Garanciális problémák III.

Megjavítjuk

Cserére (illetve a csere meghiúsulása esetén a megegyezésre, vagy végső esetben a szerződés felbontására) azonban a jótállási időszak első három napját kivéve elsősorban csak akkor kerülhet sor, ha a meghibásodott termék kijavítása nem lehetséges (ez vonatkozik mind a jótállásra, mind a szavatosságra). A kijavítás határidejét jelenleg tizenöt naptári napban határozza meg a vonatkozó rendelet. A tizenöt nap nem arra vonatkozik, hogy ennyi idő alatt kell eldöntenie a szerviznek vagy a kereskedőnek, hogy a terméket ki tudja-e egyáltalán javítani, vagy cserélni kell azt, erre ugyanis három napja van a kötelezettnek. A tizenöt nap a tapasztalatok szerint az esetek túlnyomó többségében nem tartható. Ennek nem feltétlenül a hanyagság az oka; visszavezethető éppúgy kapacitáshiányra vagy alkatrészhiányra, éppen ezért a jogszabály úgy van megfogalmazva, hogy „törekedni kell” a betartására. Sok kereskedő ezt hajlamos úgy értelmezni, hogy kvázi megszűnt a javítási határidő. Erről természetesen nincs szó, a javítási határidő tizenöt nap, melynek betartására törekedni kell. Panasz esetén bírói szemlélettel élve ez azt jelentheti, hogy ha tizennyolc napot vesz igénybe a javítás, és a kereskedő indokolja az elmaradást, akkor a bíróság nem fogja elmarasztalni, azonban negyven nap elteltével szinte biztosan elmarasztaló ítélet születik.

Pár nap türelmet kérünk

A fogyasztónak tehát alapvetően türelemmel kell lennie. A tizenöt napot mindenképpen ki kell várni ilyen esetben, igazán problémát a harminc nap jelentős túllépése jelenthet. Bár a korábbi szabályozás kötelezővé tette a kereskedőnek, hogy tizenöt napon túl húzódó javítás esetén ideiglenes cserekészüléket adjon át a vásárlónak, illetve a javítás határidejét harminc napban maximálta, fontos megjegyezni, ezek a rendelkezések már nincsenek érvényben. Ugyanakkor a Polgári Törvénykönyv kimondja, hogy a kijavítást a fogyasztónak okozott jelentős kényelmetlenség nélkül kell elvégezni, így a cserekészülék nyújtása bizonyos esetekben (akár már a rendelkezésre álló tizenöt nap letelte előtt) igenis indokolt és elvárható lehet (gondoljunk például a notebookokra).


Alaplapjavítás szakszervizben: értő kezekben

Végezetül a javítással kapcsolatos lényeges előírás, hogy a termékbe minden esetben csak új alkatrész építhető be, illetve jótállás esetén a szervizben töltött idővel automatikusan meghosszabbodik a jótállási idő, továbbá a javításról jegyzőkönyvet kell felvenni. Nagyon fontos, hogy amennyiben a javítás meghiúsulása miatt cserére kerül a sor, a jótállási, szavatossági idő a cserekészülék átadásának napjától újraindul (alkatrészcsere esetén ez csak az adott alkatrészre vonatkozik).

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Gamer laptop: már felveszi a versenyt az asztali pc-vel

PR Sokáig az a nézet tartotta magát, hogy az igazi játékosoknak nagy teljesítményű asztali számítógépre van szükségük. Ez mára megváltozott, és a gamer laptopok sem maradnak le az asztali nagytestvér mögött.

Azóta történt

Előzmények