Hirdetés

Az Intel számítógépeit is kiütötte a hibás vírusvédelmi frissítés

Hirdetés

A McAfee tegnap reggel kiadott frissítésének megjelenése után hamarosan százával érkeztek a visszajelzések, melyek arról számoltak be, hogy a Windows XP-ken a telepítés összeomlást vagy ismétlődő újraindulásokat okozott.

A McAfee elismerte a hibát, s körülbelül négy órával az upgrade kiadása után leállították a terjesztést. Ám akkorra már több tízezer számítógépnél beütött a ménkű: a Michigani Egyetem orvosi karán az ott lévő 25 ezer gépből 8 ezer omlott össze, több közintézményben, rendőrségeken, kórházakban okozott komoly gondokat a hiba – sőt egy nevét nem vállaló belső forrás szerint a McAfee-ügyfél Intel irodáiban és üzemeiben is számtalan számítógép esett ki a munkából.

A hibát az okozta, hogy a rosszul megírt szoftver a Windows egyik rendszerfájlját, a szolgáltatásmenedzselést végző svchost.exe fájlt malware-ként, a W32/Wecorl.a vírusként azonosította. A McAfee bocsánatot kért a felhasználóktól, s azt közölték, hogy az eddigi vizsgálatok szerint csak a Windows XP SP3 rendszerek érintettek, a többi Windows esetében nem okoz gondot a hibás frissítés. A cég azóta közzétette a problémáról szóló tájékoztatót, s a javítás is elérhető – igaz, az itt leírt módszer alkalmazásához legalább minimális számítástechnikai ismeretekre van szükség, de ennél egyszerűbb megoldást egyelőre nem kínál a cég.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények