Kérdések 1.

Tegnap egy interjút publikáltunk az Artisjus jogi főosztályának vezetőjével, Dr. Tóth Péter Benjaminnal a zeneszámok és filmek internetes felhasználása után fizetendő szerzői jogdíjakról és a szervezetnek a fájlcsere visszaszorítását célzó elképzeléseiről. Az apropót az adta, hogy a 2010-ben érvényes díjtételeket tartalmazó közlemény a múlt hét végén látott napvilágot.

A cikk – ahogy azt várni lehetett – indulatos reakciókat váltott ki, de a hozzá tartozó fórumban rengeteg olyan kérdést is felvetettetek, melyeket a helyünkben megkérdeztetek volna az interjúalanytól. Aki rögtön (jegyzem: magától) regisztrált is a fórumba, és megpróbált ezekre válaszolni. A topik azonban gyorsan terebélyesedett, és egyre követhetetlenebbé vált, ezért Tóth Péter Benjamin úgy döntött, az egyik fórumozó, julius666 által egybegyűjtött kérdéssorozatra válaszol, e-mailben. Az így készült spontán olvasói interjút közöljük most.

***

Lenry: „Sok lemezt, ha akarnék, se tudnék megvenni... Az itt felsorolt kedvenceim közül talán a Nine Inch Nails kapható Magyarországon. És nem fogok csak azért dupla árat fizetni egy CD-ért, mert ide kell valahogy hozni a világ másik végéről. Amit meg lehet venni neten, azt megveszem ott, de akkor meg ne kelljen már jogdíjat fizetnem, ha ki akarom írni egy CD-re...”

Azt sajnos nem tudom válaszolni, hogy a jogszerű online zeneszolgáltatások már most is jó minőségűek és problémamentesek lennének. A jövő nyilván elsősorban nem a CD-kereskedelemben, hanem az online terjesztésben van. De a zenei jogok már több mint száz éve alakulnak, kerülnek különböző szereplőkhöz (zeneműkiadók, lemezkiadók), és ezek a bonyolult jogszerzési helyzetek sokszor akadályát képezik annak, hogy az internet határokon átnyúló jellege e szolgáltatásoknál is valóság legyen.

A másik probléma nyilván az, hogy a fájlcserélő oldalak elszívják a kereslet jelentős részét. Ez a két probléma együtt okozza a jelenlegi, már túl régóta húzódó patthelyzetet. Ebben a helyzetben az Artisjus azt tudja tenni, hogy legalább a saját területén: a zeneszerzők és szövegírók jogai tekintetében megtesz mindent, hogy egyszerű legyen a jogok megszerzése a felhasználónak. Emellett pedig egyeztetünk a többi szereplővel, hogy legyen végre pozitív elmozdulás.

Az üreshordozó-díjak teljesen „más tészta”. Azok valóban „vakon” működő átalánydíjak, amit nem a konkrétan felhasznált művek ellenértékeként kell megfizetni, hanem az általános szabad magánmásolási lehetőség érdekében. Ha a magánmásolások jelentősen visszaszorulnak majd (például azért, mert mindenki jogszerű online forrásokra szokik át), az üres hordozói díjnak is vissza kell majd szorulnia. Úgy tűnik, ez nem holnap fog bekövetkezni...

julius666: „Azt tudjuk, hogy egy banda a saját számait, ha azok nem vmi stúdió tulajdonának számítanak, a saját oldalán megoszthatja. De ha ÉN csinálok egy saját oldalt, ahol olyan számot osztok meg, ami CC-licenc alá esik, és a jogtulajdonos lehetővé tette a felhasználóknak, hogy szabadon megosszák a számokat, akkor mi van? Akkor be kell perkálni a 2000 Ft-ot, vagy nem? Az egyszerűség kedvéért mondjuk azt, hogy 20 db NIN számot akarok lejátszani háttérzeneként.”

A Creative Commons licenceket sajnos úgy alakították ki az alkotóik, hogy előtte az Artisjusszal (és hasonló szervezetekkel) nem állapodtak meg. Ezért ma egy zeneszerző vagy a közös jogkezelésen belül működik, és akkor az Artisjus kezeli a jogait – vagy kilép az Artisjus jogkezelési köréből, és akkor valóban érvényesen tud CC-nyilatkozatot tenni.

julius666: „Azt is tudjuk, hogy az elosztási rendszert a szerzők maguk akarták így, ezt szavazták meg. Ez a szavazás pontosan hogyan is zajlott? Több ezer szerző szavazott, vagy csak néhány választott képviselő? Ha a második, a képviselőket hogyan nevezik ki? Illetve: részt vesznek ezeken a szavazásokon a külföldi szerzők is (vagy az ő érdekképviseleteik)?”

Az Artisjus egyesület, tehát a közgyűlése (minden tag, most körülbelül 1500-an vannak) választ egy 33 tagú választmányt. Ebből a 33 tagból kerül megválasztásra a 10 tagú vezetőség. A külföldi szerzők érdekeit ún. „zeneműkiadók” képviselik, de ennél fontosabb, hogy a kölcsönösségi szerződések alapján minden külföldi szerző jogát azonosan kell kezelnünk a belföldi szerzők jogaival.

A többi közös jogkezelő, aki az üreshordozó-díjból részesül, szintén egyesület, saját belső szabályzattal. Náluk nyilván más a választás és döntéshozatal rendje, hiszen az egyesületek a törvények keretei között autonóm módon határozzák meg belső szabályaikat. Nyilván ők is megkérdezhetők a belső működési rendjükről.

julius666: „Tudomásom szerint az adathordozókra kivetett sáp azért van, hogy így magáncélra legális legyen másolatot készíteni egy eredeti műről. (Ezt a többieknek is mondom, a letöltés NEM azért legális nálunk, mert az adathordozókon szedik be az árát. A kettőnek semmi köze egymáshoz.). Ezek szerint ha az internetre is kivetnek ilyet, akkor a warez teljesen szabad lesz?”

Van ilyen elképzelés is. Személy szerint azt gondolom, hogy először meg kell próbálni elérni, hogy a meglévő szerzői jogok alapján valódi, egymással versenyző szolgáltatások jöjjenek létre, és ezzel párhuzamosan a jogsértő források visszaszoruljanak. Ha ez teljességgel lehetetlen, akkor érdemes elgondolkozni azon, hogy legalább egy ilyen átalánydíj jöjjön létre. De még ha ezt az irányt is választja majd egyszer a magyar jogalkotó, akkor is többféle megoldás lehetséges (például legalizálja a ma jogsértőnek minősülő szolgáltatásokat, vagy csak valamilyen „átalány-kártérítésként” funkcionál; minden internet-előfizetőnek fizetnie kell, vagy csak azoknak, akik ezt kérik, stb.)

julius666: „Külföldi előadók is kapnak a zséből? Ennek az aránya mekkora a teljes kifizetésekhez viszonyítva? Mert sztem a warez nagyobb arányban érinti őket, mint a magyarokat, én személy szerint nem is hallgatok magyar előadót, illetve filmet is csak ritkán nézek, tv-ben csak vagy az Indavideó új ingyenes szolgáltatásának a jóvoltából...”

Az Artisjus felosztása mindig valós felhasználási adatokra épül, így a kifizetett jogdíjakban is ez tükröződik vissza. Ma az arány körülbelül 40–60 százalék a külföld javára, de mivel a magyar zene az utóbbi években visszaszorulóban van, talán pontosabb a 35–65 százalék. Én azt gondolom, hogy a nemzeti identitáshoz nagyon fontos lenne, hogy még több igényes magyar zene legyen elérhető – de az Artisjus jogkezelésében semmilyen eltérést nem engedhetünk meg a külföldiek rovására.

.tnm: „Mi a helyzet az olyan tartalmakkal, sőt szolgáltatásokkal, amiknek nincs »fehér« útja? Én például amerikai sugárzás másnapján töltök sorozatokat eredeti nyelven. Aki(k) ezt elérhetővé teszi(k), nem okoz(nak) kárt, mivel ezért a szolgáltatásért nem tudnék hozzájutni más úton, pénzért se, nem mindent adnak ki DVD-n vagy tesznek más módon elérhetővé, ami a tv-ben megy, de jogvédett. Ráadásul ezeknek az anyagok eredetileg ingyenesek (tv kell hozzá, esetleg kábeltévé-előfizetés Amerikában), és többnyire csupán egyszeri megtekintés lesz a sorsa, szóval senki sem szenved kárt.”

Erre sajnos nem tudok mást mondani, mint hogy egy ideális jövőben lesznek majd olyan szolgáltatások, amik ezeket is elérhetővé teszik a határokon átnyúló módon. Ahogyan a mozibemutatóknál korábban hónapokat kellett várni, ma az Avatart 65 ország 15 ezer vásznán egy napon kezdték vetíteni.

Addig „vigasztalásul” megerősítem, hogy a tisztán magáncélú letöltése ezen műveknek a magyar törvény értelmében nem jogsértő.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!