A nemzetközi Nyílt Dokumentum Formátum Szövetség (ODF Alliance) magyar tagozata nemrég több nyilvános állásfoglalással, nyílt levéllel is felhívta magára a figyelmet, melyekben elégedetlenségüket fejezték a kormány és a Microsoft közötti stratégiai megállapodás miatt, illetve számon kérték a kormányzaton a korábbi, a nyílt szabványokat támogató stratégia gyakorlati megvalósítását.
Hirdetés
Az ODFA február 20-án, újabb, meglehetősen kemény hangú állásfoglalást tett közzé. Ebben egyrészt elégedettségüknek adnak hangot, hogy a novemberben infokommunikációs államtitkárrá kinevezett Vályi-Nagy Vilmos február 13-ai tájékoztatóján arról számolt be, hogy a kormányzat szélesre tárta a kapukat a nyílt forrású termékek használata, illetve a hazai szoftvercégek előtt a közigazgatásban és az oktatásban, így, véli az ODFA, ha konkrét lépésekre is sor kerül, akkor megkezdődhet a közigazgatási rendszerek átállítása a nyílt szabványú megoldásokra.
Ám a szövetség az elismerő szavak után szigorú hangú kritikát fogalmaz meg:
[az államtitkár szavainak] …ellentmondani látszik, hogy a kormányzati informatikai park üzemeltetését végző Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) közel egy éve fejezte be az infrastruktúra egységesítését a Microsoft cég platformján, nem kímélve ezzel a hazai adózók pénztárcáját. Sajnos, a közelmúltban bejelentett újabb stratégiai informatikai megállapodások azt sejtetik, hogy a konkrét projektek tervezése során egyáltalán nem érvényesülnek az Államtitkár Úr által hangoztatott, piacnyitást és versenysemlegességet megfogalmazó elvek. A közigazgatási és oktatási intézményekben nem halad az átállás a nyílt megoldásokra, azok az önkormányzatok is, amelyek készek lennének a váltásra, csak zárt formátumok és megoldások révén tudnak kapcsolódni a központi intézményekhez.
Aggasztó jel, hogy a közoktatási portállal kapcsolatos kérdéseinkre sem kaptunk érdemi választ sem az Államtitkárságtól, sem magától Szijjártó Pétertől. A tervezett állami beruházások mértéke viszont pontosan tükrözi a tényleges arányokat: csak a múlt héten bejelentett Microsoft-kezdeményezésre létrejövő Digitális Otthon Programra 4 milliárd forintot szán a Kormány, míg a nyílt forráskódú szoftverek és az egyetlen nyílt szabvány, az ODF formátum oktatására – mely véleményünk szerint az egyetlen megvalósítható és megvalósított nyílt dokumentumszabvány –,terjesztésére az elmúlt 3 év során ennek töredéke jutott.
Az ODFA úgy véli, hogy a Digitális Otthon Program önmagában igen hasznos célokat szolgál, ám
A józan ész azonban azt diktálja, hogy ne közpénzből finanszírozza a Kormány egy monopolhelyzetben lévő vállalat bár magas színvonalú, de igen drága szoftvereit. A piaci ár felett történő beszerzésekről nem is beszélve. Az eddig megismert számok alapján kétséges, hogy a projektbe fektetett 4 milliárd forint jól hasznosul-e akkor, amikor a hazai szoftveripar helyett a multinacionális cég viszonteladóinak juttatja az adófizetők pénzét. A nyilvánosságra került adatok alapján közgazdaságilag szintén megkérdőjelezhető, hogy a 200.000 Ft/főre jutó összeget pontosan hogyan költi majd el a Kormány. Ha 200 000 Ft-ból 70 000 fordítódik hardverre, ahogy ezt a hírforrások jelzik, a maradék összeget betanításra, tanácsadásra, szoftverlicencek vásárlására költik el. Számításaink szerint, ha a Kormány nyílt megoldásokat választott volna, ennek az összegnek a feléből beszerezheti az összes komponenst, még akkor is, ha a multik felajánlása nélkül közvetlenül a kiskereskedőktől vásárolja meg a csomag elemeit.
Az ODFA ezek után felhívja a figyelmet arra, hogy Európában több országában volt már példa hasonló program indítására, ám ezekben az esetekben épp a nyílt forrás népszerűsítése volt a cél. Ezzel szemben
Groteszk fordulat, hogy Magyarország az egyetlen olyan ország Európában, ahol az elszegényedő társadalmi rétegek számára a Kormány a piacon található legdrágább szoftvereket veszi meg és osztja szét – mindezt javarészt az adófizetők forintjaiból.
Az ODFA kijelenti, hogy a Digitális Otthon Program jelenlegi koncepciója számukra elfogadhatatlan. Ugyanakkor egy kezdeményezést is bejelentenek:
Mindazonáltal reméljük, hogy az Államtitkár Úr állításának megfelelően a két projekt – Közoktatási Portál és a Digitális Otthon Program – megvalósításához kapcsolódó közbeszerzési eljárás minden tekintetben nyilvános és versenysemleges lesz.
Szeretnénk a Kormányzat munkáját azzal segíteni, hogy az ODFA Magyarország honlapján elindítunk egy olyan szolgáltatást, amely közli a versenysemlegesség elvét ma még sértő államigazgatási intézmények és önkormányzatok listáját. Ezen kezdeményezésünk megvalósításában számítunk a hazai felhasználók, egyének és szervezetek idevágó bejelentéseire is.