Cikkek
-
Ráncfelvarrást kap a világ leglátogatottabb oldala, a Google kereső
A frissítés után könnyebben lehet majd navigálni a Google alkalmazások és szolgáltatások között, és a logó is megújul.
Közösségi média 84
-
Már a gyárban meg lehet fertőzni a processzorokat
Ha a legalsó szinten módosítják az integrált áramkörök elemeit, akkor az jórészt észrevétlen marad, és visszaélésekre adhat lehetőséget.
Biztonság 19
-
Istouchidhackedyet – verseny az iPhone 5s ujjlenyomat olvasójának átveréséért
Egy csapat biztonsági szakember és egy kockázatitőke-befektető cég által indított verseny célja, hogy még azelőtt fény derüljön a rejtett biztonsági hibákra, mielőtt azokat rosszindulatú célokra használnák ki. A díj több mint tízezer dollár.
Biztonság 26
-
A Google ingyenessé tette a Quickoffice-t
Egy hétig a letöltők extra tárhelyet is kapnak.
Szoftver 40
-
Egy legenda távozott el: meghalt a Nintendo atyja
Hiroshi Yamauchi szinte egymaga teremtett meg egy iparágat, és játékbirodalma egész a közelmúltig gyakorlatilag egyeduralkodó volt a piacon.
Mérleg 37
-
Magyarországon is megjelent az Arista Networks
Az SDN adatközponti hálózati megoldások egyik úttörőjének számító vállalat termékei mostantól nálunk is elérhetők.
Mérleg 0
-
Brazília leszakadna a mai internetről
Az ország elnöke besokallt az amerikai nemzetbiztonság megfigyelésétől, ezért függetleníteni szeretné hazája internetes rendszerét.
Mérleg 22
-
Miért ilyen drága az új pénztárgép?
A rendeletet meghozó minisztérium szerint a nemzetközi tapasztalatok alapján döntöttek úgy, hogy különösen szigorú előírásokat alkalmaznak – ez azonban jelentősen megemelte a gépek árát.
Mérleg 39
-
Magyar informatikusokat támogat a Google
Google Award elismerésben részesült a BME VIK Távközlés és Médiainformatikai Tanszékének egyik kutatócsoportja.
Szoftver 0
-
A Samsunggal is stratégiai megállapodást kötött a kormány
A dél-koreai vállalat a jászfényszarui gyárat is tovább bővíti, 100 új munkahelyet teremtve.
Mérleg 8
-
Magyar egyetemisták a Canon fejlesztési programjában
Magyar fiatalok fejlesztik tovább a japán vállalat intelligens irodai berendezéseit.
Mérleg 0
-
Alkalmazottai 40 százalékát küldheti el a BlackBerry
A kanadai gyártó tovább szorít a nadrágszíjon, év végéig ötezer dolgozótól válhat meg.
Mérleg 3
-
Letölthető az Internet Explorer 11 előzetese Windows 7-re
A felhasználók kipróbálhatják a majdnem kész verziót, a végleges a jövő hónapban érkezik.
Szoftver 18
-
Kihirdették az „Év információbiztonsági szak- és diplomadolgozata” címet
A nyilvános pályázaton a magyarországi felsőoktatási intézmények hallgatói indulhattak.
Biztonság 14
-
Jelentősen növeli európai K+F befektetéseit a Huawei
Kína első számú információtechnológiai és telekommunikációs gyártója a jövőben nagyobb fókuszt kíván helyezni az európai régióra.
Távközlés 4
-
(Frissítve!) Egymilliárd dollárt hozhat a GTA V egy hónap alatt
A tegnap megjelent játék iránt elképesztő a kereslet, a bevétel minden korábbi becslést felülmúlhat.
Mérleg 38
-
Fahrenheit 451 – VI
Pétery Kristóf laikusoknak szóló tankönyve korszakhatáron született: már kész a Windows 95, de az internet tömeges felhasználása még épp csak készülődik.
Café blog 0
-
A Microsoft máris karcsúsítana a Nokia termékpalettáján?
Kiszivárgott információk szerint a Microsoft az alsókategóriás Asha telefonok palettáját szeretné megnyirbálni, és a még meg sem jelent Surface RT-s tabletet is elkaszálná.
Mérleg 40
-
Az összes Internet Explorer veszélyben van
A Microsoft még vizsgálja, hogy mennyire súlyos a hiba, szükséges-e rendkívüli frissítés.
Biztonság 53
-
Offline mód kerül a mobilos Youtube alkalmazásokba
Az új funkció néhány hónapon belül érkezik, de a letöltött videók csak rövid ideig lesznek elérhetők a készüléken
Közösségi média 18
-
Szerdán Okostelefon Akadémia – középpontban a játékok
Új helyszínen, de ismét érdekes programmal jelentkezik az Okostelefon Akadémia. A Mozilla csapata is képviselteti magát a rendezvényen.
Mozilla blog 1
-
A Google felrobbantaná az online hirdetési piacot
Egy belső forrás szerint a cég a harmadik féltől származó sütiket egy saját megoldásra cserélné le.
Mérleg 4
-
Egymilliárddal támogatja az IBM a Linuxot
A cég szerverüzletága továbbfejlődése szempontjából kulcsfontosságúnak látja a nyílt forrású platform erősítését.
Szoftver 16
-
Kis kínai gyártók rúgják be a nagyok által kihagyott UHD-ziccert
Míg a koreai óriások milliárdokat öltek az OLED panelek és a szükséges gyártástechnológia fejlesztésébe, elhanyagolták az ultramagas felbontású LCD paneleket.
Tech 16
-
De hát mitől is botrány a megfigyelési ügy?
Az Edward Snowden által kiszivárogtatott dokumentumok az egész világot megrázták, de vajon miért? Kémek eddig is voltak, ezután is lesznek.
Café blog 49
-
Kiemelkedő magyar siker a GE innovációs versenyén
A magyar hallgatók a világ egyik vezető technológiai vállalatának pályázatán a világ legjobbjai között szerepelhetnek.
Tech 1
-
Új arculatot és új funkciókat kapott a Bing
A Microsoft keresője a legtöbb területen csak lohol a Google után, de akadnak innovációra utaló jelek is.
Szoftver 15
-
Kínán kívül is terjeszkedne felhőszolgáltatásaival a ZTE
A telekommunikációs óriás a nyugati kormányok és szakértők által megfogalmazott biztonsági aggályok ellenére is megpróbál betörni a külföldi piacokra.
Távközlés 2
-
A Netflix előnyt kovácsol a kalózkodásból
A cég egyik vezetője nemrég egy interjúban elismerte, hogy volt olyan sorozat, amit azért vettek meg, mert kiemelkedően magas forgalmat produkált a fájlcserélőkön.
Mérleg 55
-
Jön a fordított áfa a magyar IT-kereskedelemben
A valószínűleg csekély áremelkedést is hozó intézkedéshez az elvi feltételek adottak, a kormányzat a jogszabályi környezet megteremtésén dolgozik.
Mérleg 43
-
Pályázat kisvállalkozások weboldalai számára
Az év weboldalát keresi a Budapest Bank, ismét pályázhatnak az „Üzleti siker honlappal”-díjra a vállalkozók.
Mérleg 1
-
A Dél-Alföldön is szünetel a tévéadás a frekvenciacsere idején
Az Antenna Hungária a frekvenciacseréket szeptember 17-24. között hajtja végre, melyek érintik az ingyenes MinDig TV és a fizetős MinDig TV Extra digitális földfelszíni televíziós szolgáltatások vételét is.
Távközlés 5
-
Egy hírhedt állami kémprogram Magyarországon?
A Wikileaks legutóbbi adati arra utalnak, hogy valószínűleg Magyarország is megvásárolta a cég megfigyelőprogramját.
Biztonság 45
-
IMAP támogatás az Outlook.comon
A Microsoft webes levelezője így már az összes népszerű protokollt támogatja.
Közösségi média 13
-
Kiemelt céges kockázat a szabályozatlan mobilhasználat
Kártérítést, bírságot kockáztat és büntetőjogilag is felelősségre vonható a munkaadó, és adatlopás gyanúja esetén sem feltétlenül vizsgálható a privát mobileszköz.
Biztonság 24
-
Európai pályázat innovatív cégalapító nőknek
Az uniós pályázat arra akarja felhívni a figyelmet, hogy a nők számára is terem babér a fejlesztésben és a piacon.
Mérleg 19
-
Már lehet jelentkezni a Microsoft nagy innovációs versenyére
Tegnap megnyílt a regisztráció az Imagine Cupra, emellett online pályázatokkal is csábítják az innovatív fiatalokat.
Szoftver 0
-
Nem lett tökéletes a keddi Microsoft-frissítés
A mostani és a korábbi hibák nem tűnnek túl jelentősnek, de egyrészt erodálják a cég megbízhatóságába vetett hitet, másrészt felesleges munkát adnak a rendszergazdáknak.
Szoftver 43
-
Zuckerberg szerint a kormány a hibás, nem a Facebook
A közösségi oldal vezetője tele van energiával, nagy jövőt lát cége előtt, a megfigyeléssel kapcsolatban pedig a kormányzatra tolta a felelősséget.
Közösségi média 20
-
Kétmillió ügyfél adatait lopták el a német Vodafone-tól
A valószínűleg belső információkkal rendelkező támadó kritikus információkat nem tudott megszerezni, de személyes adatokat igen.
Biztonság 15
-
Ma Budapest körzetében szünetel a digitális tévéadás
Az érintett területen változnak a MinDig TV és MinDig TV Extra szolgáltatások frekvenciái, ezért napközben nem lehet adásokat fogni.
Távközlés 15
-
Steam Family Sharing: a Valve meglépte, amitől a Microsoft visszakozott
Úgy fest, a PC-s játékosok előbb kapnak lehetőséget digitális játékgyűjteményük megosztására, mint a konzolosok. A Valve nemsokára bevezeti azt a funkciót, ami a Microsoft eredeti elképzelése szerint az Xbox One egyik nagy újítása lett volna.
Szoftver 78
-
Heti százezer darabot gyártanak a Moto X-ből Texasban
A Motorola nemrég bemutatott okostelefonjának egyik legnagyobb vonzereje személyre szabhatósága, ami miatt az általános gyakorlattal ellentétben nem Kínában, hanem az Egyesült Államokban készül.
Mérleg 28
-
Leépítés a BlackBerry amerikai értékesítési részlegénél
A BB 10-es modellek egyelőre nem teljesítenek túl fényesen, a kanadai gyártó ezért ott csökkenti költségeit, ahol tudja – most például az amerikai értékesítésért felelős csapaton spórol.
Távközlés 10
-
A Facebookot és a Microsoftot is magukhoz csábítanák az erdélyi informatikusok
A számítástechnikai háromszéki vállalkozások egy része indít önálló szakosztályt a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamarán belül.
Mérleg 1
-
Újabb interaktív videó a Google kísérleti műhelyéből
A cég talán leginnovatívabb csapata évek óta próbálkozik a hagyományos médiamegjelenés megújításával – ez a film is e folyamat része.
Közösségi média 1
-
Az IBM bemutatta a NeXtScale-t
Az új megoldást háromszor annyi processzormagot tartalmaz, mint a jelenlegi 1U magas, rackszekrénybe szerelhető eszközök.
Tech 0
-
Az Office 365-tel bővült a Microsoft szoftverajándékozási programja
A nonprofit szervezetek tegnap óta 41 országban igényelhetik az irodai programcsomag legújabb változatát.
Mérleg 0
-
IDF 2013: az Intel lassan reagált, de gyártástechnológiája mentheti a helyzetet
Tegnap elkezdődött az idei Intel Developer Forum, ahol a processzorgyártó bejelentette a Quark termékcsaládot, beszélt a 14 nanométeres gyártástechnológiáról és az új LTE megoldásokról.
Tech 14
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Hivatalosan is reagált a Core CPU-k stabilitási gondjáira az Intel
ph A végleges megoldás a Default profil lesz, amit kötelező beépíteni az alaplapgyártóknak.
Bemutatta a DisplayHDR 1.2-t a VESA
ph Bővülnek és változnak a követelmények, illetve a hitelesítési teszt is fejlődik.
3 milliméterrel szélesebb lehet a Galaxy Z Fold 6 kijelzője
ma Négyzetesebb külső panel várható a következő szétnyitható Samsungban.
PlayStationre tart a Rocksmith+
gp Extraként végre elérhető lesz Steamen is a teljes változat.
Masszív előrelépésnek tűnik a Zen 5
ph Az AMD a gyártók felé már nem is az Intelhez méri a dizájn sebességét, hanem az újabb ARM magokhoz.
Mutatós, alsópolcos Axon 60-ak mutatkoztak be
ma Nem a kormányzati és vállalati felhasználásra szánt Axon 60 Ultra az egyetlen modell a szériában, a ZTE alulról építi a kínálatot.
Destiny 2 - Végre megérkeztek a régóta várt új pályák
gp A PVP csomag mindenki számára ingyen elérhető lett a minap.
- Több stúdiót is bezár költségcsökkentésként a Microsoft Xbox részlege
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Google Pixel 6/7/8 topik
- Helldivers 2 (PC, PS5)
- Amazon Fire TV stick/box
- Milyen okostelefont vegyek?
- Gmail
- Szolnok és környéke adok-veszek-beszélgetek
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- További aktív témák...