Ami nem hiányzik a 80-as évek számítástechnikájából

Hirdetés

Minden drága volt – Nem kicsit, nagyon

Érdemes összehasonlítani a mai árakat a nyolcvanas vagy akar kilencvenes évek áraival, akár forintban, akár dollárban, fontban. Az Apple első gépe 1976-os megjelenésekor épp azzal vált sikeressé, hogy a gép (kit) jóval ezer dollár alatti áron (666,66 amerikai dollár) volt kapható, színes képet adott, és közönséges NTSC tévére lehetett csatlakoztatni (azóta az Apple jócskán változtatott árpolitikáján). Akkor ezer dollárért egész jó használt autó(ka)t lehetett venni, 3671 USD fejében pedig vadonatúj Chevrolet Malibuhoz juthattunk (az USA-ban persze). Az amerikai éves átlagjövedelem 16 ezer dollár körül járt. Hozzá kell tenni az Apple Computer sztorijához, hogy azért lehetett ilyen „olcsó”, mert mindössze egy kit volt, a vevő szerelhette össze, billentyűzetet kellett hozzá adni – na meg tévét (monitort). A már nem garázsban, hanem igazi sorozatgyártásban készült Apple II alapváltozatának (4 KB RAM) ára egy évre rá már 1298 dollár volt, maximális, 64 KB RAM-mal pedig 2638 dollár, vagyis majdnem egy autó árát kellett érte letenni. A takarékos dizájn miatt az Apple II Európában (a PAL TV norma miatt) csak video-bővítőkártyával volt használható, és a mi régiónkra csak 1983-ban készült el az Apple IIe.

A nyolcvanas évek számítástechnikája

A piac bővülésével elindult az árak csökkenése is, párhuzamosan pedig a gépek teljesítménye, kapacitása is nőtt. A demoscene kultúrát megalapozó 1982-es megjelenésű Commodore 64 már alapkiépítésben kínált 64 KB memóriát 595 dollárért. A vele tudásában teljesen megegyező C64C (a lapos, beige gépházba épített változat) már csak 229 dollárt kóstált 1987-ben.

A nyolcvanas évek számítástechnikája

Munkára a 80-as években sok helyütt használtak CP/M operációs rendszerrel kompatibilis gépeket. A CP/M platform Z80 vagy kompatibilis (Intel 8080/8085) mikroprocesszort kívánt és lemezegységet, de ezen túlmenően nem sok feltételt támasztott, így a CP/M programok nagy része futtatható volt rengeteg számítógéptípuson. Ilyen 8 bites volt az Amstrad CPC664 (Schneider márkanévvel is gyártották), a Commodore 128 vagy az Enterprise 128. Az Amstrad CPC464 ára 449 GBP volt színes monitorral, a Commodore 128-ért (monitor nélkül) 300 USD-t kértek megjelenésükkor, azaz 1985-ben. Az Enterprise 128 nemzetközi bukását követően 15 ezer foritn körüli áron volt hozzáférhető itthon 1987-től.

Csak az érdekesség kedvéért jegyeznénk meg, hogy a Microsoft fejőstehén hardverterméke 1980-ban a Microsoft Z-80 SoftCard volt, ami Z80 CPU-val és CP/M-mel egészítette ki az Apple II-t. A 349 dolláros Microsoft Z-80 Softcard magában a legnépszerűbb CP/M platform lett.

A nyolcvanas évek számítástechnikája

A PC (Model 5150) 1981-es indulásakor eléggé drága volt, 1565 dollárért vesztegették a 16 KB-os verziót, igaz, színes monitorral, de lemezegységek nélkül, vagyis ennél csak drágábban juthattunk működő szetthez, és itt a tévé sem jöhetett szóba megjelenítőként. (Az Apple II árával próbáltak versenyezni.) Bővíthetősége és a nyílt architektúra mégis máig tartó világsikerre ítélte az IBM rendszerét. A kezdeti közel 2000 dolláros konfigurációár folyamatosan zuhant, ma pedig ugye hozzájuthatunk egy komplett irodai PC-hez (monitorral) akár 300 dollárért is. A két árszint között szinte folyamatos volt az átmenet, leszámítva néhány RAM-árrobbanást. 1992-ben 53 ezer forintba került egy 80286-os AT gép 1 MB RAM-mal és monokróm VGA monitorral, amin a Windows 3.1 épp hogy futott. 1995-ben, a Windows 95 megjelenésekor a 486-os PC AT-k mentek leginkább, egy megfelelő konfiguráció ára akkoriban 80-100 ezer forint között mozgott (ekkor már színes (S)VGA monitorral).

A nyolcvanas évek számítástechnikája

Érdemes figyelembe venni, hogy nem csak az IT árazása változott az utóbbi évtizedekben, hanem az egész gazdaság és társadalom is. 1993-ban egy heti kétestés újságkihordós másodállásból fél év alatt kijött egy az akkori fizetések négyszeresébe kerülő gép, ma munkavállaló legyen a talpán, aki képes kitermelni ugyanilyen arányú jövedelemfelesleget. Jelenleg a legtöbben úgy százezer forint környékén keresnek laptopot, ami még egyhavi átlagfizetésnek sem felel meg, mégis tökéletesen megteszi a mindennapi netezéshez. Ma tehát minden tekintetben olcsóbban juthatunk számítógéphez – no és a gépek is sokoldalúbbak.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

  • A hétvégén retró video- és kvarcjáték-kiállítás a Csokiban

    A helyszínen nem csak nézelődni lehet: a lényeg az élmény, így kipróbálhatóak a régi idők játékai.