Adathordozók jogdíja
A múlt héten egy interjút publikáltunk az Artisjus jogi főosztályának vezetőjével, Dr. Tóth Péter Benjaminnal a zeneszámok és filmek internetes felhasználása után fizetendő szerzői jogdíjakról és a szervezetnek a fájlcsere visszaszorítását célzó elképzeléseiről. Az apropót az adta, hogy a 2010-ben érvényes díjtételeket tartalmazó közlemény a múlt hét végén látott napvilágot.
A cikk – ahogy azt várni lehetett – indulatos reakciókat váltott ki, de a hozzá tartozó fórumban rengeteg olyan kérdést is felvetettetek, melyeket a helyünkben megkérdeztetek volna az interjúalanytól. Aki rögtön (jegyzem: magától) regisztrált is a fórumba, és megpróbált ezekre válaszolni. A topik azonban gyorsan terebélyesedett, és egyre követhetetlenebbé vált, ezért Tóth Péter Benjamin úgy döntött, az egyik fórumozó által kigyűjtött kérdéssorozatra válaszol, e-mailben. A válaszok első fele itt, a második pedig itt olvasható.
De persze ezzel nincs vége: az olvasói interjúk publikálást követően is rengeteg fontos és/vagy érdekes kérdés merült fel. Ezekből egy újabb adagot szerkesztettünk össze, és küldtünk meg a főosztályvezetőnek, aki az ígéretéhez híven most is válaszolt. Íme – ezúttal témakörök szerint csoportosítva – az újabb kör.
***
Hirdetés
Üres adathordozók díja
Visszakérhető a nem jogvédett tartalmak (például családi fotók, dokumentumok, Linux-disztribúciók stb.) tárolására használt adathordozók vásárlásakor befizetett jogdíj? Ha igen, hogyan? Ha nem, miért nem?
Az üreshordozó-díj lényegéből fakadóan átalány jellegű, tehát nem veszi figyelembe az egyes hordozók pontos „utóéletét”. Ez azt is jelenti, hogy aki egyáltalán nem másol regényt, zenét, filmet (stb.) a hordozóra, az is elszenvedi ezt a díjat – de aki „túl sokat” másol, annak sem kell magasabb összeget fizetnie.
Éppen azért vezette be a jogalkotó ezt a díjat, és azért átalány jellegű díj került bevezetésre, mert a magánmásolásokat nem lehet egyenként bejelenteni, jogosítani, ellenőrizni. A felmérések azt mutatják, hogy az üres kép- és hanghordozók vásárlói között nagyon kevesen vannak, akik semmilyen másolt művel nem rendelkeznek.
Konkrét példával: egy írható CD-lemezre minden legálisan működő kereskedő jelenleg kedvezményes, 35 Ft + áfa üreshordozó-díjat fizet, melyet továbbhárít a vevőre. Ha valaki megvásárol 100 darab üres CD-lemezt, akkor tehát összesen 3500 Ft + áfa díjat fizetett ki. Körülbelül annyit, amennyi egy újonnan megjelent zenei CD bolti ára. Ugyanakkor az üres hordozók árában megfizetett összeg teszi lehetővé, hogy a jogalkotó fenntartsa a magánmásolás szabadságát: vagyis akár mind a 100 darab CD-re felmásolhat egy-egy (vagy mp3-ban akár 10-10!) teljes albumot. Gondoljuk végig: ha a forgalomba került lemezeknek mindössze egy százaléka tartalmaz legalább egy védett zenei albumot, akkor összességében már nem járt rosszul a fogyasztói réteg, már nem túlzó mértékű a díj. A valóság ezzel szemben az, hogy a statisztikák szerint jóval több, mint 1% az írható CD-ken tárolt védett művek aránya (~90%).
Elvileg persze minden szereplőnek jobb lenne, ha az üreshordozó-díj helyett mindenki a tényleges felhasználásai arányában tudna fizetni: azért a filmért, zenéért, amit ténylegesen megnéz, meghallgat. Jelenleg azonban nem így fogyasztunk kulturális termékeket. Az online környezet pedig alkalmas lenne erre, és remélem, hogy ebbe az irányba halad a (közel)jövő.
Az „audio-, illetve audiovizuális tartalom lejátszására alkalmas, hordozható multimédia-eszközbe integrált tárolóegységek” esetében a díjközlemény szerint csak akkor kell fizetni jogdíjat, ha a belső memória mérete 64 MB vagy annál nagyobb. Ez a készülékekben lévő chip méretére vagy a felhasználó által elérhető memóriára vonatkozik? (Több olyan PDA is kapható a piacon, melyekben a ROM mérete 64 vagy 128 MB, de ebből a felhasználó csak 10-20 MB-ot használhat fel szabadon, ami zenehallgatáshoz nyilván kevés.)
A díjközlemény e pontját a kereskedőkkel folytatott tárgyalások alapján fogadtuk el. Célja az, hogy az eszköz működéséhez szükséges „operatív memória” ne képezze a díjfizetés alapját, tehát csak a fogyasztók általi rögzítésre alkalmas memóriát vegyük alapul.
Kell-e jogdíjat fizetni a PNA (navigációs) készülékek után?
Nem. Nincs üreshordozó-díj sem a telefonokon, sem a navigációs készülékeken, sem a háztartási robotgépeken vagy rotációs kapákon. Ugyanakkor vannak olyan készülékek, amelyek többfunkciósak, és a több funkció között zene- vagy filmrögzítési és -lejátszási funkció is található. Ezek a multifunkcionális készülékek (pontosabban az azokban vagy azokhoz használt adathordozó) már díjfizetés alá esnek.
Élőzene, tagság, internet
Élőzene
Az élőzenéért kell-e valamilyen jogdíjat fizetni? Tehát ha az amatőr zenekarommal koncertezek valahol, és saját műveket játszunk, kell-e a jogdíjat fizetnünk az Artisjusnak vagy másnak?
Nagyon fontos: nem a zenekar fizeti a jogdíjat. Az étteremben az ételt nem a szakácsok vagy a pincérek szerzik be, nem ők fizetik ki, hanem az étterem üzemeltetője. Ugyanígy van a zenével is: nem a zenész, hanem az étterem üzemeltetője a „beszerző”, a jogdíjfizetésre kötelezett.
A koncertek esetében sem a zenekar a szervező: nem a zenekar intézi a jegyeket, a plakátokat, a büfét, stb. Nem a Magna Cum Laude fizet jogdíjat, hanem a Zöld Pardon. Nem a Green Day, hanem a Sziget.
Sajnos hallottunk híreket, hogy egyes koncerthelyek színlelt bérleti szerződést kötnek a fellépő zenekarokkal, mintha a zenekar lenne a saját koncertjének szervezője – miközben a hely plakátján saját programként szerepel a koncert, a jegyet ők árusítják, és a büfé- és ruhatárbevétel is őket illeti meg. Ezek ellen a trükkös megoldások ellen fellépünk; az Artisjus éppen azért jött létre, hogy az egyenként könnyen „lenyomható” zenészek erőssé váljanak.
Kell a jogdíjat fizetnem akkor, ha egy már lejárt szerzői jogú művet (például egy klasszikus zongoraművet) eljátszok, felveszek, majd a felvételt az interneten közzéteszem?
Természetesen nem. Mivel ebben az esetben Ön lesz a felvétel előadóművésze és hangfelvétel-előállítója, a saját felhasználáshoz nem kell engedélyt kérni. Ha pedig a felvételt valaki más akarja közzétenni, ehhez Öntől kell engedélyt kérnie. Ha a felvétel kereskedelmi forgalomba kerül, akkor például a rádiós-tévés játszásai után Ön is számíthat sugárzási és üreshordozó-jogdíjra az EJI-től, illetve a MAHASZ-tól.
Zenészek tagsága, internetes jogdíjak
A zenekarok, dalszerzők automatikusan tagjai lesznek az Artisjusnak, vagy ezt külön kérvényezniük kell? Ha kötelező érvénnyel taggá válik minden szerző, kiléphet az, aki nem kér a közös jogkezelésből? Ha igen, hogyan?
Rövid válasz: senki nem lesz automatikusan tagja vagy megbízója az Artisjusnak, de az Artisjus a nem-tag és nem-megbízó szerzők jogait is köteles azonos feltételekkel kezelni, részükre jogdíjat fizetni.
Hosszú válasz: a közös jogkezelés világszerte úgy alakult ki, hogy maguk az érintett szerzők önkéntesen létrehozták a saját szervezetüket, és szerzői jogaikat erre a szervezetre átruházták. Az így kialakult, önkéntes „jogtömegre” az állam reakciója mindenütt pozitív volt: a felhasználóknak nem kell a rengeteg szerzővel egyenként megállapodnia, és ez jogbiztonságot hoz. Ezért valamilyen jogi eszközzel megerősítették a közös jogkezelő szervezetet, hogy ne kelljen minden egyes perben darabonként bizonyítania, hogy az adott üzletben valóban XY uruguayi szerző művét használták, és hogy valóban képviseli őt.
A legtöbb országban egy vélelmet alapítottak a közös jogkezelő javára. E jogszabályok szerint vélelmezni kell, hogy a felhasználók a közös jogkezelő repertoárjába tartozó művet használt fel, hiszen ez a szervezet a világ szerzőinek 99%-át képviseli. A magyar jogalkotó nem ezt az irányt, hanem a skandináv modellt választotta (szerintem azért, hogy a felhasználóknak még nagyobb jogbiztonságot hozzon), ez az ún. „kiterjesztett közös jogkezelés”. Így a Magyarországon bejegyzett közös jogkezelő szervezet ténylegesen képviseli a világ összes szerzőjét (így például azonos feltételekkel köteles részére jogdíjat beszedni és felosztani is!), és ha egy szerző ezzel nem elégedett, „kiléphet” a rendszerből – ez az ún. opt-out modell.
Van azonban néhány felhasználási mód, ahol ilyen kilépésre nincs lehetőség, éppen a jogdíjfizető kör védelme miatt. (Például elég érdekes lenne, ha üreshordozó-díjat néhány szerző maga külön követelne.)
Részlegesen, például egy adott online kereskedővel kötött megállapodás erejéig lemondhat-e a közös jogkezelésről – és ezzel mentesülhet-e a jogdíjfizetés alól – egy zenekar vagy előadó?
Azért, hogy a jogkezelés ne váljon túl bonyolulttá és költségessé, a magyar jogalkotó meghatározta, hogy a kilépés csak egy szerző valamennyi művére vonatkozhat, és egy felhasználási módra. (Tehát XY szerző műveinek „online felhasználásaira” vagy „nyilvános előadásaira” nézve léphet ki.)
Ha egy zenekar, előadó nem tagja az Artisjusnak, akkor a saját szerzeményei internetes hozzáférhetővé tétele után vagy a saját koncertje után (akár kér azokért pénzt, akár nem) kell jogdíjat fizetnie?
A szerző saját műveinek hangfelvételen kiadásáért és online felhasználásáért nem köteles jogdíjat fizetni. Ezek ingyenes felhasználások. A „saját koncert” a gyakorlatban marginális probléma, mert nem a zenekar, hanem a koncertszervező köteles jogdíjat fizetni.
És annak a harmadik félnek (értsd: zeneboltnak), amelyik egy ilyen, nem tag zenekarral, előadóval megállapodást köt, és úgy forgalmazza a szerzeményeiket az interneten?
Annak igen, a közös jogkezelőnek adott megbízás kizárólagos. A szerző dönthet úgy, hogy kilép a jogkezelésből, ekkor minden ilyen „zenebolttal” közvetlenül kell megállapodnia.
És annak a harmadik félnek, aki egy weboldalon, egy nyilvánosan elérhető videóban stb. háttérzeneként használja a felvételüket?
Ld. előző kérdés.
Aki nem kapott, internetes bolt
Mi a teendő akkor, ha egy aktív zenekar évek óta tagja az Artisjusnak, ám még sosem kapott jogdíjat a szervezettől?
Konkrét ügyekben, konkrét panaszokban mindig csak konkrétan tudunk eljárni. Ezért kérem ezt a zenekart, hogy vegye fel a kapcsolatot Szerzői Ügyfélszolgálatunkkal.
Néha arról van szó, hogy a szerző nem adott meg bankszámlaszámot (tényleg van ilyen...), néha pedig a felhasználó nem hajlandó jogdíjat fizetni, és olykor évekig elhúzódik a jogérvényesítés.
A szerzők mindig megküldhetik koncertlistájukat, rádiós vagy egyéb elhangzási listájukat az Artisjusnak, ami alapján mindig ellenőrizzük, hogy minden rendben van-e a jogdíjak beszedésével és felosztásával. A felhasználók ellenőrzése természetesen a mi feladatunk, de ezek a szerzőktől származó információk sokszor jelentenek segítséget.
Ha rendszeresen koncertező zenekarról van szó, az új online koncertbejelentő oldalunkon is regisztrálhat, így automatikusan kapcsolatba kerül a szervezővel és az Artisjusszal, kezelheti koncertadatait.
Abban az esetben, ha a szerző interneten teszi hozzáférhetővé a műveit, egy külföldi oldalon, hogyan juthat hozzá a jogdíj ráeső részéhez?
Előrebocsátom, hogy az internetes zenepiac még igencsak kialakulatlan, mégpedig két okból:
- a meglévő üzleti modellek nem elég vonzóak a széles tömegek számára
- az illegális források rendkívül elterjedtek.
Ezért az online jogdíjbeszedés mindenütt gyerekcipőben jár, az Artisjusnál és a nyugati jogkezelő társaságoknál sem haladja meg az 1%-ot annak részaránya.
A külföldi oldalak után a külföldi jogkezelő társaságok szednek jogdíjat. Minden Artisjushoz bejelentett mű automatikusan ISWC-kódot kap, ami egy ISO által jóváhagyott szabvány. Ez az adat a jogkezelők közötti nemzetközi adatbázisok útján a szerző legfontosabb adataival együtt ismertté válik a jogdíjbeszedő társaság számára is. Így a pontos beazonosítást követően az Artisjus útján kerülnek kifizetésre ezek a jogdíjak.
A mai napig az a leghatékonyabb, ha az ilyen zeneszerző, szövegíró előre jelzi az Artisjus felé, hogy hol várható művének felhasználása. Ilyenkor az automatizált IT-adatközlés mellett egy külön felhívást is intézünk az érintett társaságnak.
Legális-e az internetes zeneboltom akkor, ha a streamelés és a letöltés után tisztességgel befizetem az Artisjusnak a jogdíjat, de az eredeti jogtulajdonossal nincs semmiféle megállapodásom vagy szerződésem? Amennyiben nem, és egyenként a jogtulajdonosokkal szerződést kell kötnöm, engedélyt kell tőlük kérnem, aminek részeként közvetlenül fizetek nekik a felhasználásért, miért, milyen jogcímen kell még az Artisjusnak is fizetnem?
Egy zenés hangfelvételen három szereplőnek vannak jogai:
- a zeneszerzőnek és szövegírónak („szerzői jog”)
- az énekeseknek és zenészeknek („szerzői joggal szomszédos jog”)
- a hangfelvétel előállítójának („szerzői joggal szomszédos jog”)
A fenti háromból a második és harmadik típusú jogot a leggyakrabban a lemezkiadók szerzik/szerezték meg szerződések útján, ezért az ő engedélyükre külön szükség van. Az első típusú jogot kezeli az Artisjus és a hasonló szervezetek világszerte.
Mi a helyzet az országhatárokkal? Ha például az online zeneboltot magyar cégként szlovák szerverről üzemeltetem, és Magyarországra értékesítek magyar tartalmat, akkor melyik ország jogkezelési törvényei az érvényesek? És ha ugyanezt a tevékenységet szlovák cégként szlovák szerverről végzem?
A szerver helye önmagában nem határozza meg azt, hogy melyik ország jogát kell alkalmazni. Ugyanakkor nyilván befolyásolhatja például az esetleges rendőri fellépések hatékonyságát.
A jogdíjaknál elterjedt az a gyakorlat, hogy a letöltések/megtekintések országának jogdíjait kell alkalmazni. Tehát a magyarországi letöltések után akkor is a magyar jogdíjmértéket kell megfizetni, ha egyébként a szolgáltató Németországban működik, és ott fizeti meg a jogdíjat.
Filmek, nyilvánosság, felügyelet
A filmekben, videókban elhangzó zenerészletekért valóban külön jogdíjakat kell fizetni? Ha például felolvasnak egy dalszövegeket, azért is? Ha egy kortárs festőművész alkotása jelenik meg, vagy egy másik filmből egy bejátszás, akkor a megfelelő jogvédő szervezetnek ugyancsak külön fizetni kell emiatt?
A filmekben való felhasználásoknál közvetlenül a szerzőkkel, kiadókkal kell megállapodni. Érdemes végignézni a nagy játékfilmek végén a stáblistát, hogy milyen külső tartalmakat használtak fel, és milyen jogosulttól kértek rá engedélyt. Az ilyen filmeknél akár egy nagyobb ügyvédi iroda foglalkozik csak ezzel a kérdéssel.
A véletlenszerű felbukkanásokkal kapcsolatban eltérőek az egyes országok jogszabályai, de gondolom, a kérdés alapvetően nem erre irányult, hanem a zeneművek, irodalmi művek, vizuális alkotások tudatos felhasználására.
Ha egy blogger bejegyzést ír egy magyar előadó koncertjéről, és arról illusztrációként egy nem általa készített, hanem például a YouTube-on megtalálható videót is beágyaz, kell-e jogdíjat fizetnie? Vagy ha egy blog vagy akár online újság az interneten bárki által elérhető, ám jogvédett tartalmat beágyaz az írásába (ahogy erre az egyik nagy híroldal esetében volt példa nemrég), kell ezért jogdíjat fizetnie az Artisjusnak vagy más jogkezelő szervezetnek?
Az ilyen beágyazások hiperlinkek használatával történnek, és ezek jogi megítélése világszerte nem kiforrott még. Egyébként éppen most volt egy hasonló botrány egy fotóval, aminek a végén a portál fizetett jogdíjat a kép szerzőjének.
1997-ben, az internet hőskorában maga Berners-Lee mondta, hogy az „embedded linkek” esetén az átvett tartalmakat úgy kell tekinteni, mint az átvevő oldal szerves részét. („Images, embedded objects, and background sounds and images are by default to be considered part of the document.”) Akkor persze még videók beágyazásáról nem eshetett szó.
A magunk részéről azt mondhatom, hogy a videomegosztó oldalak üzemeltetőinek világosabb a felelőssége, ezért jogdíjigényünket velük szemben érvényesítjük.
Nyilvánossághoz való közvetítés, nyilvános előadás
Számszerűsíthető-e, hogy hány részt vevő főig számít magáncélú felhasználásnak egy zeneszám, film lejátszása egy társaságban, és mettől nyilvánossághoz való közvetítésnek, amely után jogdíjat kell fizetni? Ha például a buszmegállóban állva ismert dalokat fütyülök, a hallgatóság számától függően lehetek akár jogdíjfizetésre kötelezett is? Vagy ha az elhatárolás alapja nem a résztvevők száma, akkor mi?
A szerzői jogi törvény konkrét fogalommeghatározása: „Nyilvános az előadás, ha az a nyilvánosság számára hozzáférhető helyen vagy bármely más helyen történik, ahol a felhasználó családján és annak társasági, ismerősi körén kívüli személyek gyűlnek vagy gyűlhetnek össze.” Tehát nem a szám határozza meg a nyilvánosságot, hanem
- a jelenlévők egymáshoz való viszonya (családi, társasági, ismerősi kör)
- a felhasználás tényleges vagy elméleti nyitottsága ennél szélesebb kör felé.
A konkrét példa a megállóban fütyülésről szándékosan sarkított, nem életszerű. De például a brüsszeli metróban folyamatosan szól a zene, és a tömegközlekedési vállalat fizet is ezért jogdíjat a SABAM nevű belga jogkezelőnek.
Felügyelet
Volt arra példa, hogy a felügyeleti jogkört ellátó oktatási tárca nem hagyott jóvá automatikusan egy jogdíjközleményt vagy egy, a jogdíjköteles termékek bővítésére vonatkozó javaslatot? Amikor módosítást, változtatást kért, netán megvétózta az Artisjus tervezetét?
Nem ismerem az összes magyarországi jogkezelő szervezet összes jogdíjközleményének jóváhagyási folyamatát, de ami az Artisjust illeti: igen, volt ilyen. A 2010-es díjközleményeink jóváhagyásánál pedig két ízben is külön konzultációt szerveztek az OKM-nél, melyek nyomán változtattunk a szövegen. Az OKM a szerzői jogi jogszabályoknak való megfelelést vizsgálja. Segítségére van ebben egyébként a Magyar Szabadalmi Hivatal és az informatikáért felelős miniszter (jelenleg: Miniszterelnöki Hivatal) is, akik minden évben véleményt adnak a benyújtott tarifákról.
Emellett arra is sor került már, hogy egy jogkezelő díjközleményével szemben a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálódjon – az eddigi ügyekben nem történt jogkezelő szervezet irányában elmarasztalás.
