Hirdetés

Hackerek bénították meg a lengyel nemzeti légitársaságot

Vasárnap délután ismeretlenek támadták meg a lengyel nemzeti légitársaság, a LOT földi irányítását. A hackerek sikeresen zavarták meg a rendszereket, emiatt nem tudtak új repülési terveket és beszállókártyákat sem készíteni. A LOT Varsóból nem indított járatokat a történtek miatt, a levegőben lévő gépek azonban gond nélkül leszálltak a lengyel főváros repterén.

A légitársaság vasárnap éjjel jelezte, hogy a rendszereiket helyreállították. Nyilatkozataikban hangsúlyozták, hogy a repülőgépek rendszereit nem érinti a támadás, kizárólag a földi irányítással akadtak problémák. A vállalat tájékoztatása szerint legalább 1400 utas járatát törölték vagy indították késve.


[+]

Egyelőre nem tudni, hogy ki áll a támadás mögött, ami megbénította a lengyel nemzeti légitársaságot. A szóvivő hangsúlyozta, a legmodernebb technológiát és szoftvereket használják, így „az ipar más szereplői is veszélyben lehetnek”.

Az érintett járatok között Düsseldorf, Hamburg, Koppenhága és lengyel célpontok is szerepeltek. A LOT nem árulta el, pontosan mi történt. Vizsgálatot indítottak, melynek lezárultával tájékoztatást ígértek.

Azóta történt

Előzmények