A Sony elégedetlen a Microsoft Call of Duty-ajánlatával

A Microsoft egyelőre csak annyit ígért a Sonynak, hogy a Call of Duty szériát korlátozott ideig tartja elérhetőként a PlayStation platformon.

Több piaci szereplőben és a brit versenyhatóságban is felmerültek versenyjogi aggályok a Microsoft 69 milliárd dolláros Acitivision Blizzard-üzlete kapcsán.

Hirdetés

Míg a Microsoft igyekszik mindenkit megnyugtatni a szektor eddigi legnagyobb felvásárlása kapcsán, addig sokan aggódnak bizonyos tényezők miatt. Gyakran jön szóba például a Call of Duty széria és más slágercímek elérhetősége, a témát a Sony is rendszeresen sérelmezi.

A Microsoft annyit ígért a Sonynak, hogy a PlayStation platformon korlátozott ideig marad elérhető a Call of Duty széria – Jim Ryan, a Sony Group játékokért felelős vezetője szerint ez az ajánlat nem megfelelő.

Ryan szerint a Microsoft azt ajánlotta, hogy a jelenlegi megállapodás után még 3 évig marad a PS-en a Call of Duty. Ez szerinte több szinten sem megfelelő ajánlat, és nem veszik figyelembe a hatást az ő gamereiken.

Az utóbbi időben egyre inkább előtérbe kerülnek a különböző magánmegállapodások, miután minden platformüzemeltető igyekszik megvédeni domináns pozícióját.

A brit versenyhatóság szerint a felvásárlás árt az ágazatnak, ha a Microsoft nem engedi az új tartalmainak elérését más riválisok számára.

Azóta történt

Előzmények