Hirdetés

Meg fog bukni a százdolláros laptop?

Hirdetés

A tervek szerint brazil, thaiföldi, egyiptomi és nigériai iskolások már jövő tavasszal kezükbe vehetik a Massachusettsi Technológiai Intézet (MIT) és a beszédes nevű One Laptop Per Child (OLPC) nonprofit szervezet által kifejlesztett százdolláros laptopot. A világ legnagyobb félvezetőgyártó vállalatának, az Intelnek az elnöke azonban úgy véli, a tanulóknak nem fog kelleni a színe alapján csak zöld masinaként becézett készülék. Az ázsiai körúton járó Craig Barrett elmondta: az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az embereknek teljes funkcionalitású személyi számítógépekre, nem pedig szolgáltatásaiban korlátozott, egzotikus szerkezetekre van szüksége. A hasonló próbálkozások – emlékeztetett – eddig kivétel nélkül mindig megbuktak.

A történelem valóban Barrett pesszimizmusát látszik igazolni. Brazíliában több alkalommal is megbukott az olcsó PC-ktől a szegényebbek felzárkózását remélő kormányzati kezdeményezés, de nem volt sikeres az indiai Simputer, a „nép kéziszámítógépe” sem. Tény ugyanakkor az is, hogy a százdolláros notebookba nem az Intel, hanem első számú riválisa, az Advanced Micro Devices szállítja a mikroprocesszort.

Amint arról beszámoltunk, az új laptop működő prototípusát először az ENSZ tuniszi csúcstalálkozóján mutatták be egy hónappal ezelőtt. Akkor a kezdeményezés atyja, Nicholas Negroponte úgy becsülte, hogy a notesz gyártása 2006 februárjában megkezdődhet. A Kofi Annan ENSZ-főtitkár által is lelkesen fogadott hordozható számítógép bevezetése az oktatás minőségének látványos javulását hozhatja a fejlődő országokban, ahol – legalábbis a célkitűzés ez – az általános és középiskolák tanulói, valamint tanáraik juthatnak majd hozzá.

A különleges masina nem tartalmaz semmiféle mozgó alkatrészt; az 500 MHz-en üzemelő AMD processzor mellett flashmemória alkotja a háttértároló-rendszert, melyre – szintén a költségek csökkentése végett – Linux operációs rendszer kerül majd. Az ellenálló gumiborításba burkolt masina – mely akár tábla-PC-ként vagy rajztáblaként is üzemeltethető – kijelzője szintén igazi kuriózum, a panel ugyanis kültéri használat során színes módból átvált háttérvilágítás nélküli fekete-fehér módra, ezzel pedig még erős fényben is olvasható marad a képtartalom. A legbájosabb megoldást azonban kétségtelenül az energiaellátó rendszer nyújtja; a noteszgép hálózati töltője vállpántként is használható, de ha nincs a közelben konnektor, akkor sincs veszve semmi, a gép akkumulátora ugyanis a ház oldalán található kurblival is feltölthető. A gépben USB-csatlakozó és vezeték nélküli hálózati vezérlő is van, amely lehetővé teszi a nebulók számítógépei közti együttműködést is.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények