Hirdetés

Az Apple-höz igazolt a Google korábbi AI-vezetője

Samy Bengio 14 évet töltött a Google vállalatánál AI-kutató tudósként, immáron azonban a rivális Apple foglalkoztatja.

Újabb szakembert csábított át a Google vállalattól az Apple.

Hirdetés

Samy Bengio 14 év után hagyja ott a Google-t, az Apple-nél pedig egy új, AI-kutató egységet vezet majd, a szintén a Google-től átigazolt John Giannandrea társaságában, aki az Apple gépi tanulásért és AI-stratégiáért felelős alelnöke.

Bengio 14 év után, és azt követően hagyta ott a Google-t, hogy a vállalat botrányos ügy közepette elbocsájtott két nőt, az AI-etika világában igen elismert Timnit Gebrut és Margaret Mitchellt. Mindkét szakemberről azt tartják, hogy úttörő a diverzitás kapcsán, és mindkettő rendszeresen figyelmeztette a világot a nagy nyelvi modellek veszélyeire, továbbá az algoritmikus elfogultságra, előítéletekre. A botrányos ügyek eredménye a két szakember elbocsájtása lett, ez viszont hatalmas felháborodást okozott a cégen belül és az AI-akadémikusok körében is.

Bengio korábban azt mondta, meghökkentették őt a történtek, és Timnit, valamint a csapata pártját fogta az ügyben. A Google végül teljesen átszervezte az egységet, amelynek új vezetője dr. Marian Croak lett.

Az Apple a szakértők szerint jó okkal csábítja át a Google AI-szakembereit: a gépi tanulási funkcióit szeretné nagyban megerősíteni, toborzások és felvásárlások útján. Bengio nagy segítséget adhat a cupertinói cégnek, hiszen több vezető szerepet is betöltött a Google-nél, ráadásul a csapatával AI-áttöréseket ért el számos területen (például agytérképezés, képek felskálázása).

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Előzmények