Hirdetés
Az indiai oktatási miniszter szerint az indiai diákoknak semmi szüksége sincsen az amerikaiak által kifejlesztett ún. százdolláros laptopra – írja a The Hindu című helyi napilap. A tervet „pedagógiai hatását tekintve kiszámíthatatlannak” tartó Sudeep Banerjee az ügyben illetékes bizottságnak címzett levelében azt állítja, hogy a számítógép akár vissza is vethetni a gyerekek kreatív és analitikus képességeinek fejlődését. „Nem látjuk, hogy akár évtizedek múlva is túljuthatnánk a bevezetési fázison. Tantermekre és tanárokra sokkal nagyobb szükségünk van, mint ilyen csodagépekre” – indokolta a miniszter, miért kellene inkább a középiskolai oktatás színvonalának javítására és népszerűsítésére fordítani a laptopok beszerzésére szánt minimum 140 millió dollárt.
Amint arról többször is beszámoltunk, a Laptopot Minden Gyermeknek (OLPC) nonprofit szervezet által jegyzett projekt beindítását 2005 elején hirdette meg Nicholas Negroponte, a massachusettsi műszaki egyetem médialaborjának vezetője, a kezdeményezés szellemi atyja, aki szerint az olcsó hordozható számítógép bevezetése az oktatás minőségének látványos javulását hozhatja a fejlődő országokban, ahol – legalábbis a célkitűzés ez – az általános és középiskolák tanulói, valamint tanáraik juthatnak majd hozzá. Az ambiciózus tervet – mely összesen több százmillió gép eladásával számol – felkarolta az ENSZ és a Google is.
Egy új dizájn, kakaóbiztos billentyűzettel
A masina – melynek működő prototípusa először a világszervezet tuniszi csúcstalálkozóján mutatkozott be tavaly novemberben – nem tartalmaz semmiféle mozgó alkatrészt; az 500 MHz-en üzemelő AMD processzor mellett flashmemória alkotja a háttértároló-rendszert, melyre – szintén a költségek csökkentése végett – Linux operációs rendszer kerül majd. Az ellenálló gumiborításba burkolt masina – mely akár tábla-PC-ként vagy rajztáblaként is üzemeltethető – kijelzője szintén igazi kuriózum, a panel ugyanis kültéri használat során színes módból átvált háttérvilágítás nélküli fekete-fehér módra, ezzel pedig még erős fényben is olvasható marad a képtartalom. A legbájosabb megoldást azonban kétségtelenül az energiaellátó rendszer nyújtja; a noteszgép hálózati töltője vállpántként is használható, de ha nincs a közelben konnektor, akkor sincs veszve semmi, a gép akkumulátora ugyanis a ház oldalán található kurblival is feltölthető. A gépben USB-csatlakozó és vezeték nélküli hálózati vezérlő is van, amely lehetővé teszi a nebulók számítógépei közti együttműködést is.
Megvan az első vásárló
A laptopra – melynek előállítása ma még körülbelül darabonként 140 dollárba kerül, de Negroponte szerint rövid idő alatt olcsóbbá tehető – eddig egyedül Nigéria adott le rendelést a kiszemelt célországok közül. Hírügynökségi beszámolók szerint az afrikai ország 1 millió darabot rendelt meg és fizetett ki az OLPC-nek, amely akkor tudja a megcélzott előállítási árat tartani, ha legalább 5-10 millió darabra fut be rendelés. (Ezért is várják el az érdeklődő kormányoktól az 1 milliós minimális darabszám rendelését.) A gépek a világ legnagyobb notebookgyártója, a tajvani Quanta üzemeiben készülnek majd, ha minden jól megy, a jövő év elejétől.