Letölthető az Internet Explorer 11 előzetese Windows 7-re

Hirdetés

A hivatalos blogban Roger Capriotti, az Internet Explorer marketingcsapatának vezetője jelentette be, hogy megjelent a böngésző 11-es verziójának Windows 7-re kifejlesztett változata, pontosabban a véglegeshez közel álló tesztverzió (korábban ezt RC-nek – kiadásra jelöltnek, Release Candidate-nek – hívták, a nemrég bevezetet terminológia szerint most előzetes kiadásnak, Release Preview-nak.

A bejelentés utal rá, hogy a júliusba megjelent fejlesztői előzetes már megmutatta, hogy milyen újdonságok várhatóak az új verzióban: pl. sok vita után végül bekerült a WebGL támogatása is. Az új böngésző fejlesztésének egyik fókusza az érintőképernyős képességek bővítésére irányult, de aki asztali gépen használja, annak is hoz újdonságokat, például az IE 11 már képes 100 megnyitott fület is kezelni, illetve szinkronizációs lehetőségei is bővültek a 8.1-et futtató eszközökön.

A végleges verzió várhatóan a Windows 8.1 kiadásával együtt jelenik meg októberben.

Azóta történt

Előzmények