Hirdetés

Illegális streamingszolgáltatót buktattak meg az Europol segítségével

A bűnszervezet professzionálisan működött, több millió előfizetőjük volt.

Az Europol még a múlt héten jelentette be, hogy a spanyol rendőrség nemzetközi együttműködés keretében egy audiovizuális tartalmakat Európában, Ázsiában és a Közel-Keleten illegálisan szolgáltató bűnszervezetet számolt fel.

Hirdetés

A globális akciót támogatta az Europol és az Eurojust is, a nyomozásban és felderítésben részt vettek a belga, a kanadai, a cseh, a dán, a francia, az olasz, a német, a luxembourgi, a holland, a lengyel, a román, a svéd, a brit, valamint az amerikai hatóságok is. A vizsgálat jelenlegi állapotában úgy becsülik, hogy a bűnözők több mint 15 millió eurónyi jogosulatlan haszonhoz jutottak.

Az összehangolt akciót június 3-án indították meg, egyszerre hajtottak végre 15 házkutatást, majd Spanyolországban négy, Németországban egy, Svédországban három, Dániában szintén három, így összesen 11 gyanúsítottat vettek őrizetbe, köztük a feltételezett vezetőt is. Ez utóbbiakon kívül még 16 embert hallgattak ki, mivel esetükben is felmerült, hogy tagjai lehetnek a szervezetnek. A razziák során 4,8 millió euró értékben foglaltak le értékeket: összesen kétmillió eurót érő ingatlanokat, négy autót összesen félmillió euró értékben, valamint luxusórákat, készpénzt, kriptovalutát, illetve elektronikai eszközöket. Ezen felül blokkoltak 50 IP-címet, és 11 bankszámlát fagyasztottak be mintegy 1,1 millió euró értékben.

A közlemény szerint a nyomozás 2019-ben kezdődött, a spanyol rendőrség ekkor fedezte fel a nemzetközi, Spanyolországból menedzselt streaminghálózat tevékenységét. A vizsgálat során kiderült, hogy a hálózat mintegy 40 ezer tételt kínált illegálisan, köztük fizetős tévécsatornákat, filmeket, dokumentumfilmeket stb. A szolgáltatás professzionális módon volt kialakítva, még ügyfélszolgálatot is működtettek, ügyeltek a minőségre, az áraik pedig jelentősen kedvezőbbek voltak a hivatalosaknál. Eddig úgy tűnik, mintegy kétmillió előfizetőre tettek szert világszerte.

Azóta történt

Előzmények