Hirdetés

Új terabájtos merevlemezt mutatott be a Hitachi

Hirdetés

Tavaly januárban az 1 TB-os méretért folyó harcban a Hitachi 7K1000 jelzésű merevlemeze kapta meg az aranyérmet, azonban e tároló nagy szerencsétlensége az volt, hogy elsőként érte el a bűvös határt, így a konkurenciánál kicsit elavultabb belsővel rendelkezett. Az elektronikai vállalat az egyes merevlemezcsaládok legnagyobb méretű típusait általában öt tányérból építette fel, és ez igaz volt a 7K1000-re is, ami annyit jelentett, hogy a tányérok egyenként 200 GB adatot voltak képesek tárolni. Ezzel csupán az volt a probléma, hogy a korongok számával együtt nőtt a zajszint és a melegedés is.

Hitachi Deskstar 7K1000.B

Másfél évvel a 7K1000 megjelenése után a vállalat nem egy nagyobb méretű tárolóval, hanem a korábbi merevlemez egy fejlettebb változatával, a Deskstar 7K1000.B-vel jelentkezett, melynek energiaigénye körülbelül 43 százalékkal csökkent. A B jelzésű változat mindössze három, percenként 7200-szor körbeforduló, egyenként 375 GB-os tányérral érte el az 1 TB-os kapacitást, ennek megfelelően az új generációs háttértároló kevésbé melegszik és nem is annyira zajos, mint elődje. A japán cég 3,5 hüvelyk méretű modellje az adatok biztonságának érdekében opcionálisan egy új hardveres titkosítást is – ún. Bulk Data Encryption (BDE) – támogat, melynek lényege, hogy a merevlemezre írt adatokat a rögzítésük pillanatában titkosítja, majd csak az olvasáskor dekódolja azokat. A BDE legnagyobb előnye, hogy mindamellett, hogy magasabb fokú biztonságot nyújt a szoftveres és rendszerszintű megoldásoknál, használata nem befolyásolja a rendszer teljesítményét.

A Hitachi fejlesztése nem az első 1 TB-os, háromtányéros megoldás a piacon, a Samsung például a múlt hónapban jelentette be a hasonló paraméterekkel rendelkező Spinpoint F1R típusú merevlemezét. A Deskstar 7K1000.B akár még ebben a hónapban a boltokba kerülhet, ahol kapható lesz a munkaállomásokba szánt változata, a Deskstar E7K1000 is, melyet heti 168 órás igénybevételre terveztek a japán mérnökök. Az előbbiért előreláthatólag 239, míg az utóbbiért 279 dollárt kell majd leszurkolni a tengerentúlon.

Előzmények