A PC-k, valamint a digitális videofelvevők és set-top boxok forgalmának egészséges növekedésével párhuzamosan vett lendületet a merevlemezek piaca az idei második félévben – állítja az iSuppli. A piackutató becslése szerint a harmadik negyedévben – az előzőhöz képest – 15 százalékkal, 132,5 millió darabra nőtt a HDD-piac mérete, és további 11,3 százalékkal gyarapodik az évzáró trimeszterben. Ebből a set-top boxokba épített meghajtók darabszáma a félév során 22 százalékkal, 22,7 millióra növekszik.
Hirdetés
Merevlemez-forgalom 2007-ben (ezer darab)
A merevlemezbiznisz magára találásának további jele, hogy a gyártók üzleti teljesítménye erős, és várakozásaik is optimisták – állítja az iSuppli. A piacvezető Seagate a legutóbbi, szeptemberrel véget érő üzleti negyedévét 3,3 milliárd dollár árbevétel mellett 355 millió dolláros profittal zárta. A forgalom egy évvel korábban 2,79 milliárd, a nyereség pedig 19 millió dollár volt. A Western Digital – a második legnagyobb gyártó – pedig a korábbi negyedévhez képest legutóbb 26 százalékkal javította árbevételét, és ugyancsak pozitív jel, hogy a Hitachi képes volt csökkenteni HDD-üzletága veszteségét. (A japán vállalat e divíziója 2002 – az IBM HDD-részlegének felvásárlása – óta nem volt nyereséges. Az üzletág megmentésére most stratégiai befektetőket keresnek.)
Az iSuppli arra is felhívja a figyelmet, hogy az árak a notebookokhoz szánt merevlemezek szegmensében jelentősen visszaestek az első félévben. A csökkenés negyedévenként nagyjából 20 százalék volt, aminek köszönhetően a 2006. decemberi 100 dolláros szintről a félév végére 65 dollárra esett az átlagár. Nem véletlen, hogy a gyártók felhagytak az árkedvezményekre építő piacirész-hajhászással.