Eredetileg nem vitacikket szándékoztam írni, hanem csak egy bemutató jellegű anyagot annak kapcsán, hogy hivatalosan is elindult a privát szféra védelmével foglalkozó magyar PET Portál & Blog tesztüzeme, ám néhány napos késlekedésem alkalmat adott arra, hogy Dojcsák Dánielnek az sg.hu oldalán megjelent – tőle megszokott és elvárt – erős mondatokból összeállított kritikájára is válaszoljak egyben. E lehetőségnek kifejezetten örülök, mivel az ilyen jellegű magyar vita egyébként is kevés, amellett a polemikus írások gyakran sokkal inkább megvilágítják a szerzők álláspontját – na meg imádok is vitatkozni.

Egy dolgot tisztázni szeretnék rögtön az elején: az IT café médiapartnere a most indult portálnak, tehát a sanda szemmel figyelők természetesen nyugodtan olvashatják az alábbi szöveget úgy, mint a „mundér becsületének védelmét” – bár ehhez, azt hiszem, komoly erőfeszítésekre lesz szükség a részükről. Azért szállok vitába Dojcsák bizonyos kijelentéseivel, mert nem értek egyet velük, s azért vagyunk a PET Portál & Blog partnerei, mert igen sok törekvésükkel egyetértünk.

A portálról, röviden

A március 13-án bemutatkozó új portál fiatal műegyetemi kutatók kezdeményezésére, nemzetközileg ismert szakemberek támogatásával jött létre, s célja, hogy az úgynevezett Privátszférát Erősítő Technológiákat (Privacy Enhancing Technologies – PET) tárgyalva, független, nonprofit szakmai oldalként a PET-ek témakörével kapcsolatos ismeretek, hírek, elemzések, publikációk és vélemények meghatározó magyar nyelvű fórumává váljon. (A portál végleges címe http://pet-portal.eu, de jelenleg egyelőre a http://anon-im.eu-ra irányítanak át.) Az oldal szerkesztői: Székely Iván, a vállalkozás mentora, társadalmi informatikus, a Budapesti Műszaki Egyetem Elektronikai Technológiai Tanszékének docense; Gulyás Gábor György, a BME doktorandusza; valamint Szabó Máté Dániel jogász.

Székely Iván bemutatja az oldalt

Általánosságban megfogalmazva (most csak tömören, a kifejtés később következik): a jelen állapotában még igencsak szikárnak nevezhető oldalon azokkal a technológiákkal (illetve a velük kapcsolatos alapelvekkel) kívánnak foglalkozni, melyek lehetőségeket kínálnak az internetet, digitális hálózatokat használóknak arra, hogy a lehető legnagyobb mértékben legyenek képesek uralni a személyesen róluk szóló digitális adatok sorsát. Habár – a tervek szerint, mivel jelenleg csak két tanulmány érhető el – folyamatoson közölnek majd hosszabb elemzéseket, esszéket, dolgozatokat is e témáról, igen fontos szerepet szánnak a szakmai blognak, ahová e Magyarországon még kevéssé ismert terület iránt érdeklődőket várják, valamint nagy hangsúlyt akarnak fektetni a linktár bővítésére, ahol a szóba jöhető technológiákról lehet bővebb ismereteket szerezni.

Dojcsák Dániel már kritikájának felütésével vázol egy karakteres álláspontot: „A technológiai fejlődés miatt komolyan sérül a privát szféra, állítják sokan” – „állítják sokan”, vagyis a szerző nem, vagy nem feltétlenül ért ezzel egyet. Ennek némiképp ellentmond, amikor két mondattal odébb már így ír: „Ez valóban ijesztő, de a reakció, hogy rejtsük el magunkat minden áron, ma már csak széllel szemben vizelésnek számít”. Nos, ha ijesztő, akkor mégis csak van valami, ám ez ellen hiábavaló harcolni, mondja. Dojcsák ügyes retorikusként már a bevezető mondatokban összefoglalja mondandójának lényegét, hogy megadja írásának fő irányát, s az olvasót elhelyezze egy általa kívánt értelmezési keretbe – és ez így helyes, egy személyes jellegű kritika esetében ez el is várható. Nekem leginkább egy fő bajom van ez utóbbi mondattal – lévén, hogy én is ott voltam a sajtótájékoztatón. Sem az előadók, sem a honlapon található szövegek nem tettek, tesznek még csak célzást sem arra, hogy „rejtsük el magunkat minden áron”; ilyesmit butaság és korlátoltság lenne célként kitűzni, ráadásul lehetetlenség is. A széllel szembeni vizelésre mint a kritika fő tárgyára még visszatérek később, most csak annyit jegyzek meg, hogy ez engem arra a bájosan szűk perspektívájú magatartásra emlékeztet, amikor valaki egy általános vélekedéssel, egy általa „trendinek” gondolt, gyakran (meglehet, túl sokszor) emlegetett véleménnyel úgy kíván szembeszállni, hogy egy másik, de éppúgy „trendi” beszédmódot használ: a hivatásos ellenállóét.

A portál működtetőinek céljait feltáró korrekt ismertető után kezdődik az érdemi kritika – sajnos a vitára késztető erős állítások és okos észrevételek mellett újra csak némi csúsztatásokkal. A sajtótájékoztató elején Székely Iván felsorolt néhány szemléletes példát a különböző adatszerzési technikákról, s ezt Dojcsák Dániel a következőképpen minősíti: „A felsorolásnak része volt a cookie, a tracking cookie (webbug) és a spyware programok is. Sajnálatosnak tartom, hogy egy általam egyébként nagyra becsült szakértő egyenlőségjelet tud tenni három teljesen különböző dolog közé, és egyértelmű elutasítással viseltet irántuk tartalomtól függetlenül. Ráadásul egy erősen szakmai közegben is megpróbál vészjóslóan, némileg bulvárosan hisztériakeltő módon beszámolni erről a témáról.”

Hát nem. Az előadó nem tett egyenlőségjelet közéjük; röviden ismertette őket, mint jellegzetes, de egymástól működésükben eltérő módszereket. Bulváros meg végképp nem volt, mindössze igyekezett egyszerűen és hatásosan beszélni róluk, mert talán arra is gondolt, hogy hátha nem csak informatikusok jöttek el a tájékoztatóra – de persze erre mondhatjuk, hogy ízlés kérdése. Ám azt azért még hozzáfűzném ehhez a passzushoz, hiszen később is előkerül, hogy én nem azonosítanám a tracking cookie-t a web buggal, mert bár a cookie és a web bug használata összefonódik, e kettő mégsem ugyanaz.

Dojcsák Dániel ezek után a három adatgyűjtő technológiát írja le és minősíti, s meg kell mondjam, hogy itt található a legtöbb olyan megállapítás, amelyekkel jómagam is egyetértek (bár az időnként valóban nagyon hasznos sütikről szóló mondatával feltehetően elég sok informatikus vitatkozna: „A cookie értem van. Azért találták ki, hogy nekem jó legyen”).

És ezek után jön a lényeg. „Másfél héttel azután, hogy a világ legnagyobb szoftvercégének feje bejelenti, hogy a jövő a testre szabható szolgáltatásoké, azokban az években, mikor a világ legnagyobb online keresőcége feltalálja a soha nem látott pontossággal célozható reklámot, akkor mikor a közösségi szolgáltatások virágzanak, azt mondani, hogy dugjuk a fejünket a homokba, ne vegyünk tudomást arról, hogy merre folyik a folyó, hanem ignoráljuk az egészet, egyszerűen butaság. Ugyanúgy butaság, mint ahogy feltétel nélkül elfogadni mindazt, ami jellemző az internetre manapság.” Egy, a föntebbi tényekre vonatkozó kérdést én is feltettem Székely Ivánnak, ám Dojcsák Dániel és az én felfogásom közötti különbség is itt ütközik ki élesen. (Amellett, hogy újra jön az olvasót befolyásolni kívánó, a minden tényszerű alapot nélkülöző megerősítő kijelentés, a repetitio: „dugjuk a fejünket a homokba” – nem, erről szó sem volt, nem is lehet, hiszen épp arról szól a PET-kezdeményezés, hogy valamiképp reagáljunk a hihetetlen mértékű adatgyűjtésre…)

Leginkább az idézetben szereplő utolsó mondattal értenék egyet, mivel ez kicsit szembemegy az álrealista, az erőviszonyok elfogadását jelző felfogással. E ponton még úgy éreztem, ugyanarra gondolunk a szerzővel, csak másképp fogalmazzuk meg, de csalódnom kellett, hiszen így folytatja: „A PET portál és Székely Iván tanácsai alapján mindenkinek anonim böngészőket kellene használnia, senkinek nem kellene saját néven, saját mailcímmel regisztrálva megjelennie online és senkinek nem kellene nyomokat hagyni maga után, mert az nem jó neki”. Nem, nem állítja senki, hogy „az nem jó neki”, a szakemberek csak azt mondják, hogy ha valós adatokkal jelenünk meg a neten (akár önszántunkból, akár azért, mert megszerezték tőlünk), akkor a jelenlegi viszonyok közepette, a jelenlegi „architektúra” feltételei között igen gyakran bizonytalan az adataink sorsa, s ha a privát szférát illető jogi alapelveket tekintjük (jogom van a magánszférám sérthetetlenségéhez, s innen csak akkor kerülhetnek máshoz adatok, ha én hozzájárulok), akkor igen, a személyes adataim biztonságát a legtöbb esetben csak akkor tudom garantálni (egy bizonyos szinten) – ha nem adom meg őket; illetve akkor tudom csökkenteni annak veszélyét, hogy a beleegyezésem nélkül gyűjtsenek rólam adatokat, ha olyan technikákat, technológiákat használok, amelyek mérséklik a megfigyelés és adatgyűjtés lehetőségét.

Az előzőek indoklásaként felhozott bekezdés: „Mégis kinek jó a teljes anonimitás? Egy fórumban név nélkül regisztrálni az akar mindenáron, aki anyázni jön, aki egyébként nem vállalná a véleményét, aki fél valamitől. Online identitását az akarja elrejteni, aki egyébként is rejtőzködik.” Igen, eddigre, azt hiszem, Dojcsák Dánielt már oly mértékben felfűtötte önmaga „fenegyereksége”, hogy egy pillanatra megfeledkezett céljáról, hiszen ezt a morális-pszichoanalitikus eszmefuttatást, mely az internetes anonimitás problémáját leszűkíti az anyázásra és a komplexusokra, valószínűleg ma már ő maga is visszavonná. Fátylat reá.

Arról viszont essék szó, amikor megemlíti, hogy „…a Webaudit Webprofil szolgáltatásával sem az volt a baj, hogy egy cookie alapján a látogatásokat összekötik az iWiW-ről és egyéb helyekről származó demográfiai adatokkal, hanem az, hogy erről elfelejtettek szólni a felhasználóknak”, hiszen a PET Portál mindkét munkatársa pontosan erről beszélt: nem csodaszerekre hajtanak, hanem arra – hiszen tudják, hogy az adatszerzésekre épülő üzleti modellek mind erősebbek és kiterjedtebbek –, hogy tudatosabbá tegyék a felhasználókat. Az én olvasatomban ez az igen fontos célkitűzés azt jelenti, hogy egyrészt a hálózatokat használók tájékozottabban és adatérzékenyebben tevékenykedjenek, illetve (s ez legalább olyan fontos!) hogy a remélhetőleg mind szélesebb körű tájékozottság olyanfajta fogyasztói érdekképviseletet és nyomást eredményez, mely a piaci szereplőket (na, meg az államot, de ez nehezebb ügy…) is abba az irányba kényszeríti, amikor legalább azt az információt elérhetővé teszik mindenki számára, hogy gyűjtenek-e adatokat, s ha igen, akkor ezt milyen módon teszik.

A cikk végére Dojcsák Dániel sajnos mindinkább demagóg módon kezd érvelni. Például: ha a Google ingyen ad magas minőségű szolgáltatásokat, akkor őt nem érdekli, hogy célzott reklámokat kap (ez egyébkén igen komoly, elgondolkodtató, vitára alkalmas kérdés: mennyit adunk fel a privát szféránkból, ha úgy tűnik, ezért jár valamilyen ellenszolgáltatás [vö. terrorizmus] – de nem így, a konzumáló szemszögéből megközelítve); meg hogy azért ingyenes az index.hu, meg az sg.hu stb. mert kiszolgálják a reklámozók igényeit (méltatlan ilyen populista érveket használni, hiszen nem a reklámok eltörléséről van itt szó, hanem a reklámozás módjáról, a fogyasztói adatok megszerzésének módszereiről, ezek nyilvánosságáról, a lehetséges civil ellenállásról stb., igaz, ezek nem hangzanak olyan jól…).

A kritika zárásáról alig-alig kívánok írni, ezek a sorok már tényleg indulatból íródtak. (Csak egy példa: „Biztonságban érzem magam, mivel a mailcímemet nem írom be ész nélkül mindenhová, és ennek eredménye, hogy alig-alig kapok spam leveleket.” Ugye nem gondolja Dojcsák Dániel, hogy ezen múlik? A spammerek módszerei közül ez csak az egyik, s nem is a legfontosabb…)

Szomorúan kell megállapítanom, hogy a PET Portálról megjelent első hosszabb tudósítás ennyi félinformációt tartalmazóra és egészségtelenül elfogultra sikeredett; több komoly félreértés tisztázható lett volna, néhány elhamarkodott következtetés nem került volna a kritika szövegébe, ha a szerző elolvassa Székely Ivánnak a honlapon is megtalálható rövid és világos összefoglalóját.

De ne higgyék az olvasók, hogy én magam ájult tisztelettel csüggök a PET papjainak emlőin: nekem is vannak kétségeim szép számmal a PET-et illetően. Úgy látom, túl sok kudarc kísérte eddig útjukat, e technológiák és az általuk képviselt világkép társadalmi támogatottsága még a fejlett országokban is alacsony, több technológiáról kiderült, hogy messze nem tölti be a kívánt szerepet, hatalmas üzleti és állami lobbierő lép fel az ilyen megoldásokkal szemben (s leginkább a privacy-re egyébként is az európainál kevesebbet adó Amerikában, ahol pedig az iramot diktáló csúcsvállalatok többsége található) stb. De azt megígérhetem, hogy folyamatosan írunk a PET területén zajló változásokról, ismertetünk ígéretes kezdeményezéseket, s ha lehet, vitákat is generálunk.

Meglehet, szembe fúj a szél. Most még.