A Google azután, hogy két hete jelentős mértékben, gyakorlatilag az ötödére csökkentette felhőalapú tárhelyének árait, kedden több újítást is bejelentett a Cloud Platformmal kapcsolatban, jelentősen csökkentve a szolgáltatások árait is. 35-85 százalék között vágtak, ezzel nyílt támadást indítottak a felhőalapú alkalmazások legnagyobb kiszolgálója, az Amazon Web Services ellen.
A Google infrastruktúra-szolgáltatása, a Compute Engine például 32 százalékkal lett olcsóbb egységesen, ugyanis ez is jelentős változás, a techóriás az árak csökkentése mellett egyszerűsítette is a díjtábláit is. A Cloud Storage árai 68 százalékkal csökkentek tegnap, a legnagyobb mértékű leárazás azonban a Google BigQuery életében jött el, 85 százalékkal lett olcsóbb a terabyte-os állományokon SQL lekérdezéseket másodpercek alatt elvégző felhőszolgáltatás.
Hirdetés
Múlthéten még a drágábbak közé tartozott
Ideje volt már, hogy a Google csökkentse árait, az egyik legkonzervatívabbnak tartott felhőszolgáltató ugyanis évente 6-8 százalékkal lett olcsóbb az elmúlt időszakban, miközben a hardverek 20-30 százalékkal kevesebb pénzért is beszerezhetővé váltak azonos időegység alatt.
Új, a fejlesztőket segítő funkciók is kerültek a szolgáltatásba, ilyen a git támogatás, megjelent az összesített napló, de a hibák feltárása is könnyebb már, köszönhetően a részletes nyomkövető rendszernek, egy kattintással elérhető a hibát okozó kódrészlet is. Az apróbbakat pedig már böngészőből is javíthatják a programozók.
Minél többet használjuk, annál alacsonyabb az egységár. Korábban ez nem így volt.
Bemutatták a vezérelt virtuális gépeket is, (Managed Virtual Machines), a szolgáltatás a VM előnyeit és a google App Engine skálázhatóságát párosítja, az utóbbi kezeli, skálázza majd az előbbit néhány sornyi kód megírása után. A Compute Engine már támogatja a Red Hat Enterprise Linuxot és a SUSE Linux Enterprise Servert, illetve limitált verzióban a Windows Server 2008 R2-t is.
Óriási adathalmokat túr fel egy pillanat alatt
A BigQuery ára esett a legjobban, az előfizetés 85 százalékkal olcsóbb mint korábban, ezzel 75 százalékkal mentek versenytársaik díjai alá a Google Cloud Platform blogbejegyzése alapján a cégnél. Az eseti lekérdezések 5 dollár/TB, az 5GB/másodperces lefoglalt kapacitás pedig 20 000 dollár/hónaptól elérhető. Ez utóbbi persze főleg azoknak való. akik már petabyteokban gondolkodnak.
Elsősorban a produktivitásra fókuszált a Google a frissítések kapcsán, illetve a könnyebb fejlesztésre és tesztelésre a felhőben, amihez a fejlesztők által már ismert eszközöket használják fel. Így zökkenő mentesebbé téve a váltást. A vezérelt VM a virtuális gépek konfigurálásának szabadságával és az App Engine automatikus vezérlésének köszönhetően optimális erőforrás kihasználás érhető el, az ezzel járó költségcsökkentés jó érv a Google szolgáltatása mellett. A felhasználási alapon történő fizetési modellt több szolgáltatás esetében úgy árazták át, hogy tényleg bárki által megfizethető legyen, és mindenki megtalálja a szükségeinek megfelelő csomagot. Elnézve az Amazon bonyolult és komplex árazási modelljét, a Google megoldása szimpatikusabbnak, lényegesen átláthatóbbnak tűnik, az áraik pedig a keddi bejelentés óta lényegesen alacsonyabbak, mint a konkurenciánál.