Retró, na de számítógépben?
Mindenki megérti, hogy mi az a retró, miért gondolunk vissza múltunk eseményeire, jelenségeire nosztalgiával, kissé idealizálva, szűrve. Nem feltétlenül azért, mert a régi dolgok annyival jobbak voltak, csak épp sokszor fiatalságunkhoz kapcsolódnak, egy lassúbb, emberibb tempójú világba visznek vissza, és némi biztonságérzetet is sugároznak, hiszen jól ismerjük őket.
Akik annak idején olvasták a Hahotát, azok ma is szeretik, még ha emlékeznek is, hogy nagy része akkor is gyengének tűnt, ma pedig csak elnéző mosollyal honorálható. A régi diavetítésekhez, sőt mozikhoz sem volt 5.1 csatornás hang, de szerettük a hangulatot, a kuporgást az elsötétített helyiségben vagy épp a mesét és a mesélőt. Az emberek rendszeresen tartanak Star Wars-néző napot és a Bud Spencer – Terence Hill filmek is töretlenül népszerűek, a legtöbb embernek megvan a maga kedvence ezen a területen is. Menő dolog egy régi zenei album, egy rádiókészülék, kávéfőző vagy ing, de kevesebben értik meg azt, ha az otthoni számítástechnika hőskora, a 80-as 90-es évek informatikája után sóvárgunk.
Nem, csoda, hisz nehéz lenne rámondani az akkori szoftverekre, játékokra, hogy jobbak voltak, és amellett is kevesen kardoskodnának, hogy az ősi, sokszor csupán 8 bites hardverek túl sok mindenre használhatóak lettek volna. Senkinek nem hiányzik az sem, hogy öt percet várjon, míg a program betöltődik (ha épp nem jelez hibát), vagy hogy csévélgetnie kelljen a magnókazettát és írni a számláló állását.
Természetesen becsületesen helytálltak a maguk speciális alkalmazási területein a régi 8-16 bitesek, de nem lehetett őket annyi területen és olyan könnyen bevetni, mint ma, mikor mindenki olyan telefonnal a zsebében járkál, melynek számítási teljesítménye több ezerszerese mondjuk a mindenki által ismert Commodore 64-ének. Már nem kell PC, sőt laptop sem, egy okostelefonnal fotózhatunk, videózhatunk, üzenhetünk, tájékozódhatunk. Mégis örömmel gondolunk vissza a ZX Spectrum ötletes BASIC interpreterére, a Commodore 64 SID szintetizátorára, és felismerjük, ha egy zenei mixbe belekeverték egy régi játék zenéjét, vagy akár egy magnetofonszalagra rögzített program jellegzetes sípolását (van aki a gép típusát is megmondja). Az IT fejlődésével elveszett a kezdeti varázs, a konstrukciók hamar beláthatatlanul összetetté váltak, és már csak a gyors fejlődés miatt is kiismerhetetlenek – viszont az ősgépeket ki lehetett ismerni, virtuális memória híján pontosan tudhattuk, hogy mikor mit csinálnak, és a vírusoktól, hackerektől sem kellett tartanunk (egy ideig). A BASIC-et könnyű volt megtanulni, és talán azóta sem akadt olyan programnyelv, melyet ennyire egyszerű lenne elsajátítani. A régi játékok ugyan nehezebbek (érdemes kipróbálni, hány pályán jut át az ember a Donkey Konggal vagy akár a Serious Sam II-vel), de egyúttal bejárhatóbbak, és sok mai játékban köszönnek vissza harmincéves motívumok – no és olykor az az érzésünk, hogy a valósághű megjelenéssel és a virtuális rendszer kidolgozott fizikájával akarják elvinni a sztorikat a gyártók, és csak kisebb részben tűnnek ki eredeti ötletekkel. Akárhogy is, aki szívesen emlékszik vissza a kezdetekre, azoknak megdobban egy szívük ismerős kütyük láttán. Kérdés, hogy mennyire próbálnak meg visszalátogatni a múltba és ez az időutazás mibe kerülhet.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
