Kalóz DVD? Na és?

A magyarok egy része a karácsonyfa alatt sem szégyenkezik amiatt, hogy hamis terméket vásárol – állapítja meg szigorú hangú közleményében a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT). A HENT megbízásából országosan ezer fő részvételével a Tárki által készített reprezentatív felmérése során a karácsonyi CD-, DVD- és szoftvervásárlási szokásaikról kérdezték a „zembereket”. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a vásárlók milyen arányban terveznek ilyen típusú termékeket ajándékozni szeretteiknek, illetve hogy ajándékként szóba jöhetnek-e a nem eredeti termékek.

Hirdetés

A felmérésből kiderül, hogy a CD-vásárlók 21 százaléka adna hamis CD-t ajándékba, sőt közülük minden második még karácsonykor is megtenné ezt. Még rosszabb az arány a DVD-k esetében, hiszen a vásárlók 29 százaléka nem zárkózik el a hamis termékektől, ráadásul kétharmaduk karácsonyra is ajándékozna nem eredeti DVD-lemezt.

cd

A megkérdezettek 11 százaléka nyilatkozott úgy, hogy karácsonyra zenei CD-t vásárol valakinek ajándékba. Körülbelül minden hetedik magyar még bizonytalan ebben a kérdésben, míg a válaszadók háromnegyede nem tervezi, hogy CD-vel ajándékoz meg valakit. A CD-t vásárlók között felülreprezentáltak a diplomások, a fiatalok, az érettségizettek és a budapestiek.

A potenciális vásárlók közül minden ötödik megkérdezett (21 százalék) vásárolna hamis CD-t ajándékba, ha olcsón jutna hozzá. A potenciális vásárlók 19 százaléka még bizonytalan ebben a kérdésben, míg 60 százalékuk elzárkózik ettől a lehetőségtől. A potenciális hamis CD-vásárlók fele karácsonyra is ajándékozna nem eredeti CD-t: „Ők azok, akik a karácsonyfa alatt sem szégyellnék, hogy hamis termékkel lepik meg szeretteiket” – fogalmaz a közlemény.

dvd

Karácsonyra a megkérdezettek 11 százaléka tervez DVD-t vásárolni szeretteinek. A megkérdezettek 12 százaléka még bizonytalan ebben a kérdésben, míg 77 százalékuk elzárkózik ettől. A karácsonyi ajándéknak DVD-t vásárlók között felülreprezentáltak a diplomások, a fiatalok (18-30 évesek), az érettségizettek és a fiatal középkorúak (30-45 évesek).

A potenciális vásárlók közül 29 százalék vásárolna hamis DVD-t ajándékba, míg 20 százalékuk bizonytalan ebben a kérdésben. A potenciális vásárlók fele zárkózik el a nem eredeti DVD megvásárlásától.  A hamis DVD-t vásárlók körében felülreprezentáltak a budapestiek, a nők, az érettségizettek, a diplomások, a fiatal középkorúak (31-45 évesek) és a fiatalok (18-30 évesek). A hamis DVD-t vásárlók 68 százaléka karácsonyra is ajándékozna másolt DVD-t.

Azóta történt

Előzmények