A hét egyik újdonsága volt, hogy az egyesült államokbeli Amazon.com egy, a gyűjtemény elérését internetközelben bármikor és bárhonnan biztosító zenetárhely-szolgáltatást indított Cloud Drive, illetve Cloud Player néven. A nagy lemezkiadókat – legalábbis azokat, melyeket megszólaltattak a lapok – meglepte a hír, mert szerintük egy ilyen megoldást nélkülük bevezetni minimum problémás, ha nem egyenesen jogsértő. Első blikkre nehezen érthető az akadékoskodás, hiszen a tárhely gyakorlatilag egy felhőbe költöztetett külső merevlemeznek tekinthető, ezzel érvelt az Amazon is.
A Szerzői jog a XXI. században blog tegnapi posztja némileg árnyalja a képet a korábbi amerikai joggyakorlatból vett példákkal, illetve lehetséges problémák említésével.
Sok évvel ezelőtt a UMG v. MP3.com ügyben a bíróság megállapította, hogy a szolgáltató engedély nélkül továbbközvetíti a jogvédett műveket, amennyiben lehetővé teszi az mp3 formátumú dalok központi szerverre való feltöltését („beam it”), amelyekhez később a feltöltők bármikor hozzáférhettek. Bár a Cloud Drive-ot még nem sikerült teljesen kiismernem, lévén Amazon regisztrációm sincs, ennek ellenére úgy érzem, hogy a két üzletpolitika között (első pillantásra) nincs érdemi különbség. Ráadásul úgy fest, hogy a Google és a Spotify azért nem indította be hasonló szolgáltatását, mert a jogosultak érdekképviseleteivel folytatott tárgyalásaik (egyelőre) nem vezettek eredményre.
A teljes poszt a Szerzői jog a XXI. században blogon olvasható.
