Hirdetés

A McAfee fizet a hibás frissítés okozta károkért

Hirdetés

Ahogy korábban beszámoltunk róla, nem kis kavarodást okozott, hogy a McAfee a múlt hét elején egy hibás frissítést adott ki vírusvédelmi programjához. A hibát az okozta, hogy a rosszul megírt szoftver a Windows egyik rendszerfájlját, a szolgáltatásmenedzselést végző svchost.exe fájlt malware-ként, a W32/Wecorl.a vírusként azonosította. A McAfee bocsánatot kért a felhasználóktól, s azt közölték, hogy a vizsgálatok szerint csak a Windows XP SP3 rendszerek érintettek, a többi Windows esetében nem okoz gondot a hibás frissítés. A cég nem sokkal később közzétette a problémáról szóló tájékoztatót és a javítást is.

Tegnap újabb üzenet jelent meg a vállalat honlapján, melyben azt ígérik, hogy azon ügyfeleiknek, akiknek költségeik merültek fel az összeomlott számítógépek helyreállítása kapcsán, a McAfee megtéríti a kiadásokat (pontosabban: az indokolható, ésszerűen megállapított kiadásokat) – ilyenek pedig valószínűleg bőven akadtak, mivel egyes vállalkozásoknál, vállalatoknál, ahol nagyobb számban „szálltak el” a PC-k, a helyreállítás napokig is eltartott.

A frissítési hiba nem példa nélküli, maga a McAfee is követett már hasonlót tavaly, és az ilyen kártérítés sem egyedülálló: a 2008-ban is bakizó Trend Micro 2005-ben 11 millió dollárt fizetett ki ügyfeleinek, a Symantec pedig 2007-ben egyéves ingyenes előfizetéssel kárpótolta a kínai felhasználókat.

Hirdetés

Azóta történt

  • Az Intel felvásárolja a McAfee-t

    Az ügylettel a vállalat befolyásos szereplővé válik az IT-biztonsági megoldások piacán. Ez az Intel történetének legnagyobb értékű akvizíciója.

  • A Web 2.0 meghozta a Security 2.0-t is

    A McAfee közzétette évértékelését 2010-ről, melyben az új kihívásokra figyelmeztetnek, és azt sugallják, hogy sürgető szükség újragondolni a biztonságtechnika alapelveit.

Előzmények