Új hozzászólás Aktív témák

  • Régi szép emlékek windows xp SP témában.
    Suliba jártam műszaki infóra Bfüzfőre (~2005). Egyik számtech órán autocad volt a téma (eredeti!). Gép elé leültünk és vártuk az instrukciókat. Tanár mérgelődik hogy nem lettek bekapcsolva a gépek pedig ha jön egy osztály akkor előre be kell kapcsolni (oké itt már kezdett furcsa lenni a dolog)
    Na így bekapcsoltuk a gépeket. 633 celeronok emlékeim szerint 256 rammal, persze SP3-al és sok sok percen keresztül aztán újra kivárni amíg autocad elindul, óra végére tudtunk már pár vonalat húzni. Valakinek még elmenteni sem sikerült amit csinált.

    Másik veszprémi polgármesteri hivatalban dolgoztam (2008) helpesk meg olyan eregy-esként (eregy ide eregy oda :DDD ) Hívnak hogy lassú a gép, nézzek rá. Szintén hasonló celeron 433-as 128mb ram s3 videókártya és SP2... Oké persze látszat munkákat megcsináltam (temp törlés, teljesítményre raktam a megjelenítést stb) de a gép csaknem lett igazán jó.
    Aztán én voltam az aki a projektort és a hozzá tartozó gépet cipelte tárgyalásokra. Főépítész úrnak mondtam hogy a gép ami itt van az nem igazán alkalmas nagy terveket nézegetni és mindenképpen hozza a sajátját (HP 6715b) Aztán mire leért és el is kezdődött a vetítés adott egy pendriveot hogy az ottani notira másoljam rá a sajátját az irodában hagyta.... oké én szóltam... közel 100mb-os pdf file bazi nagy fél veszprémet tartalmazó részletes térképpel... az ott lévő vetítős noti meg 1.2 pentium3s, 256mb ram, win2k... Igazán látványosra sikeredett a vetítés, gyakorlatilag láttuk a layereket kirajzoldóni szépen lassan. Oké sok sok perc után behozta a tervet mondom ez így nem lesz jó, erre fogta és ránagyított újra elkezdőtöt a sok sok perces kirajzogatás szegény noti meg izzott. A következő kérdés az volt hogy dwg-t nem-e tudnánk megnyitni...háát addig lejár a munkaidőm.

    Aztán Windows Xp SP2 támogatás megszűnik felirat a gépeken, mondom király pont egy pár hete sikerült az utolsó Windows98-as rendszert is nyugdíjazni...Ekkor egy rakás DDR1 ramot kellett venni a gépark nagyrészét HP brand gépek tették ki prescott celeronokkal. 1gb-ig fel lettek bővítve.
    Illetve amikor megalakultak a járások akkor mindent amit lehetett beszedtek az önkormányzatoktól mivel 0Ft-ból kellett megépíteni mindent. Elképzelhetitek a "legjobb" gépeket, bútorokat adták oda. Igazán sokszínű volt a géppark. Bad sectoros vincsik szerverben (dual p3) linuxal, celeronok és codegen hegyek. :DDD

    más retró:
    Egyik önkormányzat behozott adatmentésre egy szervert (kb ~2014-ben), linux volt rajta fileserverként de totál össze volt esve. IBM SCSI vincsikkel dual socket 604 batár nagy HP szörny dögnehéz (nortwood alapú valami). Tükör döglött volt, 4 vincsiből egy működött bad sectorokkal raid vezérlő a többit fel sem ismerte. Mondom mikor néztek erre a gépre rá utoljára...soha... tizenx éve kapták a gépet azóta megy. A gép menthetetlen, kondik kifolyva, vincsik hullák, hozzák inkább a mentést aztán rárakjuk valami core2 gépre...mentés az nincs...mehetett a kürtbe a scsi vincsi...arra nem emlékszem már hogy kaptak-e vissza adatot belőle..szerintem igen mert csak a raid vezérlő nem fogadta el de én nem tudtam adatot leszedni róla semmivel.

    És hogy egy szép történet is legyen, 90-es évek eleje, általános iskola Gy.rátót. C64, +4 és talán 286/386? vegyesen lehetett választani ki hova ül le. Gépelést tanultuk valami program volt ami mérte milyen gyorsan ütünk le gombokat amik megjelennek. Persze én c64 elé ültem és igen első lettem. :DDD Ez valahogy megmaradt.

    [ Szerkesztve ]

    Vintage Story PH szervere újra fut!

Új hozzászólás Aktív témák