Új hozzászólás Aktív témák
-
7600 GS
addikt
A Volvo latin kifejezés a "volvere" szóból képezve, jelentése "gurulok", "gördülök". A Volvo név 1911 májusában lett bejegyezve, mint önálló cég a SKF AB-n belül, bejegyzett védjeggyel, azzal a szándékkal, hogy különleges golyóscsapágyak sorozatára használják a nevet, de ez csak rövid ideig működött ilyen formában, az SKF úgy határozott, hogy minden csapágyat "SKF" védjeggyel látnak el a későbbiekben.
Az Volvo AB nem tevékenykedett 1926. augusztus 10-ig, mikor Assar Gabrielsson, az SKF értékesítési igazgatója és Gustav Larson mérnök egy évnyi előkészület után belekezdtek tíz prototípus legyártásába, megkezdve ezzel a Volvo AB gépkocsigyártását az SKF csoporton belül. A Volvo AB-t 1935-ben jelentették be a stockholmi tőzsdén, majd az SKF megkezdte a részvények árusítását.
Az első sorozatban gyártott Volvo személygépkocsi, a Volvo ÖV 4 1927. április 14-én hagyta el az üzemet, ami a Volvo alapításának hivatalos dátuma.
Ezzel egyidejűleg a vas ősi vegyjelét, a nyíllal (balról jobb irányba felfelé) átszúrt kört választották emblémának. Ez az egyik legrégibb és legismertebb jel a nyugati kultúrákban, mely eredetileg a Mars bolygót jelképezte a Római Birodalomban. A római időkben a háború istenét, Marsot, és a férfi nemet is ezzel a szimbólummal jelezték. Minden Volvo modell hűtőrácsát a mai napig ez a krómozott jelvény díszíti, akárcsak a kormány közepén a vas jelképe.
A cég azután indult be, hogy Assar Gabrielsson felesége meghalt egy autóbalesetben. Gabrielsson megfogadta, hogy a lehető legbiztonságosabb autókat fogja elkészíteni. A Volvo csoport 1927 óta létezik, amikor az első Volvo gépkocsi legördult a göteborgi üzem futószalagjáról. Ebben az évben mindössze 297 kocsi épült meg. Az első teherautó , a LV Serie 1, 1928 januárjában mutatkozott be. 1930-ban, a Volvo 639 autót adott el, a teherautók európai exportja ez után indult; a gépkocsik Svédországon kívül nem váltak jól ismertté a második világháborúig. Az első autóbuszt, amit találóan B1-nek neveztek, 1934-ben vezették be, továbbá az 1940-es évek elejére repülőgépmotorokkal is bővítették a kínálatot. A hajómotorgyártás majdnem addig tartozott a csoporthoz, mint a tehergépkocsik. A Pentaverken 1907-ben lett megalapítva, 1935-ben lett megszerezve. 1929-ben mutatták be az U-21 csónakmotort. A gyártás 1962-ig folytatódott. 1999. január 28-án a Volvo csoport eladta személygépkocsi-gyártó részlegét, a Volvo Personalvagnart (másnéven Volvo Car Corporation) a Ford Motor Company-nak, 6,45 milliárd USD ellenében. A Volvo csoport jelenleg a haszonjárművekre összpontosít. Megszilárdult a csoport helyzete ezen a területen a Renault Trucks, és a Mack Trucks 2001-es felvásárlásával, és, így Franciaországban, és az Amerikai Egyesült Államokban is vannak ágai. Az utóbbi tíz évben gyors fejlődésen ment keresztül a cég a szolgáltatási területen, például pénzügyi megoldások segítik a gyártó üzletág eladásait.
A 2007-es évben a Volvo csoport megszerezte a Nissan Diesel tehergépkocsi-gyártó részlegét a Nissan Motors-tól, ami az ázsia terjeszkedést segíti elő.Volvo alkatrész források:
http://www.volvoalkatreszek.hu/
http://volvoab.hu/volvo_S60_S80_V70_XC70_XC90_lista.htmlKülföldi:
http://www.swedishautoparts.com/
http://www.volvopartswebstore.com/zsid - S80 T6 Executive, 1999
echterion - S60 T5, 2001
runner 125 - S60 D5, 2008
Az eredeti indító hozzászólás:
Sziasztok!
Mindenkit várnék ide akinek Volvója van,és szereti ezt a márkát.Ide feltölthettek autóitokról képeket,megoszthatjátok személyes tapasztalaikat egymással.Nekünk a családi autó szerepét jelenleg a 2000-res évjáratú V70-es (az újabb fajta) 2.3-as T5-ös autómataváltós látja el.
[ Módosította: radi8tor ]
-
7600 GS
addikt
Nem találtam a keresőben Volvo-s totyikot,ezért bátorkodtam egyet nyitni.
-
Finwe
őstag
-
7600 GS
addikt
Volvo élt,Volvo él,Volvo élni fog!
-
-
7600 GS
addikt
Nem kell kiabálni!
[ Módosította: Atlantis ]
-
adalbert1
addikt
Nekem is tetszenek a volvok, viszont nem tudom mikor lesz egyszer annyi pénzem, hogy birtokolhasak is egyet.
Régi S40-est vezettem már, abba viszont nagyon kevés volt az 1.6-os motor (ha jól emlékszem az volt benne), egy S80 2.4T-vel nem igazán tudtam a lépést tartani. -
Finwe
őstag
Sajnos az nem teljesen a volvo motorja. Sok dolog változott amióta a Ford megvette.
Az új C70-es, egyszerűen röhej, hogy ugyan az az alváza mint az S40-esnek és a Ford focus-nak.szerk: ez viszont jó kép
Finwe
[ Szerkesztve ]
-{PoH}- Patriots of Hungary
-
Atlantis
veterán
Azért lássuk be, a Volvo nem egy tucatmárka, szóval attól, hogy a VW, Opel, stb...-nek van topicja, még nem biztos, hogy ennek is kell.
Ettől függetlenül részemről mehet a topic, meglátjuk, mi lesz belőle.
[ Szerkesztve ]
>>>>>>>> Creo Parametric ; Allplan Engineering ; McLaren F1 Team <<<<<<<< "A gondolkodás a lehető legkeményebb munka, valószínűleg ezért gyakorolják oly kevesen." - Henry Ford
-
tkazmer
addikt
nem azért, de egy 2000-es volvót még nem nagyon kell szerelgetni, emiatt ha akarna se lehetne tapasztalata....
egyenlőre csak rajongóként (bár lehetne a topicnyitóhoz hasonló módon is) bejelentkezek én is. Elsősorban az s60, s80, xc90 a kedvenceim, bár ez utóbbi kicsit kényelmetlen (számomra kemények és szűkek az ülések benne).
Egyébként ha már itt tartunk: van valakinek infója arról, hogy a jelenlegi 185LE/400NM D5-öst mikor újítják erősebbre, illetve várható e egy komolyabb (3 literes) dízel? Csak mert ugye szép és jó ez a 185le mondjuk egy s60-ba(úgy hátbavág a 400nm ahogy kell), de egy xc90-be már kicsit kevéske..
úgy tervezték, hogy kibirjon egy atomtámadást is. De nekünk komolyabb fegyvereink vannak, mint pl Béla bá, a földmunkagépkezelő
-
Bibby
addikt
Ez a reklám szenzációs. Annyira "debil" hogy teljesen magával ragad.
Ελευθερια η θανατος
-
Finwe
őstag
Az a D5-ös már az "újított" változat. Az elődje, a 163le-s volt. Gyakorlatilag egy chip tuningot csináltak rajta gyárilag. (Persze biztos mást is cseréltek, h jól elkavarják a cikkszámokat...)
XC90-be lehet V8-as motort választani....- még nem hallottam róla tapasztalatot.
Finwe
-{PoH}- Patriots of Hungary
-
tkazmer
addikt
tudom, hogy az már egy újított változat (a régi s80-ba nem is tettek), de már így is elég régi...
a v8 egy dolog, de hát az meg 20 litert eszik papír szerint városbanmod: [link] itt van egy leírás a d5-ről, és azért nem csak egy egyszerű chiptunningnak néz ki a fejlesztés...
[ Szerkesztve ]
úgy tervezték, hogy kibirjon egy atomtámadást is. De nekünk komolyabb fegyvereink vannak, mint pl Béla bá, a földmunkagépkezelő
-
7600 GS
addikt
Nyáron a Volvókba ha nem is 3 literes,de egy 2 literes Powershift dízelt dobnak majd be,de sajna csak az S40/V50-be,XC90-be meg nem tudok erősebb dízelről.De ha valaki a T5 és T6 között vacilál,vegye a T5-öt,mert szinte ugyanolyan rugalmas,és kevesebbet eszik,mint a T6.A T6 csak annyiban különbözik,hogy Twinturbo-s.
-
7600 GS
addikt
Ahoz képest pörög a topik.
-
tkazmer
addikt
t6 még kapható? nem nagyon látok olyat a konfigurátorban mostanában, a nagyobb autókba a 3.2es benzinest teszik hasonló teljesítménnyel, a kisebbekben meg a t5 van csak...
(#20) Finwe
lehet, hogy az alváza ugyanaz, ehhez képest világelső biztonsági megoldásokat mutat be (pl ajtóból felfújódo függönylégzsák + sok egyéb volvós biztonsági rendszer), és az sem lehetetlen, hogy a volvo minőségű alvázat teszik a többibe..[ Szerkesztve ]
úgy tervezték, hogy kibirjon egy atomtámadást is. De nekünk komolyabb fegyvereink vannak, mint pl Béla bá, a földmunkagépkezelő
-
tkazmer
addikt
igen, az biztos...totalcaron van róla egy elég jó tesztvideó, vadulnak is vele rendesen...
a linkeltbe mondjuk konkrétan nem szívesen ülnék bele, szerintem borzalmas ez a piros - fekete bőr összeállítás, de mondjuk egy sötétkék metál - bézs bőr nagyon tetszene...úgy tervezték, hogy kibirjon egy atomtámadást is. De nekünk komolyabb fegyvereink vannak, mint pl Béla bá, a földmunkagépkezelő
-
Finwe
őstag
Inkább ezt a totalcar-os videót terjesszük az S60 R-ről
(#35) tkazmer: Szerencsére az Volvo de itt azzal van a bajom, hogy most már künnyű gyárthatóságra vannak kényszerítve (tulképp ez annyira nem rossz a költségek miatt) és félek olyan lesz mint az amerikai piac, 4 autót árulnak ugyan azokból az alkatrészekből (más márkák alatt), semmi különbség nem lesz köztük csak a külsejük. Ez ezzel el is kezdődött. Sőt érezhető, hogy a Ford át akarja venni a Volvo szerepét eu-ban. A saját autókik egyre kisebbek (főleg belül) míg amazok egyre nagyobbak. Én így látom
Finwe
(#38) 7600 GS : Azok a most választható motorok. Lehetett S80-ba is kapni T6-ot.
Sőt! Most lehet bele kapni![ Szerkesztve ]
-{PoH}- Patriots of Hungary
-
tkazmer
addikt
A ford mondeo (az új) nagyságrendekkel nagyobbnak érződik belülről, mint a korábbiak, ellenben az elvileg hasonló méretű volvo s60-ba be sem férek hátra...
A volvo autói meg természetes, hogy egyre nagyobbak, hiszen a versenytársak autói is folyamatosan nőnek (mikor megjelent az s80, többen azt hitték, hogy ez a 7es bmw /s merci ellenfele, holott inkább az 5-ösé/e mercié, csak akkor jóval nagyobb volt, ha jól tudom azoknál..)mod: valóban, s80-ba még tesznek t6-ot
[ Szerkesztve ]
úgy tervezték, hogy kibirjon egy atomtámadást is. De nekünk komolyabb fegyvereink vannak, mint pl Béla bá, a földmunkagépkezelő
-
Atlantis
veterán
Te, erről nagyon gyorsan szokjál le. Nézd meg, 5 HSz-t követtél el 7 percen belül. Tessék használni azt a nyüves MOD gombot, azért van!
Még egyszer meglátok ilyet, az első írását meghagyom, a többit törölni fogom szó nélkül.
>>>>>>>> Creo Parametric ; Allplan Engineering ; McLaren F1 Team <<<<<<<< "A gondolkodás a lehető legkeményebb munka, valószínűleg ezért gyakorolják oly kevesen." - Henry Ford
-
lajafix
addikt
szerintem nagyobb dízel a volvoba nem nagyon várható belső fejlesztésként, nem hiszem hogy olyan mennyiségű szériát nyomhatnának hogy racionális árú legyen. Marad a V8as benzinmotor példája: venni egyet mástól_
- azok a cégek nem hiszem, hogy adnának, amelyiknek van saját modellje ilyen méretű Volvo versenytársaként.Szóval a hármas német riumvirátus kilőve. A GM sem valószínű, hogy Saab érdekeltként adna.
- A fordon keresztül lehetne a 2.7 literes v6os, Jaguárokban, citroenekben, Peugotkban használt dízel, de ennek a plussz 2 decije nem hiszem, hogy megérné.
- valami Ford dízel a Amerikából ha van egyáltalán. Ez meg szerintem egyenesen traktor lenne.
- talán fabrikálnak rá 2 turbót és azzal erősödhet még a D5.(ha ez már olyan akkor sry)
Szóval akinek kell a sok erő az vegyen benyás volvót.Ma volt szerencsém megszemlélni egy új 3.2es XC70est aranymetál színben.(világos kárpittal és fekete! bőrüléssel) Nos igen, gyönyörű... akkora tárcsafékje van elöl, hogy lehet csak a tárcsa egy 100as /db.
Arányos gép, csak akkor tűnt fel hogy mekkora, amikor az előtte parkoló 2es mondeo szedánt alig vettem észre, oly kicsinek tűnt.
Rock'n Roll
-
tkazmer
addikt
ford dízel amerikából...nos hát ilyen kétlem, hogy létezne, amerikában nem is forgalmaz dízelt egyik európai márka sem tudtommal, olyan rossz minőségű arrafelé a gázolaj..
a második turbó valóban nem lenne egy rossz dolog, remélem dolgoznak rajta.az xc70-es valóban nem rossz, bár belül még nem volt szerencsém megtapasztalni, hogy milyen. a v40 óta az első kombi volvo, amit tetszik, sedan párti vagyok.
a tárcsafék szerintem több is van/db, mint egy százas, a volvonál 100-asért motorháztetőt vesztegetnek, nem tárcsaféket[ Szerkesztve ]
úgy tervezték, hogy kibirjon egy atomtámadást is. De nekünk komolyabb fegyvereink vannak, mint pl Béla bá, a földmunkagépkezelő
-
tkazmer
addikt
nem tudom sajnos, csak olyan 3-4 éve anyám összetörte apám volvóját, és 100 körül volt a motorháztető (márkaszervíz nyilván, a többi nem tudom mennyiért és mit csinált volna, ők cseréltek). Tárcsaféket szerencsére azért nem kellett cserélni.
Mondeóra mennyi a motorháztető? Ha azt ismerjük, akkor csak ki lehet találni a volvós fék árát..
Ja, mégegy dolog, szerintem a 3.2es benzineshez (előre legalábbis) hűtött tárcsaféket adnak nem? Mert 2 éve még a d5-mellé is azt adtak...úgy tervezték, hogy kibirjon egy atomtámadást is. De nekünk komolyabb fegyvereink vannak, mint pl Béla bá, a földmunkagépkezelő
-
péter007
senior tag
látom egész szépen beindolt a topic
Azt tudjátok hogy ha Svédországba összetöröd a volvódat, de valamilyen szinten elemzhető akkor eljön érte a volvó és elviszi a bizt. techn. laborjába megvizsgálni? (natgeo-n láttam, persze van benne egy kis reklám is, de monjon valaki még egy gyártót aki ezt megcsinálja) -
7600 GS
addikt
Jaja,én is láttam a natgeon.Ez a jó a Volvóban.Nincs még egy ilyen gyártó,aki ezt csinálná.Mellesleg a 3 pontos bizt.övet is a Volvo találta fel,és 59-ben már széria volt minden Volvóban.A Volvo megbízható,biztonságos,kényelmes.Ja,mellesleg ők találták fel a kombit is
.
Új hozzászólás Aktív témák
- Autós topik
- Androidos tablet topic
- Hamarosan jön az új Mini Cooper - elektromos hajtással
- Spórolós topik
- chopin42: A (netes) társkeresés labirintusában #3:avagy... :(
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- AMD GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- Milyen autót vegyek?
- BestBuy topik
- Nikon Z MILC fényképezőgépcsalád
- További aktív témák...
- Zanussi ZRB36104XA Hűtőszekrény 226 liter rozsdamentes acél 185x60x63
- - ÁRZUHANÁS! - 8 Megapixeles biztonsági duplakamera (1 fix, 1 PTZ forgatható).
- Pécel, 48nm lakás, Geotermikus hőszivattyúval, Gyönyörű kert
- Kék Jura F90 svájci érintőgombos automata kávéfőző
- Érintőgombos Delonghi Autentica ETAM 29.510 SB automata kávéfőző
Állásajánlatok
Cég: Servergarden Kft
Város: Budapest
Cég: KIFÜ
Város: Budapest