Cikkek
-
A 3D-s televízió a jövő?
A CES egyik leghangsúlyosabb témája a 3D-s otthoni filmnézés, de az még nem világos, hogy az Avatar sikere elég lesz-e a technológia elterjedéséhez.
Tech 51
-
Rendszerkép-készítőt ad külső merevlemezeihez az Iomega
A virtualizációra építő szoftver lehetővé teszi, hogy a felhasználó mindenhol a saját rendszerét használja.
Szoftver 1
-
Novemberben érkezik a játékosok álma
Ha úgy tetszik, elfelejthetjük a konzolhoz csatlakozó játékvezérlőket, hiszen a Microsoft szerint a jövőben a gamer teste maga lesz a kontroller.
Tech 47
-
Fej fej mellett a két notebookgyártó óriás
A tajvani háziversenyben a Compal tavaly átvette a vezetést, és a cég elnöke szerint az első félévben meg is őrzi.
Mérleg 1
-
A Microsoft csatlakozott az SVG-munkacsoporthoz
A cég képviselői részt kívánnak venni a közös munkában, ám arra nem tettek ígéretet, hogy az Explorer támogatni fogja a W3C ajánlását.
Tech 76
-
A világ legdrágább pornószűrője lehet a kínai
Lopás miatt több mint 2 milliárd dollárra perelik Pekinget és az alig használt szoftver fejlesztésében és terjesztésében részt vevő cégeket.
Mérleg 14
-
A Symantecet is megtréfálta az új év
A neves biztonságtechnikai cég néhány terméke összezavarodott az új évtized kezdetétől.
Szoftver 14
-
Tömegesen kérik vissza a Windows árát az olaszok
Csoportos perben követelik a terméket nem használó vásárlók a Windows-adóként is emlegetett összeg visszafizetését a PC-gyártóktól.
Társadalom 936
-
Világcsúcs a legújabb, PC-vel előállított pi-szám
A projekt vezetője szerint ebben a munkában nem a közvetlen gyakorlati haszon a fontos, hanem módszerek tesztelése.
Tech 30
-
Új automata frissítőeszközt tesztel az Adobe
Az Adobe Refresh Manager névre hallgató szoftver első próbája január 12-én lesz, éles bevetés áprilistól.
Szoftver 12
-
Bejelentették az Office 2010 árazását
149 és 499 dollár között lesz kapható az új programcsomag, lesz kedvezményes egyetemi kiadás és termékkulcskártya, olcsóbb upgrade viszont nem.
Mérleg 67
-
Dátumváltási hiba bénít le közel harmincmillió bankkártyát
A német bankok már dolgoznak a megoldáson, de a rendszer csak a jövő hétre lesz újra teljes értékű.
Biztonság 14
-
A Facebook letiltja a profilmegsemmisítő oldalakat
A közösségi oldal szerint a „webkettes öngyilkosságot” kínáló szolgáltatások megsértik a felhasználási feltételeket.
Mérleg 28
-
Lemondott az Opera Software vezérigazgatója
Jon von Tetzchner helyére Lars Boilesen korábbi kereskedelmi igazgató érkezik.
Mérleg 66
-
Márciusban jön az Apple-csoda
Óriási várakozás előzi meg a feltételezett új médialejátszó kiadását. A hírek szerint Steve Jobs mutatja majd be, január végén.
Mérleg 30
-
Hogyan lehetsz isten a Windowsban?
Az operációs rendszer testre szabását könnyíti meg a napokban felfedezett funkció.
Szoftver 67
-
Minden netezőt regisztrálnak és nyomon követnek
A fehérorosz elnök megelégelte, hogy még létezik a szabad beszéd az állam polgárai között, ezért igyekszik az internethasználatot is megregulázni.
Társadalom 39
-
HD-minőségű videohívásokkal újít a Skype
Megfelelő webkamerával és gyors internetkapcsolattal az új béta már 720p felbontásra is képes. A tévékbe is beköltözik a szoftver.
Tech 6
-
Mi lesz a százdolláros laptopból?
Tábla PC – legalábbis a nemrég bemutatott tervek szerint. Az új dizájn az Apple-től várt hordozható csodagépre hasonlít leginkább.
Mérleg 40
-
A CIB Bank ügyfeleit támadják adathalászok
A levél szövegezése teljességgel magyartalan, a hamis felület viszont egész jól sikerült.
Közösségi média 16
-
Három év próbaidő mininovás megosztásért
Megúszta a börtönt, mert együttműködött a hatóságokkal a Mininovára feltöltő amerikai férfi. Ám ugyanazt a filmet megosztó elődje már nem volt ilyen szerencsés, pedig ő csak szűk körben terjesztette a Love Gurut – viszont mindent tagadott.
Mérleg 38
-
Online pornó Kínában: egyenes út a börtönbe
2009-ben négyszer annyi személy ellen indult eljárás tiltott pornográf cselekmények miatt Kínában, mint egy évvel korábban.
Mérleg 14
-
Ujjmozgással, érintés nélkül vezérelt okostelefonok
A valóban innovatív japán fejlesztés felhasználási területe még kérdéses.
Tech 5
-
Bono kirohant a fájlcsere ellen
A U2 énekese szerint az elmúlt évtized megmutatta, hogy végzetes károkat okoz az internetes kalózkodás.
Mérleg 209
-
Feljövőben a Google böngészője
Az év utolsó hónapjának újra csak az Internet Explorer a nagy vesztese, a Firefox stagnál, a Chrome és a Safari viszont halad előre.
Szoftver 74
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
A Corsair égisze alá kerül a Fanatec
ph A szimulátorrajongók körében nem épp ismeretlen név követi a a Drop, az Elgato, az Origin PC és a SCUF Gaming által kitaposott ösvényt.
Nálunk is telepíthető a One UI 6.1 a Galaxy S22-re
ma Gyorsan rendbe szedte a frissítést a Samsung, Dél-Koreában újra elérhető, itthon pedig először.
Megérkezett a Corsair új M.2-es SSD-je, és mindennek mondható, csak lassúnak nem
ph Az MP szériás konstrukció egyelőre csak 4 TB-os tárhelymérettel tehető kosárba, és lineáris lemezműveletekben bőven 10 GB/s felett teljesít.
Akciófigyelő: kedvezményekkel indít az Ulefone Armor tablet/telefon páros
ma Az Armor Pad 3 Pro és az Armor 26 Ultra árából sokat enged a gyártó.
Kicsit később indul a The Rogue Prince of Persia korai hozzáférése
gp A pontos dátumot a következő hétfői napon jelentik meg a készítők.
Enduro változatot kapott a Mobvoi TicWatch Pro 5
ma WearOS 3.5 rendszerrel és kettős FSTN és AMOLED kijelzővel érkezik az új modell.
Módosít a memória sebességének jelzésén a Microsoft
ph A Mhz megy, a MT/s paraméter pedig jön, amitől kevesebb félreértést várhatnak a gyártók.
- Fotók, videók mobillal
- Azonnali alaplapos kérdések órája
- Helldivers 2 (PC, PS5)
- C&C: Generals
- Amit látnod kell 80’ – 90’ évek, egész estét betöltő mozi filmjei.
- Samsung Galaxy Watch6 Classic - tekerd!
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Gumi és felni topik
- Mobil flották
- ThinkPad (NEM IdeaPad)
- További aktív témák...