A brit bíróság szerint nem jogellenes a „három dobásod van” törvény

A brit Legfelsőbb Bíróság minapi határozatában kimondta, hogy a digitális gazdaságról szóló új törvény (Digital Economy Act – DEA) azon részei, melyek az illegális letöltést, tartalommegosztást akár a netkapcsolat korlátozásával, megszüntetésével is büntethetik, jogilag nem kifogásolhatóak.

A törvényességi felülvizsgálatot két, a korlátozást a kezdetek óta ellenző nagy szolgáltató, a BT és a TalkTalk kérte még 2010 nyarán. Beadványukban azzal érveltek, hogy a DEA rendelkezései aránytalanul súlyos szankciókat írnak elő, megsérti a felhasználók alapvető jogait, emellett a törvényt úgy szavazta meg a parlament, hogy nem folytattak erről kellő mélységű és mennyiségű vitát.

A DEA ezen része a jogtulajdonosok panaszai nyomán született meg, akik azt állítják, hogy a kalózkodás évente 400 millió font kárt okoz nekik. A francia mintára („három dobásod van”) megalkotott törvény a szolgáltatókat kötelezi arra, hogy a sorozatosan jogsértőket figyelmeztessék levélben, majd ha ez nem vezet eredményre, korlátozással, illetve az internetkapcsolat átmeneti megszakításával büntessék őket, ráadásul ennek költségeit is rájuk terhelik.

DEA

A határozat indoklásában Kenneth Parker bíró kissé meglepően érvelt, amikor azt mondta, hogy a szankciók egyrészt nem aránytalanok, másrészt pedig a törvény összhangban van az európai szabályozással – ez utóbbival az a gond, hogy az unió illetékes szervei az elmúlt években többször is hivatalosan nyilvánították ki, hogy az internetkapcsolat megszakítását elfogadhatatlannak tartják, mivel alapjogot sért és aránytalanul súlyos büntetés.

A bíróság most egyetlen kivétellel valamennyi aggályt elutasította (a költségeket illetően elismerték, hogy ezt nem háríthatják át a cégekre). A szolgáltatók a döntés után bejelentették, hogy fellebbezni fognak a döntés ellen.

Azóta történt

Előzmények