A Windows 7 lesz az
2009. január 8-án elérkezett a várva várt pillanat: a Las Vegas-i szórakoztatóelektronikai kiállításon (Consumer Electronics Show – CES) Steve Ballmer, a Microsoft elnök-vezérigazgatója bejelentette a Windows 7 első béta-verziójának megjelenését. A privát tesztprogramba korábban jelentkezők már aznap, a nagyközönség pedig 9-e óta érheti el a 32 és a 64 bites változatot. Pénteken aztán beindult a gőzhenger, s a „Vista új háttérképére” annyian voltak kíváncsiak, hogy a Microsoft letöltőszerverei órákon belül feladták a harcot. Ennek egyik következménye lett, hogy ugyan eredetileg az első két és félmillió regisztrált felhasználó kapta volna meg az aktiváláshoz (és hibabejelentéshez) szükséges termékkulcsot, ám mivel elképesztő mértékű volt az érdeklődés, a cégnél úgy döntöttek: eltörlik a limitet, s január 24-éig mindenki kaphat termékkulcsot. Sokan feltették a kérdést: vajon mi szükség van egyáltalán termékkulcsra egy béta telepítéséhez, ha 30 (a hosszabbításokkal összesen 120) napig úgyis „ingyenesen” használható? Az ok rendkívül egyszerű: az aktivációs eljárást is tesztelni kell, méghozzá tömeges méretekben, egy béta kiadása pedig épp megfelelő alkalom erre. Ezen kívül a Microsoft így valamivel pontosabb számot kap arról, hogy körülbelül hányan gondolták komolyan a tesztelést, ugyanis a termékkulcshoz csak egy regisztráció után juthatunk hozzá, és a Feedback eszköz is csak aktivált rendszeren működik teljes körűen. Mindent összevetve, ha a redmondiak Guinness-rekordra hajtottak volna, minden bizonnyal bekerültek volna a nagykönyvbe.
Miért pont 7?
Az új Windows körül kétségkívül maga az elnevezés váltotta ki az egyik legnagyobb vitát. Amióta az októberi hivatalos bejelentés is alátámasztotta, hogy „Windows 7” lesz a következő verzió neve, találgatások és magyarázkodások lepték el a webet: miért pont 7? A Windows fejlesztőcsapat vezetője, Mike Nash külön blogbejegyzést is szentelt annak, hogy megmagyarázza, miért döntöttek e név mellett, de valahogy senkit sem sikerült meggyőznie – engem sem. Akárhogy is számoljuk, ez bizony nem jön ki. Ha az eddig megjelent összes Windows-verziót figyelembe vesszük, akkor valahol 19–20 körül járhatunk, ha ebből levonjuk a szerverváltozatokat, akkor 12 marad, ha pedig csak és kizárólag a kliensoldali NT termékvonalat nézzük, akkor 8-at kapunk (vagy 9-et, ha a 64 bites XP-t külön kezeljük). A Windows 7 verziószáma ráadásul 6.1, ami – bár elsőre butaságnak tűnhet – az alkalmazás-kompatibilitás miatt igenis fontos tényező, ugyanis számos program működése függ attól, hogy milyen kernel-főverziószámot lát, a Windows 7 pedig hangsúlyozottan a Vista-kompatibilitásra (is) hajt.
Az sem teljesen világos, hogy a Microsoft miért változtatta meg immár harmadik alkalommal a termékek elnevezésének módszerét. Kezdetben verziószámokkal illették az egyes kiadásokat, majd az évszámos módszer következett, ez után az XP-nél és a Vistánál áttértek a fantázianevek használatára, most pedig újból a számozás mellett döntöttek – még ha az semmilyen formában sem tükrözi a termék elhelyezkedését a palettán. Ha a verzió- és évszámok „megtévesztőek voltak a felhasználók számára”, akkor erre már nem is merek mit mondani. A legegyszerűbb, ha nem is törjük rajta tovább a fejünket, hanem egyszerűen beletörődünk: így hívják, és kész.
Miből lesz a cserebogár?
Ahhoz, hogy megértsük, honnan jön és hová tart a Windows 7, kicsit tekintsünk vissza az időben. Nem kell túl messzire visszanyúlnunk, elég ha a 2000-es évek elejére koncentrálunk. Sokszor mondják: a történelem ismétli önmagát, és nincs ez máshogy a Windows 7-tel sem. Az új évezred az NT4-es korszak lezárásával kezdődött, megjelent az elsősorban üzleti célokra kifejlesztett Windows 2000, mely elődjéhez képest megszámlálhatatlan újdonságot hozott. Bemutatkozott az Active Directory (címtár), az NTFS fájlrendszer új generációja, a rendszer végre modern felhasználói felületet kapott, először bővíthettük nyelvi csomagokkal a Windowst, megújult az eszközkezelés, és a rendszergazdák is számtalan új és kényelmes eszközt kaptak a kezükbe. Ennek ellenére – noha az üzleti életben vitathatatlan sikereket ért el – a Windows 2000 nem lett tömegtermék, az alig két évvel később megjelent XP azonban a mai napig tartja magát. Mindezt pedig úgy, hogy alapvető változás nem történt a 2000-hez képest, mindössze barátságosabb kezelőfelületet és néhány multimédiás extrát kapott, mellyel alkalmasabbá vált otthoni használatra is. Ne felejtsük el azonban, hogy a Service Pack 1 megjelenéséig az XP katasztrofálisan szerepelt, sokan a Microsoft bukását vizionálták, aztán megjelent a Service Pack 2, és a világ ismét megmenekült, a 7 éves XP pedig – noha már műszakilag és felhasználói szemmel nézve is elavultnak számít – még mindig a világ legelterjedtebb asztali operációs rendszere.
A Windows 7 ugyanebben a cipőben jár. Az innovatív, de szerencsétlen sorsú (egyesek szemében bukott) Vista kitaposta azt az ösvényt, amelyen most a 7 diadalmenete kezdődik. Bukásról tehát egyáltalán nem beszélhetünk, a túl sok változásnak viszont megvolt az ára, a Vista pedig a jó hírével fizetett a régi, rossz szokások levetkőzéséért. Mit várjunk a Windows 7-től? Túl sokat nem szabad, de annyit azért mindenképpen, amiért megéri egy új verzióba befektetünk.
Mi tehát a Windows 7? Sokan Vista R2-nek (második kiadás) nevezik, és tulajdonképpen nem is állnak messze a valóságtól. A Windows 7 a Vista jobban átgondolt, továbboptimalizált és csinosított változata – a fejlesztőknek ezúttal volt idejük ezekkel is foglalkozni, hiszen nem forgatták ki sarkából a világot. Ha röviden össze akarjuk foglalni a Windows 7 újdonságait, a következő területekre kell koncentrálnunk: új felhasználói felület, kisebb hardverigény, gyorsabb és megbízhatóbb működés, kevesebb beépített kellékprogram, az új generációs „multitouch” érintőkijelzők támogatása – s mindeközben a visszafelé kompatibilitás megőrzése. Valóban ilyen jó az új Windows, vagy csak a marketingbrosúrából idéztem? Lássuk!
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
