A Google és az Amazon után a Microsoft is árat csökkent

Hirdetés

Miután a Google drasztikusan csökkentette online tárhelyszolgáltatása, a Drive árait, nem sokkal később számos más felhőszolgáltatás árát is letörte, azzal a nem titkolt céllal, hogy beérje a Cloud Engine piac legmeghatározóbb szereplőjét, az Amazon AWS részlegét.

te
Az Azure árai alacsonyabbak, de a konfiguráció is gyengébb

A hardverárak alapján régóta indokolt árcsökkentési hullám ezzel beindult, néhány napja a piacvezető Amazon is úgy döntött, jelentősen csökkenti árait. Hiába azonban a helyenként közel 65 százalékos esés, egyelőre nem mentek a Google új árai alá.

Aztán tegnap a Microsoft is bejelentette, hogy az Amazon áraihoz igazítja sajátjait. Ezzel a cég is letér a korábbi egységes árazási modellről, a május elsejével életbe lépő árak régiónként eltérőek lesznek. A korábban Windows Azure-ként ismert Microsoft Azure árai 35 és 65 százalék között csökkentek, és nem csak elérték az Amazon árait, hanem néhány százalékkal alá is mentek azoknak. Azért itt jegyezzük meg, hogy az Azure konfigok rendre gyengébbek, mint a velük egy sorba állított AWS megoldások. Például a Standard A5 a Microsoftnál 14 GB RAM, az AWS pedig 17 GB RAM-ot foglal magában.

Már a Microsoft is régiónként határozza meg az árat
Már a Microsoft is régiónként határozza meg az árat

Az Azure Block Blob (tárhely)szolgáltatás árai egy az egyben megegyeznek az Amazon által meghatározottakkal. Nem csak mások árait vették át, a Microsoft egyúttal bejelentette az Azure család legújabb tagját amivel ezúttal lefelé terjeszkednek. A„Basic” névre keresztelt szolgáltatás 27 százalékkal olcsóbb, mint a többi, hasonló paraméterekkel rendelkező versenytársa. Azoknak szánják, akik nem tesztelnek, nem nagyon vannak kitéve ingadozó terhelésnek, és minél kisebb költségkeretet használnának fel. A trükk ott van, hogy a skálázhatóságot kivették a csomagból.

Azóta történt

Előzmények