? Nem, beszerez lézerblokkolót, trafi detektort, valami appot stb. mindent csinál, hogy elkerülje a büntit, csak a szabályt nem tartja be. A gyakorlat legalábbis ez. De mondhattam volna drogkereskedelmet vagy akármit, pont ugyanez a szitu. Persze ha a cél pont ez, akkor tényleg megfelelő a 8 év a srácnak, sőt még tán kevés is.
Lassan kiderül, hogy amit korábban abszurd humornak gondoltunk, az csak szimpla jövőbelátás volt.
-
Tikakukac
titán
Felnégyelés a büntetési tétel, minimum.
A fiatalok 50%-a optimistán tekint a jövőre. A másik felének nincs pénze drogokra.
-
bambano
titán
válasz Gargouille #454 üzenetére
"Akit megbüntetnek miatta az lassabban megy utána?": szerintem a többség igen. ráadásul szerintem akit még nem büntettek meg, az is érzékeli, hogy nő a fenyegetettség, tehát jobban fog figyelni a sebességére.
az tény, hogy marad egy (remélhetőleg) kis réteg, akit nem érdekel a dolog, és továbbra is menni fog, mit a meszes. de ezek ellen nincs orvosság, akármennyire bünteted, kicsengeti, és kezdi előröl.
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
-
bambano
titán
"Tekintve, hogy egészen pontosan ez történt (a hibák nyitva maradtak) elég nehéz ezt csúsztatásnak nevezni.": értem, tehát ti ketten vagytok a felkent tudorok, akiknek joga van eldönteni, hogy egy biztonsági hibát egy ekkora rendszerben mennyi idő alatt lehet kijavítani.
na ez a társadalomra veszélyes elképzelés, ami ráadásul nem fogadja el a magántulajdon kérdését sem.
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
-
Nem két nap telt el közben, hanem hetek.
Volt itt szó már fúdekritikus cuccról, meg tesztrendszerről is. Az egyik esetben azért kéne gyorsan javítani, mert kritikus, a másikon meg azért, mert nem okoz bajt, ha valami nem jól működik utána.Basszus, ahogy Dare2Live is mondta, náluk, és nálunk is 1 hét-10 nap a kritikus hibák javítására a határidő... Szintén nagy, tohonya mammutcégek, és érdekes, ez a hozzállás.
Mutogatni való hater díszpinty
-
bambano
titán
az információbiztonság egyik legfontosabb szabálya, hogy a szolgáltatásnak üzemelnie kell.
a biztonságos de használhatatlan rendszer nullát ér, ennél sokkal elfogadottabb a működő, de lyukas rendszer.tehát ha a gyerek beletenyerelt valami olyanba, amit hónapok alatt lehet javítani, akkor az elmélet szerint hónapokig fog lyukasan üzemelni a rendszer.
ezért látom súlyos problémának, hogy egyesek a fotelből azt gondolják, hogy ők jobban tudják, hogy mennyi idő kijavítani egy ilyen hibát.
tehát amikor nem fogadta el a gyerek a tré ajánlatát, hanem utána kis idővel visszanézett, és folytatta a törögetést, azzal azt is mondta, hogy majd ő jobban tudja, hogy mikorra kellett volna megjavítani a rendszert. ezt, szerintem, mindenki, aki üzemeltetett már szobánál nagyobb méretű rendszert, kikérné magának.
akkor se biztos, hogy jogos lett volna megint bemenni és törögetni, ha a gyereknek előzetesen konkrét bizonyítéka lett volna arra, hogy a korábban feltárt és átadott hibák javításánál a tré hanyagul járt volna el. és itt mégegyszer hangsúlyoznám, hogy az, hogy a tré *megfelelően* jár el, nem jelenti feltétlenül azt, hogy a hiba ki van javítva a gyerek által elvárt időpontra. tessék végre felfogni és elfogadni mindenkinek, hogy a tré hanyagságát nem az határozza meg, hogy hozzánemértők által elvárt időpontra befoldozta-e a lyukat.
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
-
KEndre
HÁZIGAZDA
Felrójuk a gyereknek, hogy nem fogadta el a vádalkut? Szerintem ez is inkább hasznos a "társadalomnak", mert így legalább komolyan ki lesz tárgyalva, hogy meddig és ne tovább... Ha úgy nézzük, ez a per elmehet az Alkotmánybíróságig is, jogszabályok módosításához is vezethet. A vádlott fontos szereplője lehet egy eddig őszintén szólva semmibe vett jogi aktusnak.
Légy óvatos, sokan pályáznak a nehezen megszerzett pénzedre! Tudd, hogy csak te vagy képes megvédeni magad!
-
Gargouille
őstag
"szerintem a többség igen. ráadásul szerintem akit még nem büntettek meg, az is érzékeli, hogy nő a fenyegetettség, tehát jobban fog figyelni a sebességére."
Lehet, hogy te nem magyarországon élsz hanem valamilyen párhuzamos valóságban? Vagy én élek ott?
"na ez a társadalomra veszélyes elképzelés, ami ráadásul nem fogadja el a magántulajdon kérdését sem."
Nem közüzem megzavarása a vád? Az korántsem szimplán magántulajdon, az adatok amiket benne kezelnek, azok meg főleg nem. Ha már ez a vád alapja akkor, akkor ne hagyd figyelmen kívül. Pont ettől válik közérdekké a hiba foltozása is.
Lassan kiderül, hogy amit korábban abszurd humornak gondoltunk, az csak szimpla jövőbelátás volt.
-
"tehát ha a gyerek beletenyerelt valami olyanba, amit hónapok alatt lehet javítani, akkor" is a T a hunyó, mert amiről itt szó van, hogy egy kezdő be tudott törni, azt már régen javítani kellett volna. Ha meg akkor értesültek róla, akkor a lehető leggyorsabban. (Ja, azt hadd ne mondjam, hogy nem Kukutyin Kft, hanem a Telekom, ami ugye informatikai szolgáltató cég. Szóval ne már.)
Az információboiztonságnak van egy másik része is, hogy a károkozó nem kérdez, az jön. Örüljenek, hogy csak ez a csóka talált oda. Azt meg sem kérdezem, hogy hogyan voltak ott auditálva/tesztelve a dolgok, hogy ez eddig nem jött elő?
Szerencsére nem sok auditot láttam, de amit igen, ott kötekedtek mindennel. És akkor én nem olyasmit üzemeltetek, ami kintről elérhető.[ Szerkesztve ]
Mutogatni való hater díszpinty
-
bambano
titán
"nálunk is 1 hét-10 nap a kritikus hibák javítására a határidő...": oké. betörök hozzátok (nem, csak a példa kedvéért), megmondom a hibát, majd hazamegyek és másnap éjjel megint betörök hozzátok.
akkor ki a hunyó? szerintem 24 órának elégnek kell lenni, szerinted meg a körülmények olyanok, hogy kell a 10 nap a javításra.
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
-
bambano
titán
válasz Gargouille #461 üzenetére
"Lehet, hogy te nem magyarországon élsz hanem valamilyen párhuzamos valóságban? Vagy én élek ott?": te élsz ott. a gyorshajtás érezhetően javult az utóbbi időszakban.
"Nem közüzem megzavarása a vád? Az korántsem szimplán magántulajdon": nagyon súlyos tévedésben vagy. a közüzem nem azt jelenti, hogy köztulajdonba veszik a szolgáltatói infrastruktúrát, tehát azon bárkinek hatásköre keletkezik. a közüzem, igazából ne így fogalmazzunk, hanem az eu-s jogszabálynak megfelelő kritikus infrastruktúra kifejezést használjuk, attól lesz kritikus, ha jelentős kárt okoz a társadalomban a kiesése.
és el lehet gondolkodni azon is, hogy az okoz nagyobb kárt a társadalomnak, hogy leáll egy szolgáltatás, vagy az, hogy kikerülnek személyes adatok. jelen helyzetben az optimális verzió nem áll rendelkezésre mint választási lehetőség. nem azon kell vitatkozni, hogy hogyan kellett volna csinálni a dolgokat, hanem azon, hogy amikor már kiborult a bili, ésszel vagy ész nélkül legyen feltakarítva.
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
-
dabadab
titán
"értem, tehát ti ketten vagytok a felkent tudorok, akiknek joga van eldönteni, hogy egy biztonsági hibát egy ekkora rendszerben mennyi idő alatt lehet kijavítani."
Most el kellene dönteni, hogy ez fontos rendszer és a biztonsági hibát azonnal javítják (az "azonnal" köznapi értelmében), vagy nem fontos, meg igazából nyugodtan benézhet bárki.
Főleg, hogy a - nem túl részletes - információk szerint valószínűleg valami fejlesztői rendszerről, nem pedig produkciós szerverről volt szó, azt meg főleg azonnal le lehet csapni a netről és akkor visszarakni, ha befoltozták.DRM is theft
-
Gargouille
őstag
Kritikus hibánál akár a szolgáltatás felfüggesztése is szóbajöhet egy ilyen biztonsági hézag miatt amíg ki nem javítják. Az szakmailag sehol nem elfogadható, hogy ledokumentálva megkapok egy hibát a rendszeremben (ami ugye közüzem, meg az egész mobilhálózat meg az összes adat stb.) és nem lépek azonnal. Egy röcsögei webshopnál még oké, de egy ilyen rendszerben? Most nyilván a részleteket nem ismerjük, de a vád szerint itt igen súlyos nagyságrendről van szó. Nekem ez is zavaros amúgy, mert vagy a vád hazudik és valójában nem volt veszélyben semmi (ahogy a T mondja), vagy a T hazudik és tényleg nyitva volt a művészbejáró.
Lassan kiderül, hogy amit korábban abszurd humornak gondoltunk, az csak szimpla jövőbelátás volt.
-
bambano
titán
"Most el kellene dönteni, hogy ez fontos rendszer és a biztonsági hibát azonnal javítják (az "azonnal" köznapi értelmében), vagy nem fontos, meg igazából nyugodtan benézhet bárki.": rossz kérdésre nem fogsz jó választ kapni, csak rosszat.
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
-
bambano
titán
válasz Gargouille #466 üzenetére
a #459 elolvasása után folytatjuk.
"Nekem ez is zavaros amúgy, mert vagy a vád hazudik és valójában nem volt veszélyben semmi": hogy a vád szándékosan hazudik-e vagy csak egyszerűen nem érti és ezért mellébeszél, illetve meg akar felelni a vélt társadalmi nyomásnak, az kérdés. az elég egyértelmű, hogy nem állnak a szakma csúcsán."a T hazudik és tényleg nyitva volt a művészbejáró.": nem hiszem, hogy a té érdekelt az önfeljelentésben. amiért egyébként simán meg lehet büntetni őket.
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
-
Hát, ha betörsz és szólsz, hogy be lehet, az másnapra nincs ott.
Határidőt mondtam. Ez arra vonatkozik, hogy kijön egy CVE, azt az adminok megkapják egy adatbázisból (nekem a gépekről jön napi riport, hogy mit kellene frissíteni, azt is leszedi, hogy mikorra, a súlyossága szerint), leadminisztráljuk, és feltesszük.
Rendszeresen van automatizált hálózati scannelés a gépekre (ez mondjuk sokat nem ér, de ha valahol valamit elfelejtettünk visszaállítani, az kibukik).Ha viszont az történne, hogy betörsz, és szólsz, akkor a reakcióidő már csak azon múlik, hogy a management milyen gyorsan adja át az infót. A javítás innentől kezdve nagyon gyorsan megvan, mert akkor már nincs szórakozás határidőkkel, internet facing cuccok esetén azonnal.
Na most ez is elég gyorsan lemenne ilyen esetben Lehet, hogy nem estére, de pár nap.A T esetén sokkal kisebb a cég. egy helyen (országban) van minden manager, ha nem tudnak egy biztonsági hibajelzést baromi gyorsan továbbítani a megfelelő helyre, és kijavítani, akkor inkább adják vissza az ipart. Egy ilyen helyen pontosan kellene érteni, mit jelent, ha egy külsős felfedez egy olyan biztonsági hibát, hogy be lehet jutni a cég hálójára.
Ebben az esetben az első és a második betörés között nem egy-két nap telt el (amennyit erről lehetett olvasni). Bőven volt idejük.
Ha egy észak-koreai hacker próbál betörni, akkor sem szórakozhatnak napokig azzal, hogy kitalálják, szabad-e védekezni...[ Szerkesztve ]
Mutogatni való hater díszpinty
-
"Felrójuk a gyereknek, hogy nem fogadta el a vádalkut?"
Szerintem erről itt senki sem beszélt.
A T. Munka ajánlatát nem fogadta el a srác. A szerződéses és a munkaviszonyban történő foglalkoztatására tett ajánlatot is elutasította. De ez is rendben van. Azzal van baj, ami ezek után történt."Ha úgy nézzük, ez a per elmehet az Alkotmánybíróságig is, jogszabályok módosításához is vezethet."
Miért és hogyan?
Megtiltjuk a cégeknek a saját rendszerük feletti ellenőrzés jogát és az kapja meg ezta jogot aki elsőre talál hibát?
Csak ez esetben mentesíthető, a további kb. 60 engedély nélküli belépés következményi alól a fiatalember.Legyen béke! Menjenek az orosz katonák haza, azonnal!
-
-
bambano
titán
"Hát, ha betörsz és szólsz, hogy be lehet, az másnapra nincs ott.": csakhogy a té nem olyan kisméretű cég, mint hiszed.
Elvileg előfordulhat, nem tudjuk, hogy egy hiba felszámolása hónapokig tart. nekik nem egy-két telephelyen vannak az eszközeik, hanem néhány millió lakásban az országban szétszórva.megint ítéletet mondtál egy általad ismeretlen rendszerről.
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
-
bambano
titán
na mégegyszer, mert téves információ kering: az üzemelés fontosabb, mint a titkosság.
tehát ha nagyon sok szolgáltatást kellene leállítani, mert nincs jobb ötletük a titkosság gyors megoldására, akkor nem fogják leállítani, marad a lyuk.
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
-
nagyúr
én spec hónapok óta várok arra, hogy a beszállító upgradelje a tomcatet a szoftverében, mert a vele kötött szerződés értelmében én ezt nem tehetem meg, csak a támogatás elveszítésével. így viszont kénytelen vagyok megvárni.
just sayin'Tudod, mit jelent az, hogy nemezis? Az érintett, erősebb fél kinyilatkoztatása a méltó büntetés mértékét illetően. Az érintett fél jelen esetben egy szadista állat... én.
-
A T kisméretű ahhoz képest, ahol én dolgozom.
A megtalált hibák valószínű nem 0-day-ek voltak, hogy várni kellett volna a javításra.
Nyilván,ha igen, akkor nekem nincs igazam, de gyanús, hogy emberi hanyagságról van szó, amit csak ki kellett volna javítani (jelszócsere,stb).Az üzemelés fontossága esetén is érdemes mérlegelni, mennyire fontos az információbiztonság. (ld. még @Sh4d0w)
Vagy akár odafigyelni,ha már tudjuk,hogy ott egy lyuk, és felfedezte egy hacker? Vannak erre jó eszközök.@cain69 : Az szép... S akkor kié a felelősség, ha azon keresztül megtörnek:S
[ Szerkesztve ]
Mutogatni való hater díszpinty
-
bambano
titán
"A T kisméretű ahhoz képest, ahol én dolgozom.": nem tudom, hol dolgozol, de ha nem közüzemi szolgáltatónál, akkor lehet, hogy árbevételre vagy foglalkoztatotti létszámra nézve nagy cég vagytok, de területi elhelyezkedés szerint valószínűleg kicsi. azt vedd figyelembe, mennyi idő alatt járnád le az összes végponti eszközt. Ebből a szempontból még egy olyan cég is aprócska, amelyiknek mondjuk 300 irodaháza van szerteszéjjel, vagy néhány százezer desktop pc-je.
elég nyilvánvalónak tűnik, más jelek alapján is, hogy a trénél ócska az architektúra. ennek lehet olyan következménye, hogyha valami generális elb.szás van benne, akkor azt nem lehet napok alatt javítani. mivel azt írták egyes hírekben, hogy a gyerek egy iptv-ről szóló felhasználói útmutatóban találta a címet, így nem zárhatjuk ki, hogy valamit beledrótoztak a settop boxba és a javításához az összes iptv előfizetőt babrálni kellene. nem állítom, hogy így volt, azt állítom, hogy én nem zárnám ki.
"A megtalált hibák valószínű nem 0-day-ek voltak, hogy várni kellett volna a javításra.": például valószínűleg mindenkinek az jutott eszébe elsőre, hogy tápkábel ki, ethernet ki, biztonsági probléma letudva. csak lehet, hogy ettől megállt volna másfél millió iptv settop box. és akkor rögtön nem is olyan jó ötlet.
summa summárum biztosan ki lehet jelenteni, hogy nem tudunk eleget a problémáról. következmény: azt is biztosan ki lehet jelenteni, hogy szakszerűen nem lehet eldönteni, hogy a tré megfelelő hozzáállással járt-e el azután, amikor megtudta a hibákat és megszakadtak a tárgyalások a gyerekkel. vagyis mindenféle kijelentés, hogy a tré így meg úgy, nem komolyabb, mint egy találgatás.
"Az üzemelés fontossága esetén is érdemes mérlegelni, mennyire fontos az információbiztonság.": ezt nem vitattam.
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
-
Multicég, majdnem a világ minden országában jelen van. s ugyan nem kritikus szolgáltatáson vagyok, de kb. a fél földgolyón vannak a szervereink, nem úgy, hogy régiónként 20 egy kupacban, hanem telephelyenként 1-2.
"például valószínűleg mindenkinek az jutott eszébe elsőre, hogy tápkábel ki, ethernet ki, biztonsági probléma letudva. "
Nem. Az jutott eszembe, hogy kitaláljuk, hogy lehet megakadályozni a betöréseket, úgy, hogy a userek (ha vannak, khm, volt itt szó tesztrendszerről) ne vegyék észre. Ha meg nem lehet, akkor valamilyen eszközzel figyelni, mi történik, és ha riasztás van, reagálni. Illetve ha annyira nem lehet mit tenni, akkor is keresni valami egyéb megoldást, hogy legalább ha bejut egy valamire, akkor a többi eszközükre ne jusson tovább, stb. stbAz a baj, hogy a T hozzáállását ismerem (ügyféloldalról, bár ismerősök dolgoztak/dolgoznak ott), és tök nem tud meghatni, hogy miért volt úgy (nagy valószínűséggel nem 1 hét óta, hanem sokkal régebb óta). A T-t se szokta érdekelni az ügyfelek nyomora, hát, most az ügyfeleket sem érdekli az övék. Amennyire drágán adják általában a szolgáltatásaikat, abból telne arra is, hogy normális infra legyen, stb.
Az a tény, hogy egy egyetemista kocahacker megtörte őket, minősíti az egész bandát.
(Btw ha nekünk van auditon találat, tőlünk sem kérdezik meg, hogy milyen lelki problémákat okoz, ha vegzálnak érte, hanem le vagyunk tolva, hogy miért volt.)[ Szerkesztve ]
Mutogatni való hater díszpinty
-
bambano
titán
persze, csak ha a gép, amin keresztül bementek, meg a rendszerek, amiket elértek, publikus szolgáltatáshoz szükséges cuccok lennének (nem tudjuk), akkor hiába mondod, hogy a tének van nyomora, valójában az ügyfélnek van nyomora.
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
-
-
#19482368
törölt tag
A T-t se szokta érdekelni az ügyfelek nyomora, hát, most az ügyfeleket sem érdekli az övék.
Nos ami azt illeti, az ügyfelek nyomora senkit nem érdekel, egyik szolgáltatónál se.
De tovább viszem a gondolatot, vér pisikéket se érdekli, sőt, kegyetlen arroganciával meg próbálja ki is használni a lehetőségeket. Tehát, ebben az esetben, minden tekintettben az előfizetőkön csapódik le.
És itt nem értem, hogy hírtelen hogy jön ez a ügyfél nyomor. Mert ők mindenféle képen csak áldozatok. Nem csak a T-nél, minden más szolgáltatónál is, vérpistike és társai szemében is.Az a baj, hogy a T hozzáállását ismerem (ügyféloldalról
Pedig, még mindig a T az egyik legjobb ügyfélbarát telekommunikációs cég. ( ha már szóba jött az ügyfélközpontúság.) Utána bármennyire meglepő, a UPC. Persze itt is ki kell fogni.Az a helyzet, hogy a különböző fórumok, hírportálok sem tudják pontosan mi is történt, és milyen szintű, mélységű hibát, talált. Illetve a sajtó, média a saját szájízüknek megfelelően tálalják az eseményeket. Ami biztos, hogy a srác bűn cselekményt követett el. Amit be is ismert, az már más kérdés, hogy ha jól sejtem, le se tudta volna tagadni, utólag.
Ami a T hibáját illeti, az nem kérdés. De minden rendszerben van hiba. Egyébként igen, a huawei hg8245h használati_útmutatóban 46 oldalon van leírva az ominózus IP cím 46.107.10.52 , amit azóta le cseréltek.
[ Szerkesztve ]
-
válasz #19482368 #481 üzenetére
Ja, hát a rászorulók megsegítése is lehet bűncselekmény, ha a törvénybe azt írja valaki. Jelen esetben nem kéne bűncselekménynek megítélni a jóindulatot, de ezt már párszor elmondtam, Ha szerinted kéne, akkor egészségedre.
"Nos ami azt illeti, az ügyfelek nyomora senkit nem érdekel, egyik szolgáltatónál se."
Pontosan ezért nem érdekel engem sem a szolgáltatóké. (Így jön ide.)Mutogatni való hater díszpinty
-
bambano
titán
válasz #19482368 #481 üzenetére
rotfl:
whois 46.107.10.52
% Information related to '46.107.10.0 - 46.107.10.255'
% Abuse contact for '46.107.10.0 - 46.107.10.255' is 'abuse@telekom.hu'
inetnum: 46.107.10.0 - 46.107.10.255
netname: MT-INFOPARK-LABOR
descr: Magyar Telekoma gyerek felpattintotta azt a demó gépet, amivel a doksihoz csinálták a screenshotokat?
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
-
#19482368
törölt tag
Egy párszor már elmondtam én is, más is. Sőt a Média is, hogy nincs jó indulatú bűncselekmény. Itt se beszélünk jó indulatról, alapvetően már az első pillanattól kezdve se. Az lehet hogy a srácot a jó indulat vezérelte, mert azt a butaságot olvasta, valami fórumon, hogy … A jó indulat, a T részéről volt, még az elején, utána meg kötelessége volt jelenteni. Utólag lehet ezzel érvelni, és úgy beállítani mint szegény srác az áldozat, pedig ő csak jót akart, de ez semmilyen szempontból nem állja meg a helyét. mert valójában semmilyen jó indulat nem vezérelte, csak a saját célja elérése. Ami számára rosszul sült le.
Valószínűleg ebben sose fogunk egyetérteni, ami a generáció közti különbségnek tudható be.
-
válasz #19482368 #484 üzenetére
"Egy párszor már elmondtam én is, más is. Sőt a Média is, hogy nincs jó indulatú bűncselekmény. "
Nem erről beszéltem, de mindegy.@bambano : Hát, ha az a demo gép, akkor... elég gáz, ha azon nem tudták javítani a hibát Az is, ha az kint lóg a neten.
[ Szerkesztve ]
Mutogatni való hater díszpinty
-
-
#19482368
törölt tag
Légy szíves, ne találd már ki, hogy egy bűncselekmény esetén az elkövetői szándék vizsgálata nem része az eljárásnak.
Ez hogy jött össze nálad?
Jahh értem, a szokásos …
Ne akarj jogászkodni, mert nem vagy jogász. Másfelől persze megvizsgálják, de tette alól nem menti fel.Ugyanakkor ezekután ezen az alapon, a betörők is hivatkozhatnak arra, hogy ők tulajdonképpen etikus lakatosok. És csak a Biztonsági ajtót, zárszerkezetet vizsgálják, stb …. És hát ők sajnos pont a szürke zónában vannak. Ugye milyen vicces? Hát kb ugyan ez a helyzet jelen esetben is. Nem az ő feladata volt, nem kapott felkérést rá, hogy vizsgálja a rendszert. Megtette önkényesen, felelőtlenül. Majd hogy próbálja magát védeni önkényesen etikus hackernek nevezte ki magát. De nem, nem az. Sose volt, és sose lesz az ilyen jellegű tevékenység amit a srác csinált etikus. Maximum lehet jó indulatúan kezelni utána. Ami a T részéről meg is volt.
És mi lenne az a cél szerinted?
A srác célja kérdésre a leghitelesebben ő maga tudna válaszolni. De jelen pillanatban nem áll módjában.
De biztos hogy nem a jó szándék vezérelte. Én még sose halottam olyat hogy egy betörőt a jó szándék vezérelt volna, hogy betörjön valahova. Jahhh tudom, Etikus Lakatos. -
dabadab
titán
válasz #19482368 #488 üzenetére
"Másfelől persze megvizsgálják, de tette alól nem menti fel."
Már hogy ne menthetné fel? Most komolyan, lehet jogászkodni, de akkor ne Fantáziaföld törvényeivel, hanem a ténylegesen létezőkkel.
"De biztos hogy nem a jó szándék vezérelte"
Aha, értem. Fogalmad sincs, de szerinted biztos rossz szándéka volt, és erre a legszilárdabb bizonyték az, hogy ... szerinted biztos rossz szándéka volt.
Ez nem túl meggyőző érvelés, lásd be.DRM is theft
-
"Aha, értem. Fogalmad sincs, de szerinted biztos rossz szándéka volt, és erre a legszilárdabb bizonyték az, hogy ... szerinted biztos rossz szándéka volt."
Ez érvelési zavar, mivel te adod a vitapart "szájába" a rossz szándékot. Nem Ő mondta.
DE!
A szándék csak a büntetés mértékét befolyásolja. Nem ment fel a bizonyítható bűncselekmény következményei alól. De a jó szándék csak a T.-s tárgyalások megkezdéséig feltételezhető ez esetben. Miután nem egyeztek meg, nem tekinthető jó szándékúnak a belépés. Egyszer véletlenül, még hihető. De több tucatszor??Mi igazolná a valódi (jó)szándékot?
Legyen béke! Menjenek az orosz katonák haza, azonnal!
-
#19482368
törölt tag
Hát ami a fantáziaföldet illeti, az jobban illik azokra a naiv emberekre, akik azt hiszik hogy egy ilyen tevékenységet bűntettlenül meg lehet úszni. Lásd Béla esete, ő is azt hitte, mert egy fórumon valaki ezt a marhaságot írta. Ő meg becsokizta. Mára már átértékelődött benne ez a fogalom. De lehet te is Béla vagy? Hogy ilyen elánnal véded Bélákat.
Ami a szándékot illeti, ami azt illeti neked sincs róla Fogalmad. Csak Ruzsa Sándor legyen a Bélából.
Már volt etikus Hacker is, igaz ez se állja meg a helyét. Sebaj. De már önmagában, ellentmondásos. Ha valaki Etikus, akkor ilyen formában nem tevékenykedik ahogy azt Béla is tette. Ha meg nem etikus tevékenység, akkor hogy lehet rá azt mondani hogy etikus?
A tények, a nagy jó szándékról, az hogy nekiesett önkényesen egy rendszernek mert ki ha ő nem, nem, nem a Kínaik, nem az Oroszok, hanem Béla.Érdekes... Majd amikor a diplomáciai tárgyalása nem úgy alakult ahogy ő azt elképzelte, mint egy durcás kis hülye gyerek neki eset, még 60x a rendszernek. Ezek után nem értem hogy jöhet szóba egyáltalán a jó indulat, és az Etikus fogalom. -
válasz #19482368 #492 üzenetére
"Ha valaki Etikus, akkor ilyen formában nem tevékenykedik ahogy azt Béla is tette"
De, csak páran hiszik azt, hogy nincs ilyen. Illetve itthon, a rosszindulat, és a hozzá nem értő megmondóemberek földjén."nem, nem a Kínaik, nem az Oroszok, hanem Béla.Érdekes... "
Kérdezd meg a Yahoo-t... Sonyt... Tudnának mesélni.[ Szerkesztve ]
Mutogatni való hater díszpinty
-
-
robohw
aktív tag
válasz #19482368 #488 üzenetére
"Ne akarj jogászkodni, mert nem vagy jogász. Másfelől persze megvizsgálják, de tette alól nem menti fel."
Jogász te sem vagy, mégis itt jogászkodsz.
Egyébként, véleménye bárkinek lehet, a dolog jogi oldalát tekintve is."Ugyanakkor ezekután ezen az alapon, a betörők is hivatkozhatnak arra, hogy ők tulajdonképpen etikus lakatosok."
Nem hivatkozhatnak. Ha viszont a szomszéd felhívja a mellette lakó figyelmét, hogy az ajtó nincs jól bezárva, netán nyitva maradt az ablak, míg az valahol éppen nyaral, távol van, az semmiképpen nem bűncselekmény.
"Nem az ő feladata volt, nem kapott felkérést rá, hogy vizsgálja a rendszert."
Nem is kell, hogy felkérje bárki. A köz érdekében cselekedett. A jióndulatához kétség sem fér.
[ Szerkesztve ]
My own programming language: http://www.robomax.online
-
#19482368
törölt tag
Jogász te sem vagy, mégis itt jogászkodsz.
Mert te jelen esetben mit csinálsz?
Nem hivatkozhatnak. Ha viszont a szomszéd felhívja a mellette lakó figyelmét, hogy az ajtó nincs jól bezárva, netán nyitva maradt az ablak, míg az valahol éppen nyaral, távol van, az semmiképpen nem bűncselekmény.
Legalább elolvasnád miről van szó, mielőtt butaságot írsz.
Nem is kell, hogy felkérje bárki.....
Tájékozatlan vagy ebben a témában.
Így nincs miről beszélni.[ Szerkesztve ]
-
robohw
aktív tag
válasz #19482368 #497 üzenetére
"Mert te jelen esetben mit csinálsz?"
Felhívtam a figyelmedet arra, hogy mást kritizálsz olyasmiért, amit magad is művelsz, ráadásul kellő képzettség híján. Ha ez nem lett volna eddig számodra világos.
"Legalább elolvasnád miről van szó, mielőtt butaságot írsz."
Ezt csak te gondolod. De a véleményed nem lesz ettől több, mint egy szimpla vélemény.
"Tájékozatlan vagy ebben a témában."
Azt te végképp nem vagy sem hivatott, sem képes eldönteni, hogy én mennyire vagyok tájékozott ebben a témában.
Válaszolnod nem kell, ugyanis nem vagyok rá kiváncsi.My own programming language: http://www.robomax.online
-
#19482368
törölt tag
Válaszolnod nem kell, ugyanis nem vagyok rá kiváncsi.
Ennyit a magas lóról.Felhívtam a figyelmedet arra, hogy mást kritizálsz olyasmiért, amit magad is művelsz, ráadásul kellő képzettség híján.
Mert más, és te magad nem ezt teszed?
Csak ti a vér pistike Hülye gyerekeket véditek, és motiváljátok mennyire isten király az, amit csinál.
De nem, nagyon nem.
Új hozzászólás Aktív témák
- HP Victus 16 - 16.1" FHD IPS 144Hz / i5-12500H / 16Gb DDR5 / 1Tb PCIe 4.0 / RTX 3050 Ti / HUN
- Lenovo S3 Yoga 14 i3-5010 4Gb ram 180Gb SSD FHD érintő, számlával, garanciával
- ZBook 17 G6 17.3" FHD IPS Xeon E-2286M RTX 3000 32GB 512GB NVMe DVD író gar
- Hp 470 G5 17,1" i5-8250 8/256 VGA 930MX 2Gb számlával, garanciával
- IPhone 15 Pro max 256GB gyári független hibátlan 2024.12.13.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest