Hirdetés

Életben marad az uniós IT-biztonsági központ

Tegnap az EU közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszterei három évvel meghosszabbították a 2004-ben életre hívott Európai Hálózat- és Információbiztonsági Ügynökség (ENISA) mandátumát – írja a Reuters. A Görögországban letelepített szervezet mind a tagállamok, mind az EU-intézmények számára szakértői és tanácsadói központként működik.

Az ENISA megbízatása meghatározott időre, öt évre – egészen pontosan 2009 márciusáig – szólt, de az Európai Bizottság tavaly javaslatot tett ennek az időtartamnak újabb két évvel történő meghosszabbítására. Az Európai Unió Tanácsa most úgy határozott, hogy az internetes veszélyek és támadások elszaporodása miatt további három évig, tehát 2012-ig mindenképpen érdemes életben tartani a szervezetet. A parlament a jövő héten dönt erről a javaslatról.

Andrea Pirotti, az ENISA vezetője elmondta, hogy a hálózatbiztonság kulcskérdés az európai gazdaság szempontjából, amely egyre nagyobb mértékben támaszkodik az internetre. „A biztonságos hálózatok, rendszerek és szolgáltatások iránti igény biztosan nem fog eltűnni egyik pillanatról a másikra 2012-ben. A hálózat- és információbiztonság a vállalatokra és a polgárok mindennapi életére is hatással van, ezért is kell folyamatosan erősíteni, hogy lépést tudjon tartani az állandóan fejlődő fenyegetésekkel” – fogalmazott.

A krétai központú ENISA kevesebb mint 50 fővel működik, éves költségvetése 8 millió euró.

Azóta történt

Előzmények