Kiállítás, de még jobb, ha játszótér!

Pusztán a rendezvény neve alapján is sejthető, hogy a videojátékok állnak a középpontban, csakhogy ezek Magyarországon a 80-as években erősen egybefonódtak a mikroszámítógépes kultúrával: volt aki Nintendón ismerkedett Donkey Konggal, mások például Commodore 64-en vagy Sinclair ZX Spectrumon tehették ugyanezt. Éppen ezért mikroszámítógépek is szép számmal helyet kaptak a XV. kerületi Csokonai Művelődési Központ nagytermében, sőt, kvarcjátékoknak is jutott hely az előtér vitrinjeiben és egy kisebb helyiségben.

A nagyterem két oldalán tematikusan elrendezve, kordon mögött a legelterjedtebb, mindenki által ismert ikonok és igazi ritkaságok várták a közönséget: épp úgy fellelhető volt itt a mai is olcsón beszerezhető Atari 2600-as 8-bites játékkonzol, mint a Bill Gates kézírásával ellátott XBOX Classic. Nem számoltuk meg, de legalábbis több száz tévéfoci, retro játékkonzol, kvarcjáték, mikroszámítógép sorakozott az asztalokon, olykor több példányban is, hogy a különféle kiadások, akciós csomagok (pl. C64 Terminator Bundle) és mikrogép-klónok adjanak egy kis ízelítőt a videojátékok és az otthoni számítógépek mintegy 35 évre visszanyúló múltjából.

XBOX Classic, kiállítói darab

CBS Coleco Vision és a közismert Donkey Kong

Nagy pluszpont a szervezőknek: inkább aréna, mint kiállítóterem

Az első sor főként a 8 bites konzoloké volt, örvendetesen vegyes látogató közönséggel

A hallgatóság korántsem csak negyvenes, 8-biten edzett programozókból állt

Majdnem mindent a kéznek

Szerencsére, ahogy a megelőző években, úgy most sem a semmit a kéznek elve uralta a kiállítást, csak a ritkaságok és a nem működő, bemutató céllal falhoz állított darabok szorultak kordon mögé, és a kiállítóterület legalább 90 százaléka arénaként szolgált, ahol a látogatók ki is próbálhatták a kütyüket. Több mint két tucat „munkahely” várta az érdeklődőket, akik között nem csak a régi szép időket feleleveníteni vágyó retrorajongók akadtak: szép számmal érkeztek nők és kisgyermekes családok, ami kellően rácáfol a vélekedésre, miszerint a videojáték retró az öregfiúkat érdekli csupán. Nem volt ritka a ma már kevéssé elterjedt botkormányokkal birkózó kisgyermekek látványa, akik hasonló lelkesedéssel tekergették a tévéfoci (Pong) potmétereit is, mint ahogy a modern Surface-asztalon is megpróbálták kirakni a puzzle-t.

Okostelefonban és csinos nőkben sem volt hiány

Bizonyára lendített a látogatók számán a kedvezményes családi jegy

Múzeumhangulatról abszolút nem beszélhettünk, amiben csak kis része volt a büfének, annál inkább a kvízjátéknak és a Pong-bajnokságnak. A Gamestar sajtóasztala is emelte az esemény fényét, csakúgy, mint az Insert Coin felújított arcade masinája.

Ma már nem azt mondjuk, hogy könyvvel könnyebb...

Az Insert Coin arcade masinája 1992-ből

Leginkább azonban azoknak a gyűjtőknek, retrorajongóknak lehetett hálás a játékos közönség, akik féltett javaikat két napra közkinccsé tették. Köszönet illeti a kiállítás fő szervezőjét, Sakmant (ő biztosította a készülékek túlnyomó részét), valamint azokat a magángyűjtőket, egyesületeket, rajongókat (pl. Insert Coin, Sinclair.hu), akik hoztak, segédkeztek, beállítottak, ügyeltek. A harmincéves csodamasinák működőképesen tartása macerás, javításuk szakértelmet és megfelelő pótalkatrészeket igényel. Ez utóbbiak egyre nehezebben beszerezhetők, ezért hadd álljon itt a bevezető végén néhány jótanács azoknak, akik legközelebb hasonló eseményre érkeznek, főként, ha gyermekeiket is hozzák:

• egy mai noteszgépet nyugodtan odébb helyezhetünk, ha finoman tesszük, de a több évtizedes készülékek gyakran már javíthatatlanul kontakthibásak. Jobb őket a helyükön hagyni, és kábeleket se babráljuk. Különösen ne emeljünk meg olyan gépeket, melyekből még bővítődobozok is lógnak ki
• az USB Plug and Play természetes dolog, de csak úgy 15 éve. A régi játékkonzolok (pl. Nintendo Entertainment System, Sega Megadrive, Atari 2600) kazettáiban chipek vannak, melyek a nyák csatlakozón a gépből nyerik az energiát: ha ki szeretnénk cserélni a játékot, akkor előbb kapcsoljuk ki a gépet, majd aztán végezzük el a cserét, hogy bizonyosan ne menjen tönkre semmi sem
• nem nehéz a botkormányt kezelni, csak akkor, ha túl sok erőt adunk bele. A régi, egybites joystick csak annyit érzékel, hogy melyik irányba döntik, a nagyobb erő nem eredményezi a figurák gyorsabb haladását, legfeljebb az érzékelők élettartamát rövidítheti meg. A talp lefogása segítheti a koordinációt, illetve az is hasznos lehet, ha a játék megkezdése előtt megfelelően helyezzük el a vezérlőt, hogy stimmeljenek az irányok
• szintén egybitesek a klaviatúrák billentyűi ,és nem igénylik plusz erő befektetését. Sok régi gép billentyűzete csak látszólag masszív, a kemény gombok alatt puha fóliák, korrodáló panelek bújhatnak meg
• a gyermeki felfedező szellem érintésérzékelést sejt (érthető módon) a villódzó képernyőkben, pedig ez csak a mai okostelefonokra, táblagépekre jellemző. Kárt ugyan nem okoznak a tapogató ujjak, legfeljebb némi maszatot és ijedelmet, ha a statikus elektromosság miatt egy kis szikra keletkezik. Némi ismeretterjesztő bevezetővel ennek elejét vehetjük, ekkor a gyerekek simán beérik a tévé kapcsolgatásával, elhangolásával, ami számukra szintén szokatlan, tanulságos felület (a visszahangolás általában nem probléma), a szapora ki-be kapcsolgatástól azonban célszerű tartózkodni

Konzoltörténelem

Ha konzol, akkor Nintendo? Nem feltétlenül. Egyrészt érdemes jóval korábbra visszamenni, konkrétan a Ponghoz, mely 1972-ben született meg. Az itthon tévéfociként, tévéjátékként is emlegetett játék tekinthető a kereskedelmi videojátékok ősének – egyrészt tovább nem fokozható egyszerűsége, másrészt kereskedelmi sikere, ismertsége okán. Olyannyira kedvelt volt, hogy a keleti blokkban is számos klónja született, nálunk a legtöbben a zöld Videoton-készüléket ismerik, amivel a Pong-bajnokságot is vívták a versenyzők – egyben ez volt a nyeremény is, melyet a nagylelkű gyóztes az Insert Coin egyesületnek ajánlott fel.

A Kelet Pong-termése

Különféle Pong-verziók

Itt az ideje kivetítőn játszani

Nem csak a férfiak kedvelik a Pongot

A kiállításon bemutatott videojáték-konzol gyűjtemény önmagában is megérne egy könyvet, így csak igen szúrópróbaszerűen próbálunk modelleket, neveket kiemelni a tömegből.

img class="keret" src="/dl/cnt/2014-10/112794/konzolok_small.jpg" alt= "Retro kiállítás a Csokiban 2014" />
A kiállításon a játékgépek történetének legtöbb nagy alakja képviseltette magát, akár több példányban is

Nagyon sokan hallottak már az Atari konzolokról, melyek közül a legelterjedtebb talán a 2600-as modell – de korántsem ez az első a színes képet biztosító ROM-kazettás (cartridge, nem szalag!) videojátékok sorában. Az első ROM-cartridge alapú színes videojátékot, a Fairchildot nem sikerült felfedezni a soron, de több más versenytárs utódját igen.

Atari 2600 1977-ből, utána több hardververziója született – a legtöbb eladott játék ezen még a Pong volt

Elöl az Atari nagy vetélytársa, az Inellivision (a Matteltől). Nekünk jobban bejött, mint a Barbie

Nintendo és Sega

Itthon a Nintendo és a Sega vívta harcát, a legtöbben talán az 1985-ben debütált Nintendo NES és a Japánban 1990-ben bemutatott SNES (Super Nintendo) konzolokra emlékezhetnek jó szívvel, melyekhez még mindig ROM-cartridge formájában szerezhettünk be játékokat. Persze a Sega reklámarca (vagy inkább sérója), Sonic igyekezett megingatni Mario trónját, de az olasz vízvezeték-szerelőt mintázó karakter mindmáig a legkedveltebbek között van. Itthon a Sega Masters System és a Sega Mega Drive voltak a legismertebb kihívók, utóbbi már 16 bites architektúrával dicsekedhetett, és még a 32 bites korszak elején is nagyon népszerű volt.

64 bitig már csak a Nintendo jutott el kettejük közül, bár ebben a készülékben elsősorban a 4 MB RDRAM és a GPU adták az erősebb alapot – a Nintendo 64-re jelentek meg elsőként nagy számban 3D-s nézetű játékok. Nem volt túl nagy siker, a fejlesztők nem rajongtak érte, viszonylag kevés cím készült rá. A 2001-es GameCube-ra már mini DVD-n jöttek ki a játékok, igazán versenyképes minőségben, de neki már nem jutott akkora ismertség: az itthon is mindenki által ismert Sony PlayStation 2 bizony vagy hatszorosan lekörözte. Modemes vagy broadband modullal elvileg már az internetes játékokat is támogatta, de mindösszesen négy ilyen cím született.

Mario, a Nintendo aranytojást tojó vízvezeték-szerelője

Nintendo Entertainment System – haveroknak csak Nintendo

Super Nintendo, itt épp Steam-kiadásban. Ez már 16 bites rendszer volt, ami azonnal észrevehető minőségelőnyt jelentett – itthon legkorábban 1992-től

Nintendo 64 – még 64 biten, a 3D korszak hajnalán is a kazetta mellett döntött a cég

A GameCube már a Sony PlayStation 2-vel mérte össze erejét a piacon

A Virtualboynak keresztelt sztereoszkopikus, asztalfölé-görnyedős, fejfájós 3D konzol szerencsére csak kiállítási tárgyként szerepelt, kipróbálni nem lehetett

A kissé megkésett Atari Jaguar konzol itthon ritkaságnak számít. Alapkiépítésben cartridge-ket használt, CD-meghajtó bővítőegységet lehetett kapni hozzá.

Gépek Nyugatról, Keletről és itthonról, 8-32 bitig

Sem a kiállítóasztalokról, sem az „arénából” nem hiányozhattak azok a számítógép-favoritok, amiket idehaza is mindenki ismert, szinte minden baráti körben akadt belőlük még az otthoni számítástechnika küzdelmes pioníréveiben is. Több helyütt is találtunk Commodore 64-es konfigurációkat a teremben, ami érthető is, hiszen a C64 itthon is az egyik leggyakrabban előforduló gépnek számított a nyolcvanas évek közepétől (nemzetközileg pedig mindeddig a legsikeresebb számítógéptípus). Mai szemmel nevetséges az 1 MHz-es processzor, no és az akkoriban óriásinak számító 64 KB RAM (nem elírás, 65 536 byte-ról van szó), mégis olyan játékok születtek erre a platformra, melyek azóta is a köztudatban élnek, ötletességük, újszerűségük, vagy akár megragadó zenéjük miatt. Gondoljunk csak a lövöldözős Commandóra:

az újságkihordás veszélyeire rávilágító Paperboyra:

a kézitusát virtuális párbajjá konvertáló International Karate sorozatra:

vagy a magyar fejlesztésű Last Ninjára:

A sort még folytathatnánk jó hosszan, de érdemes megemlékezni a demók kedvelőiről is, a teremben rendszeresen felcsendültek valahol a SID-re komponált jellegzetes hangzású alkotások. Az akkori szkrollozós, színkeverős crack logóprogramok között akadtak borzasztóan látványosak, de ha hozzászoktunk volna a jóhoz, hát érdemes új szkénák után nézni, mivel azóta is fejlődtek a programozók, amit jól lemérhetünk a ma készült demókon, például a Datastorm 2014 re nevezett We Are All Connected demón:

Döbbenetes, hogy mire nem elég a 16 szín, legalábbis ügyes raszter- és sprite-trükkökkel. Ha pedig bővítést is teszünk a régi gépbe, akkor még inkább meglepő dolgokat hozhatunk ki belőle, jó példa erre az 1541 Ultimate kiegészítő hardverhez írt Dallas intro:

vagy az idei, SuperCPU-t igénylő szkrollozós-űrlövöldözős Metal Dust játék.

Commodore SX-64 – csak a kiállított tárgyak között szerepelt a C64 hordozható változata

Nem csak férfiakat vonz a C64

Számunkra a Wizard of Wor C64-es változata tűnt a leggyakrabban előrántott játéknak a két nap során

Sinclair ZX Spectrum

A másik nagy tábort természetesen a Sinclair ZX Spectrum rajongói képezték annak idején, akik rendszeresen mérték össze érveiket a „komodorosokkal” épp a kiállítás helyszínén, a Csokonai Művelődési Központban rendezett Mikroklubon belül (a klub tavaly ősz óta szerényebb formában, de azért rendszeresen működik ismét). A kis, 48 KB RAM-mal ellátott gumibillentyűs gép konstruktőreinek ötletessége lenyűgöző, igen élvezetes játékok születtek erre is. A szintetizátorchip hiányát a lényegesen jobb BASIC és az erősebb processzor kompenzálta némiképp. A Sinclair.hu biztosította gépeken nem csak játszani lehetett a kiállításon, hanem néhány előre kinyomtatott példaprogram bemasszírozásával és futtatásával jelképes nyereményekre is szert lehetett tenni.

Pár sor BASIC, és ragyognak a csillagok a piramisok felett

A Sinclair Spectrum feladvány

Valami hibádzik a képen, de mi az?

Mondtuk, hogy a WoW a legnépszerűbb játék a kiállításon – mármint a Wizard of Wor

Itthon sem volt példátlan, de ritkaságnak számított a Sinclair Spectrum +2, mely szakított a gumibillentyűzettel: masszívabb klaviatúrát, beépített magnót és Yamaha szintetizátor lapkát tartalmazott, no meg 128 KB RAM-ot. A +3 a magnó helyett floppymeghajtót mondhatott magáénak, amit sajnos a ritka és drága 3 hüvelykes lemezekhez terveztek. A 32 bites gépek között is felsorolhattuk volna a Spectrum architektúrájával teljesen szakító Sinclair QL-t, mely a belül 32 bites, de 8 bites sínre kötött Motorola 68008-as CPU-ra épült. Floppyt nem, viszont két beépített szalagos Microdrive egységet magában foglalt. A végtelenített, a magnószalagnál kétszerte keskenyebb szalagok kb. 100 KB adatot tároltak, de az első meghajtószériák megbízhatatlansága miatt nem tudták letaszítani a floppyt a trónról.

Sinclair-sarok: a jobb alsó sarokban egy csehszlovák és egy szovjet Spectrum-klónnal

A ritkább 8-bites modellek vonalán is nagy az érdeklődés, itt becsúszott egy Macintosh és egy mechanikus számológép is

Különlegességek

Aki azt gondolná, hogy a 32 bites korszak a Windows 95-tel (vagy ha igazán 32-biteset értünk alatta, akkor a Windows NT-vel) vette kezdetét, az bizony téved. Már a Commodore Amiga is 32 bites belső szervezésű CPU-t és annak multitaskos képességeit szépen kihasználó grafikus operációs rendszert mondhatott magáénak, ráadásul 1985-ben. Hihetetlen, de a sorozatosan rossz marketinggel és szervezéssel sikerült megfektetni a céget, viszont a kreatív és játékos kedvű rajongó tábort azóta sem: máig jelennek meg játékok, szoftverek Amigára, sőt hardverprojektek is futnak. Itthon az Amiga mellett ismert volt még az Atari a maga 32-bites ST és Falcon modelljeivel, melyek szintén megtekinthetők voltak a kiállításo.

Az Amiga 1200-as ma az egyik leginkább megbecsült retró masina, most egy wifikártyával és böngészővel ellátott példány is kipróbálható volt

Monkey Island 2 Amigára – nem csak konzolon lehet jókat játszani

Amiga CD32 – az Amiga játékkonzolosított, CD-meghajtós kiadására mindmáig jelennek meg játékok

Amiga 1200 és Amiga OS – úgy tíz éven át nem érte utol a PC multimédiában és multitaskban sem

Sokaknak a számítástechnika szakkörökhöz fűződnek első kockaemlékeink, itt 1983-85 körül még többségben voltak a hazai megoldások. Az itthoni iskolákból jól ismert HT 1080Z nem maradhatott ki a tárlatból, a Videogenie licencére épülő, magnóval egybeépített gép fekete-fehér képet adott, a 32 és 64 karakteres mód között rugós, kattanós kapcsolóval kellett váltani. A szintén hazai gyártmányú, sőt hazai tervezésű Primo gépek első sorozata kapacitív billentyűzettel rendelkezett, a későbbi modellek kaptak rugós klaviatúrát. A Videoton TV Computer (TVC) már normál billentyűzettel bővítősínekkel és figyelemre méltó architektúrával, teljes magyarékezet-támogatással és színes megjelenítéssel dicsekedhetett.

Nem hazai gyártmány a Commodore Plus4, mely a Nyugaton teljesen elhibázott marketing miatt (a C64 olcsóbb változataként vásárolták meg sokan – és csalódtak) végül nagy mennyiségben kötött ki nálunk is, főleg általános iskolákban és otthonokban. Az Enterprise 128 is hasonló sorsa jutott: nem a rossz marketing, hanem a megkésett megjelenés miatt, az igen fejlett konstrukciót árban megelőzte a hasonlóan jól eltalált, Európa-szerte igen sikeres Amstrad CPC464, mely beépített magnót is tartalmazott.

Igazi ritkaság a szokatlanul nagy méretű, csehszlovákiai Didaktik Beta

A hazai gyártású Primo B, amiből csupán ezer darabot készítettek

A Commodore Plus4 ugyan nem magyar fejlesztés, de rengeteg nálunk landolt az iskolaszámítógép program keretében

A 80-as évek középiskoláiból ismerős lehet a HT1080Z

Még hardveres Spectrum emulátor is készült az Enterprise gépekhez. Jobb oldalt a Videoton TVC-hez gyártott hazai joystick

Olasz különlegesség a Frael Bruc 100 MSX, mely a logót sosem viselte, de kompatibilis volt az MSX szoftverekkel

Ausztrália háziszámítógépe a Microbee első modelljei kitként kezdték, az IC modellek már terminálemulátort is tartalmaztak

A szovjet hiánygazdaság által „kitermelt” ZX Spectrum klónok egyike Nagy Károly gyűjteményéből