Aktív témák

• #34 Papa-Georgo senior tag

  2005-03-29 19:34:12 #34

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Papa-Georgo

  senior tag

  Ezt még, annó 1-2 éve irtam, miután résztvettem egy tanulás módszertani tréningen, zárónapra kelett irni vmit, nekem ezt sikerült, sztem elég jó lett, az oldalra is felkerült. Apámék irattak be, azt remélvén, hogy ezek után ugrásszerüen nő a teljesiményem.
  
  T a n u l á s
  
  A tanulás. Eddig nem túl sokat jelentett számomra, csupán mint kötelesség tudatosult bennem. Tanulni kell! Most, hogy így egyre közeledik az érettségi és döntések sora előtt állok, hogy hova tovább és miként, egyre jobban tudatosul bennem, hogy a tanulás nem csupán kötelesség. Persze ez most úgy hangzik, mintha azt mondanám, hogy most ébredtem rá arra mi is az a tanulás. De nem erről van szó. Inkább úgy mondanám, hogy most teljesedett ki bennem ez a „kép”. Eddig jól elvoltam a suliban, részt vettem az órákon és többé-kevésbé figyeltem és próbáltam magambaszívni a tanárok által közvetített tudást. Ez az alsóbb tagozatokban egész jól sikerült, de amikor elérkeztem a felsőbb osztályokba, már nem kötött le, nem volt meg az a kíváncsiság, ami fiatalabb koromban.
  Akkor még hajtott az úgynevezett „tudásvágy” , hogy megismerjem a körülöttem lévő világot. Ebben segítségemre voltak a tanáraim, akik érdekessé téve a száraz tananyagot, mégis a fejembe „verték”. Amint kirepültem ebből a szerető és gondoskodó közegből, és bekerültem ebbe a komor, szürke világba, ahol már senkit nem érdekelt, hogy velem mi van, egyre csak lankadt ez a tudás szomj bennem. Lassacskán teljesen kihalt. Ez azt eredményezte, hogy mára már úgy ülök le tanulni, hogy minek? Persze erre mondhatnánk, hogy „a hiba az ön készülékében van”, de én mégis úgy gondolom, hogy ennek csak egy része igaz, hisz talán a tanároknak is van valahol szerepük ebben, hogy én ilyenfajta „ellenszenvvel” érzek ez iránt. Ezt egy egyszerű példával tudom bizonyítani: miután angol tudásom nem megfelelő és az elkövetkező hónapok során egy középfokú nyelvvizsgát sem lenne rossz letenni, magántanárhoz járok. Egy nagyon kedves fiatal srác, aki rendkívül következetes és szigorú, ugyanakkor bármiről lehet vele beszélgetni, és ez nem megy az óra rovására. Nos, mikor nála vagyok különórán, eddig még sosem éreztem úgy, hogy unatkozom vagy nincs kedvem hozzá, vagy, hogy akár a gondolataim elkaladoztak volna. Egyszóval, érdekes órát tud tartani, anélkül, hogy bármi különlegességet tenne. Egyszerűen tudja, hogy lehet megragadni a fiatalokat, és lassacskán beléjük csepegtetni a tudást, pedig ő még nem is tanár.
  És ha most visszatérünk a tanárokhoz, -tisztelet a kivételnek-, de a legtöbbje, sajnos, ilyenekkel nem törődik. Persze erre mondhatnánk azt a sokat használt mondatot, hogy: Ez már középiskola. Ezzel rendkívül jól lehet takarózni. Csak hát ott vannak a szegény diákok, jelesül jómagam is, akik nem tartoznak a „magolós” diákok közé. Én nem tudok leülni és írni mint a gép, szó szerint, amit a tanár mond, majd otthon, mint valami robot bevágni. Nem. Én nem tudom ezt csinálni. Nekem az kell, hogy a tanár valamely érdekes szálánál megragadva jól beletuszkolja a fejembe a tudást, anélkül, hogy észrevenném, majd a végén rájövök, hogy ez még jó is! Így sokkal jobb lenne a tanulás!
  De ameddig ez nem valósul meg, addig nekünk kell ezt a részt áthidalni és megoldást találni, a mások által „problémának” nevezett valaminkre. Ez azért valami, mert a probléma az lenne, ha hülyék lennénk. De mivel többek állítása szerint ez nincs így (kezdem elhinni), ezért nem is lehet ennek nevezni.
  Ezt a tanfolyamot is kicsit kételkedve fogadtam, mi az, hogy: „Tanuljunk meg tanulni!”. Nem lehet megtanulni tanulni. Pedig DE. Rá kellett jönnöm, hogy mégis van ilyen, és nem csak merő kábítás. Segít abban, hogy arról a bizonyos másik oldalról lássuk az egészet, és ezzel talán jobban segít, mint bármi más. Számomra nem is inkább annyira az jött le belőle, hogy milyen módszerekkel, persze vannak módszerek amik elősegítik a tanulást, mondhatnánk, hogy katalizálják, de számomra inkább abban segít, hogy hogyan is nézzem ezt az egészet. Márpedig ha csak ezt nézzük, már ez is nagy segítség.
  Persze ez nem olyan dolog amire az ember nem jönne rá magától, csak inkább elfelejti és nem foglalkozik vele, hanem egy egyszerű indok mögé bújik: „Én ezt nem tudom.(megtanulni). Remélem, hogy az eljövendő időkben, mikorra ez a fajta nemfigyelés a diákokra egyre csak nőni fog (egyetem, főiskola), sikerrel tudom majd alkalmazni az itt megismert fortélyokat. És ami nagyon fontos, itt is anélkül cseppent bele az agyamba, hogy bármiféle rossz érzésem lett volna, gondolok itt a száraz tananyag jellegű tanításra. Itt is érdekesen előadva találkoztam az új infórmációkkal, és ennélfogva sokkalta jobban meg is maradnak bennem. Mert ez ugye rendkívül fontos, hogy amit tanulunk, azt ÉRDEKESEN tegyük, különben esetünkben semmit sem ér. Ezt az élet is bizonyítja. Ha például van egy nem túl érdekes festmény, ami mellett elsuhannánk amúgy, de a közepén van egy kockás tehén, máris megállunk és elgondolkozunk, vajon mért van ott az a tehén, és miért pont kockás? És máris elérte vele a festő a célját. Megálltunk és elgondolkoztunk. Jelen esetben a festő a tanár és a kép a tananyag. Mi pedig a bambuló emberek. És ameddig nem a festő festi meg a tehenet, addig nekünk kell a kezünkbe ragadni az ecsetet és kontár módon belepingálni a képbe!

  ''Aki hisz abban, hogy a biztonsági termékek képesek önmagukban valódi biztonságot nyújtani, az megelégszik a biztonság illúziójával.''

Aktív témák