Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • freelanced

    addikt

    Üdv!

    Érdeklődnék, hogy aki esetleg mostanában tette le a horgászvizsgát, (természetesen olyan illető is írjon nyugodtan aki nem de van tapasztalata, véleménye a témát illetően) mire lehet számítani, mennyi idő felkészülni rá, úgy, hogy az illető alapjáraton kevés tudással rendelkezik a témában, tehát mondhatni nulláról?

    Hogyan, honnan érdemes rá készülni, hogyan érdemes gyakorolni? Örömmel veszek tanácsokat, ötleteket a témát illetően.

    Az interneten kutakodtam, olvasgattam róla, illetve az előkészületeket megkezdtem de az horgaszjegy.hu-n levő anyag 80 oldal körüli, ami alkalmas arra, hogy az ember többször elolvassa de a folyamatos készülésre kicsit sok, tömör. Ettől függetlenül nem a könnyű utat keresem a témában, sőt, fontosnak tartom, hogy az ember tisztában legyen a fogalmakkal, felkészülten érkezzen, mindössze naponta viszonylag kevés időm jutna a felkészülésre, a mindennapi teendők mellett viszont szeretnék jelentkezni vizsgára így jó lenne egy nagyjábóli kalkuláció, hogy mennyi idő is lehet megbírkózni vele. Nyilván tudom, hogy szorgalom, egyén illetve ráfordított energia válogatja, hogy kinek mennyi idő, de ettől függetlenül a tapasztalatotok hasznos lehet, megköszönöm!

    Illetve arról is megköszönnék információt, hogy általánosságban mekkora összeggel lehet számítani a kezdő felszerelést illetően? Használtat is szívesen vásárlok, nem gond.

    Köszönöm mindenkinek! :R

    Gentleman, you had my curiosity, but now you have my attention.

  • freelanced

    addikt

    válasz DanielLong #64353 üzenetére

    Köszönöm a részletes leírást.

    Kérdés, hogy a fővárosban vajon mennyivel veszik komolyabban a dolgokat.

    Te nagyjából mennyi időt szántál rá? Ezek alapján akkor egy-két hét alatt napi egy-két órával gondolom megvalósítható kell, hogy legyen a dolog nem?

    No igen, én is csak belepillantottam egyébként, de némelyik halfaj nagyon egyforma első ránézésre. Nyilván egy pontyot, harcsát stb amit hirtelen láttam be tud lőni az ember mindenféle előképzettség nélkül de azért sok olyan is volt köztük amiről vagy nem hallottam, vagy a képek alapján nehezen felismerhetőnek tűnt.

    Gentleman, you had my curiosity, but now you have my attention.

  • freelanced

    addikt

    válasz DanielLong #64353 üzenetére

    Egyébként az időpont keresés hogy működik a weben? Tényleg egyenként végig kell minden időpontot nyomkodni, hogy melyik üres? Mert ugye mind fel van sorolva, most megpróbáltam egy kettőt kiválasztani és foglaltak. Ez azért így elég hosszadalmas folyamat lesz :(

    Gentleman, you had my curiosity, but now you have my attention.

  • freelanced

    addikt

    válasz csababarca #64358 üzenetére

    Köszönöm a válaszod. No ez érdekes. Érdemes kinézni előtte a helyet, vagy ez az opció minden horgászboltnál előfordul?

    Avagy érdemes olyan vizsgahelyet keresni mely horgászbolt is egyben, vagy van átfedés ezek között? Például az érdi vizsgahely esetén csak annyi szerepel ott, hogy "vizsgaközpont". Igen egyébként Budapesten és környékén keresnék valamit.

    "Szerintem egyszer-kétszer átolvasod menni fog."

    Ezzel nem lesz gond, főleg, hogy érdekel is de azért nyolcvan oldalt nem szívesen magolnék be, szóval azért jó hallani, hogy csak a lényeget veszik komolyan.

    galervin93

    Köszönöm a visszajelzést. Nem kötekedésből de tudtommal nem szünetelnek a vizsgák, mindössze csak hét fő jelentkezhet, de lehet, hogy én néztem el valamit / azóta változás történt.

    [ Szerkesztve ]

    Gentleman, you had my curiosity, but now you have my attention.

  • freelanced

    addikt

    válasz saen #64364 üzenetére

    Köszönöm a válaszokat ismételten mindenkitől!

    saen

    Köszönöm az intelmet, ahogy írtam is, eszem ágában sincs félvállról venni a témát, nem is erről van szó, mindössze úgy gondolom, hogy azért a szükséges gyakorlati anyag sok esetben nem felétlenül tesz ki nyolcvan oldalnyi anyagot, ettől eltekintve szándékom megtanulni és betartani a szabályokat, mivel sok esetben a természetes élővilág védelmét szolgálják stb.

    Egyébként amin elcsodálkoztam az az, hogy turista horgászjegy internetes vizsgával váltható ami három hónapig ad "engedélyt", ebben csak az a furcsa, hogy minden különösebb erőlködés nélkül letehető, ellenben rá is vonatkoznak ugyanúgy a szabályok.

    Gentleman, you had my curiosity, but now you have my attention.

  • freelanced

    addikt

    Üdv!

    Érdeklődnék, hogy volt esetleg mostanában ajánlás kezdő felszerelést illetően, érdemes visszakeresnem esetleg, van frissnek mondható iromány?

    Azért is érdekődök, mert sok termék amiket nézegettem az itt és máshol leírtak alapján itthon nem elérhetőek, nincsenek készleten, gondolom a COVID sem segít a dolgon.

    Illetve pergető botok közül, melyek azok amiket ajánlanátok kezdésnek? Netán az Ugly Stik GX2-t próbálta valaki? Ő sem kapható itthon de a külföldi fórumokon elég sokan kedvelik, használják.

    Köszönöm! :R

    [ Szerkesztve ]

    Gentleman, you had my curiosity, but now you have my attention.

  • freelanced

    addikt

    válasz freelanced #64724 üzenetére

    Üdv!

    Az előző hozzászólásomhoz ha bárkinek szüksége van egyéb kiegészítő információra, netán pontosításra megköszönöm, ha megírja. Netán ha nagy vonalakban ki tud segíteni valaki hogy merre induljak a keresgélésben az is tökéletes számomra.

    Köszönöm! :R

    Gentleman, you had my curiosity, but now you have my attention.

  • freelanced

    addikt

    válasz hermanyi #64759 üzenetére

    Köszönöm a válaszod!

    A horgászmódszert illetően örömmel venném ha esetleg lenne kedve valakinek bővebben beszélni a témáról. Mármint nyilván elolvastam az összefoglalót, de az nem teljesen derül ki sehonann, hogy egy kezdő horgász ugyan hogyan kezdi a dolgot, milyen horgászmódszert választ, vagy ha nincs konkrétan kezdőknek javasolt módszer, akkor pedig milyen szempontok alapján válassza meg a horgászmódszert.

    A víz jellegzetessége szintén egy olyan dolog, hogy nincs kőbe vésve egyelőre. Nem tudom Budapest és vonzáskörzetében ki hova jár, mit ajánl, egyelőre nem ismerek konkrétumokat.

    Botor módon azt feltételeztem, hogy létezik "univerzális" bot, ami ugyan mindenre nem jó, de szinte mindenhol használható az itthoni vizekben, erre arra, nyilván a kifogható halak fajtáját korlátozni fogja. Viszont ha jól értem ilyesmi nem nagyon létezik, tehát kezdőként sem tudom megúszni egy bottal, nem tehetem meg, hogy nekiindulok kirándulni, netán bottal a "kezemben" aztán megállok valahol és használom, sem pedig azt, hogy kinézek egy folyót, patakot, tavat ahova aztán elkirándulok horgászat céljából, mert nagy valószínűséggel szükség lehet teljesen más horgászbotra, a más horgászmódszer miatt. Az persze logikus, hogy egy-egy bot méret szempontjából erősen limitál, de reméltem, hogy a közepes példányok foghatóak egy-egy bottal.

    Ilyen szempontból akkor lehet, hogy csak javaslatra, ötletekre lenne szükségem, hogy mivel kezdjem. Nyilván több szempontot is figyelembe lehetne venni, akár azt, hogy a ponty egy meglehetősen elterjedt és horgászott hal itthon, ha jól rémlik a rekordot is itthon fogták. Ezek alapján elindulhatnék ezen a vonalon is de úgy vélem, hogy a tapasztaltabb kollégák jobban ki tudnak ilyen téren segíteni, hiszen nem biztos, hogy amit én tapasztalatlan fejjel jó útnak látok az valójában az.

    A másik ennek kapcsán felmerülő kérdésem az, hogy vajon így mennyi botra van szükség minimálisan egyfajta rugalmasság kialakításához, amivel több helyen is megkezdhető a horgászat.

    Hogy röviden válaszoljak a felvetett problémára, egyelőre sem hal, sem pedig konkrét helyet, nem választottam, így ezekre nehezebben tudok a fentiektől eltérő választ adni, hasznosnak találnám ha a közelben lakók, esetleg azok akik ismerik a környéket sűrűn járnak erre tudnak javsolni valamit.

    A Zéé

    Köszönöm a te válaszod is, vélhetően a fenti nagyjából megválaszolja, ha túl terjengős az utolsó bekezdés is választ ad lényegében, rövidebben. :K

    Aflamin

    Köszönöm a te hozzászólásod is, megnézem az ajánlott botokat.

    _______________________________

    Általános infó:

    Amit meg tudok válaszolni, az az árfekvés, első körben 20-30.000 Ft-ot szánnék a botra, nyilván ha olcsóbban is kijön nem bánom de nem szeretnék rossz minőségűt venni, a silány minőségből fakadóan pedig rövid időn belül újat vásárolni. Így ha a fenti keret nem elégséges maxmimum később veszem meg, félreteszek még rá.

    Orsó terén ahogy olvastam, hallom szintén nem érdemes túl olcsót venni, így oda is hasonló kerettel, 20-30.000 Ft-al számolok, a bothoz írtak rá is érvényesek, mind az alsó mind a felső keretet illetően.

    Ha bármi kimaradt volna, bármilyen infóra szükség van írjatok nyugodtan, illetve köszönöm mindenkinek a segítségét a témában! :K

    Gentleman, you had my curiosity, but now you have my attention.

  • freelanced

    addikt

    válasz hermanyi #64779 üzenetére

    Köszönöm a válaszod!

    Spicc botra esetleg tudsz ajánlani konkrét modellt, márkát, hogy merre érdemes nézelődni?

    A Zéé

    Köszönöm a részletes válaszod!

    Erről a botról mi a véleményed, véleményetek? Okuma Custom Black Feeder

    Illetve köszönöm az ajánlásod bot, orsó terén is, így kicsit könnyebb lesz elindulni mind Feeder, mind spiccbot és pergető terén.

    Az egyéb kiegészítők kapcsán márkában vállalható általánosságban bármi vagy azért itt is résen kell lenni?

    Abszolút egyetértek egyébként, első körben én sem szeretnék a legdrágább botok felé menni, sőt, ki szeretném tapasztalni a dolgot.

    Viszont akkor vélhetően ez lesz az egyik legjobb elindulási módszer, a spicc botot hermanyi kolléga is javasolta, így vélhetően egy spicc egy feeder egész sok mindenre elég lesz, ha nem is veszem meg egyből a kettőt, felírom a listára mindenképp.

    A dunakeszi Waterland lényegében útba esik, opció lehet, köszönöm a javaslatot, ha időm engedi benézek.

    Atis45

    Köszönöm a te válaszod is, úgy tűnik elég sokan horgásztak spiccbottal az elején. Sajnos nem nagyon van ismerősöm aki horgászna, vagy érdekelné a dolog, bár a neten egész jó videók vannak de azért nem az igazi. A befektetett pénz kapcsán pedig szintén jó lehetne a használt ha érdemes, abból ki lehet szállni jobb esetben viszonylag kis veszteséggel.

    saen

    Köszönöm, hogy leírtad a véleményed.

    Valóban, én is erre jutottam, csak ugye számomra az jelenti a nehézséget, hogy nem ért konkrétan olyan hatás, vagy nem motivált olyan személy ami / aki miatt elindultam volna az egyik vagy a másik irányba, emiatt viszont az érdeklődési köröm elég széles, mondhatni minden halra szívesen horgásznak előbb vagy utóbb, mind érdekel. Ettől függetlenül egyet értek, valóban nem lenne ideális mindenre egyszerre. Ami mindig is érdekelt ha valamit muszáj mondanom az a pisztráng, de vélhetően nem optimális ezzel kezdeni és mivel mondhatni ritka sok utazást is igénybe venne így nem is említettem ezt, nekem is ideálisabb lenne elsőként egy-egy közeli hely, viszonylag könnyen elérhető cél.

    A válaszod mindenképp hasznos, több helyen is olvastam illetve tanácsolták a pontyot, illetve te is megerősítetted, attól függetlenül, hogy érdekelnek a ragadozóhalak nagyobb esélyem lesz könnyen elindulni a békés halak irányába így talán célszerű arra mozognom első körben.

    Horgászfilmek terén van esetleg olyan amit szívesen ajánlanál?

    Nem is vártam, hogy helyettem döntsön bárki, viszont azok amiket leírtak most itt hasznosak és segítenek abban, hogy én döntsek a kérdésben, mert sok olyan dolog is elhangzott amit ebben a formában nem szednek össze egy leírásban. Illetve sok esetben külföldi oldalakat olvasgatok de ott is nagyon más tud lenni az ajánlás, valami oknál fogva eddig bármit néztem 198 - 213 cm körüli Medium pergetőbotot (spinning) javasoltak kezdésnek, ami viszont teljesen az ellentéte az itt kapott ajánlásoknak, ami feltételezem az adott víztömegek, halfajták eltéréséből, sajátosságából adódhat, mert szinte senki nem ajánlotta pergetőt itthon eddig kezdésképp.

    Első körben egyébként azt mondanám, hogy inkább több halat szeretnék fogni, mintsem nagy méretűeket. Nyilván jó lenne komolyabban űzni, nagy halakat fogni, de úgy vélem kezdésnek ez nem ideális, inkább vagyok híve a fokozatos kitapasztalásnak, illetve azért valahol a több fogás sikerélmény terén is többet tud nyújtani, legalábbis abból kiindulva, hogy vélhetően egy nagy halnál több faktor is számításba jöhet ami a sikeres és sikertelen fogás közötti különbséget jelenti.

    Általános kérdések:
    Érdemes használt termékeket is nézni, azokban gondolkodni?

    Illetve költség terén mivel lehet számolni, milyen konstrukciót javasolnátok? Az állami jegyről tájékozódtam már, de azt egyelőre jegy hiányában nem látom a rendszerben, hogy egy-egy adott területre mennyibe kerül a jegy, milyen konstrukciók vannak.

    Maga az engedély illetve az azt követő költségek sem teljesen egyértelműek:

    Horgászkártya - 2200 Ft / 5 év
    Horgászokmány tok - 600 Ft
    Állami horgászjegy - 3000 Ft / Turista horgászjegy 2000 Ft
    (Itt például nem világos, hogy ha turistajegyet vált az ember annak árát be tudja váltani állami jegy vásárlásakor végül vagy sem? Egy kolléga mintha említette volna itt, hogy igen, de múltkor kérdeztem a központi számon ahol azt mondták nem, illetve állítólag turista jeggyel a jegyárak is drágábbak.
    Horgászvizsga - Ingyenes
    Fogási napló - 300 Ft
    Egységes szövetségi hozzájárulás - 2000 Ft

    Egyesületi tagdíj - Minimum 2000 Ft
    (Ez ismét nem teljesen világos, van ahol ezt látom van ahol 42.000 Ft-ot látok új belépő tagok esetén, netán a Tagfenntartó díjat kéne nézni? Szintén van ahol 8000 Ft-ot találtam az állami jegyre egy adott egyesület weblapján.)

    Alapjáraton ezek alapján minden együtt körülbeül 10.000 Ft körül kellene, hogy legyen. No de mennyi az annyi? Jön ehhez még valami, kihagytam esetleg valami, netán félrenéztem?

    Gondolom ami még plusz költség a területi jegy ára, ami országosan 74.000 Ft. Közületek általánosságban ki milyet fizet, milyen konstrukcióban horgászik?

    Milyet lenne érdemes váltanom szerintetek? Netán célzottan szoktatok attól függően, hogy ki hova megy?

    A másik kérdésem az, hogy nem lehet érdemes sporthorgásznak jelentkezni? Avagy a költségek ott is hasonlóak ha a nevezési díjat stb hozzáadjuk ( ha jól rémlik két verseny kötelező) ? Azért is kérdezem mert az első pár hónapban nem feltétlenül bánom ha nem vihetek el halat, szívesen visszaengedem amit vissza lehet, úgy is csak gyakorolni szeretnék első körben, viszont emiatt ha nem is viszek el semmit kissé sokallom a 74.000 Ft befizetését. Próbáltam utánanézni a dolognak de eléggé szétszórtak az infók erről, szóval ha meg tudnátok osztani ki milyen konstrukcióban horgászik vagy nekem mit javasol így Budapesthez közel azt megköszönném. Ha jól rémlik lehet csak a duna szakaszra venni amiben például a hermanyi kolléga által említett RSD is benne van, de az is 50.000 körül van ami szintén nem biztos, hogy megéri ha 24.000 Ft-al többért mindenhova lehet menni. Szóval kissé tanácstalanul állok a dolog felett, sőt így első körben mindennel együtt nem is kis befektetés, tehát ha van alternatíva azt nem bánnám.

    Köszönöm a válaszokat előre is!
    Üdv,
    Freelanced

    Gentleman, you had my curiosity, but now you have my attention.

  • freelanced

    addikt

    válasz saen #64795 üzenetére

    Köszönöm a válaszod!

    Engedély: Változó, de heti egyszer szeretnék menni amennyiben időm engedi, illetve ha lehetőségem nyílik rá sűrűbben is, de persze ez azért függ az anyagi részétől is amit kevésbé látok át egészében egyelőre. Igen, sejtettem, hogy a versenyzés nem olcsó, akkor ezek szerint a sporthorgász jegy nem opció, teljesen jogos, nem szeretnék senki elől helyet elvenni.

    Horgászvideók: Köszönöm, egy kettőt már néztem de mindig jól jön az ajánlás! Sajnos manapság ahogy mondod elég sok minden a marketingről szól, remélhetőleg azért így is találok hasznos tippeket, technikákat stb a videókban, főleg az ajánlásoknak hála. Mivel nem sokan ajánlják kezdésképp a pergetőt így letettem róla, ha csak más ki nem javít úgy vélem talán egy Feeder bot lesz a legjobb kezdésnek, esetlegesen mellé egy spiccbot ha van értelme, bár azt is hallottam, hogy a kettő együtt nem feltétlenül a legjobb kombináció, érdemes lehet mást választani esetleg, erről majd hátha ír valaki. Ellenben olyan szempontból meg van értelme, ahogy Zéé kolléga is írta, hogy egy úszós illetve egy fenekező bot egész sok mindent le tud fedni. A vízek kapcsán sajnos még mindig nem tudok nyilatkozni, Hermanyi kolléga ajánlotta az RSD-t elgondolkodtató, utána kell még néznem a lehetőségeknek mert még nem világos pontosan hogy épül fel egyébként, főleg, hogy sokan írtak nagy belépődíjakról főleg első alkalommal, de az már nem világos, hogy ez pontosan milyen helyekre vonatkozik, csak "magántavak" netán állami vízek esetén is, ami kevésbé logikus mondjuk.

    Pisztráng: Köszönöm, hogy írtál erről is, illetve az említéseket, hogy hol lehet ilyen halat fogni, én is nézelődtem róla, nagyjából hasonló infókat találtam a neten is de felületesen, jó tudni, hogy érdemes számolni egy-egy versennyel, bajnoksággal, erre nem feltétlenül gondoltam hirtelen. No meg ahogy írod is, nem vagyok emberkerülő de azért lesznek napok mikor szem előtt tartom mennyire nyugott az adott hely szóval ez mindenképp szempont. A Hámori tó mindenképp tervben van egyszer, már többször felmerült, szívesen megnézném egyszer, ha fogok pisztrángot, ha nem. Nem feltétlenül ragaszkodom egyébként egyelőre ahhoz, hogy elvihető legyen. A környező orgszágokról én egyelőre nem tájékozódtam, de ott mi jelenti a fő költséget? Maga a szállás, utazás stb, netán az adott helyre való belépő, és a felmerülő díjak? Külföldön egyébként az itthoniakhoz hasonló szabályokkal lehet horgászni, jegyet váltani?

    horcsog
    Köszönöm neked is a választ! Teljesen egyet tudok érteni azzal amit mondasz, valóban nekem is az a celom, hogy minél több időt töltsek kinn a parton. Az is igaz, hogy az elején kis eséllyel tudom majd észrevenni a különbséget két felszerelés között, de azért is írtam mert tudom, hogy sok esetben minimális különbséggel lényegesen jobb eszköz kapható, sajnos az ár ellenére nem mind ugyanolyan, így nem feltétlenül akartam beleugrani a vásárlásba látatlanul. Nem vágyom a legjobb botra már kezdésnek, de ahogy sok más téren is, gondolom itt is, egy-egy gyenge minőségű termék, gondolok itt főleg egy orsóra, sok bosszúságot tud okozni, el tudja venni a tevékenységből származó örömet, netán a rövid élettartam miatt végül többe kerül mintha egyből a picit jobbat vettem volna.

    Persze ettől nem lesz kevesebb a mondandód értéke, remélem nem érzed így, hiszen nem kétlem, hogy jó pár hétig, hónapig el leszek foglalva azzal, hogy mit és hogyan, no meg az alapok után gondolom hónapok, évek mire az ember egy stabil szintre fejleszti a tudását, tapasztalatát a témában. Köszönöm az ajánlást, elgondolkodom rajta, te személy szerint szintén spiccbotot ajánlanál úszózni? Nekem gyermekkoromból kimaradt a dolog, vagy csak nagyon elvétve találkoztam vele, pedig abban a korban még könnyebben ment az embernek a fokozatosság.

    Köszönöm a második válaszod is, sajnos ismét egy olyan téma ami nem csak a horgászat terén probléma, nagyon nem szeretnék összevásárolni mindenféle felesleges eszközt, kiegészítőt, ezért is érdeklődöm, érdeklődtem arról, hogy mi az ami nagyon muszáj, melyek azok melyek elengedhetetlenek a kezdéshez, netán árban viszonylag elhanyagolhatók cserébe nagy segítséget tudnak nyújtani. Valóban nem sok hasznát vennék az olyan apróságoknak amelyet a haladóknak szánnak, de az üzletben sajnos ezeket is el kell adni, így is állnak gondolom a vásárlókhoz. Köszönöm szépen a horgászkönyv ajánlást, értékelem az ilyesmit, körülnézek valamelyik antikváriumban, hátha elérhető. Ha a Feederezéről nem is, másról biztosan tanulhatok belőle.

    A harmadik hozzászólás kapcsán ismét köszönöm a linket és a példát. Árban egyébként ha csak a gubancgátlót nézzük valóban megéri hosszútávon ha az ember magának sodorja és nem vásárolja? Mert az etetőanyag ahogy néztem tényleg nagyon el tud szaladni, főleg ha állandóan a “legjobbat” / legdrágábbat veszi az ember.

    Atis45
    Köszönöm a válaszod! Olyan szempontból is mindenképp kecsegtető, hogy viszonylag kicsi a belépési küszöb, a bot olcsó, nem kell hozzá túlzottan sok minden és már használható is. Az elején nem bánom én a kisebb halakat sem, sőt ha többek használják úgy is, hogy bármi mással is horgászhatnának úgy érzem érdemes legalább kipróbálni, megtapasztalni. Általánosságban milyen méretű bottal horgászol, illetve mire, milyen zsinór illetve horogméretet szoktál használni? Ha van kedved írni róla bővebben és a többieket sem zavarja szívesen meghallgatnám, abból is tanulok.

    KunEmber
    Köszönöm a választ és példát :D
    A Decathlonos az emlegetett Nevis botokkal szemben miben más egyébként? Árban ahogy nézem a Nevis talán kicsit olcsóbb is, van esetleg oka amiért ezt választottad? Köszönöm az ajánlatot egyébként (már ha nem értettem félre), szívesen élek ilyen lehetőséggel már ha nem fáradtság, de már csak tanulás szempontból is jó lehetne ha nem egyedül megyek, mert őszintné egyelőre videók terén nem találok akkora mennyiséget, vagy nem olyat, és azért nem is olyan mint személyesen, szerintem pont az alap dolgok olyanok, hogy élőben könnyebben megérhető, elsajátítható mint videóról vagy olvasva, na de persze senki pihenését, kikapcsolódását nem szeretném megzavarni.

    Általános:

    Köszönöm mindenki másnak is a közvetett hozzászólásokat a téma kapcsán, sok érdekes dolgot olvastam.

    Ha valaki az előző hozzászólásom alapján tudna kicsit írni még a felmerülő költségekről azt megköszönném, talán az az egyetlen ami kimaradt, akár néhány személyes példa is hasznos lenne ha valaki szívesen megosztaná, nem kényes számára az anyagi téma, persze erőltetni nem szeretném.
    #64794

    Ezzel a bottal van valakinek bármilyen fenntartása, ajánlana helyette netán mást, vagy vehető?

    Okuma Custom Black Feeder 12' 360cm 60-120g - 3sec feeder bot

    Ehhez a bothoz az alábbi orsók közül melyik ajánlottabb?

    OKUMA CUSTOM BLACK FEEDER CLXF-40 FD

    OKUMA CUSTOM BLACK FEEDER CLXF-55 FD

    Netán ez, de ez nagyobbnak tűnik, ehhez sok lenne, vagy tévedek?

    OKUMA CUSTOM BLACK CB-60

    Persze az eddig ajánlott modellek is opciók (Nevis, Bydöme stb.), (spiccek közül Nevis Torrent vagy Patriot) nem vetettem el őket sem, ha azok közül szerintetek az általam írtaknál lényegesen jobb van, nagyobb a különbség vagy nagyon nem ajánljátok ezeket szóljatok nyugodtan, nem feltétlenül ragaszkodom hozzá, viszont helyileg elérhetőek, nem kéne messzire mennem érte.

    Egyébként ha orsót keres az ember ki milyen szempontok alapján választ, hogy lehet eldönteni hogy az adott bothoz milyen orsó illik.

    A felszerelés kapcsán is felmerült néhány kérdés:
    - Ki milyen merítőt használ, ajánl, merre érdemes nézelődnöm? Melyik az az árkategória amely már elfogadható? Netán az olcsóbbak is vehetőek, esetleg érdemes a Decathlonban nézelődni?

    - Milyen típusú és méretű zsinórt ajánlanátok a fenti bothoz, illetve 5-6m-es spiccbothoz?

    - Milyen méretű, típusú horgot ajánlanátok a fenti botokhoz? Érdemes lehet szakállnélkülit vásárolni? Általánosságban készre szerelten veszitek, vagy inkább otthon készítitek el az előkét?

    - Milyen etetőkosarat ajánlanátok, milyen súlyozással?

    - Horgászszéket érdemes venni az elején, netán a mezei összecsukható szék is megfelel? Táska, doboz terén esetleg valamilyen konkrétum, netán a Decathlonos modellek is megfelelőek kezdésképp? Bottartó terén mire van szükségem, mit javasoltok?

    Természetesen ha a felszerelés kapcsán bárki el tud irányítani egy oldalra, vagy valamilyen forráshoz ahol ezekről van szó azt megköszönöm, de konkrét botra, orsóra keresve nem is nagyon találtam Magyar vagy angol nyelvű videót, horog és zsinór ajánlásnál pedig ahány cikk, annyi eltérő információ, viszont ha esetleg valaki megosztja azt, hogy milyen módon érdemes ezekkel számolni, kalkulálni a jövőben nekem az is bőven elég, nem szükséges konkrétum, csak hogy tudjam mégis merre induljak el ilyen téren. Persze ahogy horcsog kolléga is javasolta, nem kívánok első körben felesleges dolgokra költeni, bevásárolni mindenfélét, majd kitapasztalom mire van szükség, de azért ami nagy segítség, szükséges, hasznos, netán árban elhanyagolható azt szívesen veszem ajánlásképp.

    Köszönöm mindenkinek előre is a választ és a segítséget! :R

    Gentleman, you had my curiosity, but now you have my attention.

  • freelanced

    addikt

    válasz KunEmber #64919 üzenetére

    Köszönöm a válaszod!

    Való igaz, a Decathlonra eddig nekem sem volt még panaszom garanciáztatás terén, ez igaz.

    csababarca
    Köszönöm a választ illetve a részletes információkat.
    Különben nem is értem miért nem lehet rálátni a horgaszjegy.hu oldalon a jegyárakra ha nincs turista vagy állami jegye az embernek. Persze itt ott előkeresgélhető de azért macerásabb, míg az oldalon egyben van mondhatni.
    Nem kétlem egyébként, hogy a Nevis bőven megteszi első botnak, nincs vele problémám csak szívesen tájékozódom az opciókról, lehetőségekről, de ettől függetlenül biztosan kiszolgál az is az elején. Orsóból a 6000 nem túl nagy 3.60-as botra egyébként?
    Köszönöm a leírást a felszerelésről, ápránként igyekszem beszerezni én is a dolgokat, így összefoglalva kicsit könnyebb átlátni mire is van szükség, mire nincs. Szék téren néztem a Decathlonosat amiről volt itt is szó de néhányan nem voltak oda érte szóval lehet, hogy egyelőre az itthoni átlag összecsukható széket használom, aztán meglátjuk mennyire rossz. Láda, merítő, bottartó táska van viszonylag jó áron a Decathlonban, első körben talán az is megfelelő, hirtelen nem látok kivetnivalót benne, aztán majd úgy is alakul apránként, hogy mire is van szükség, illetve miképp.
    A rodpod és a kapásjelző úgy vélem nekem sem égető, várhat még.
    Kosarat vásároltam párat, meglátjuk, hogy szolgálnak ki. Az a problémám, hogy annyi fajta kosár van, a fene tudja melyikre van szüksége épp az embernek. Mármint a súlyozás egy dolog, illetve a különböző típusok is érhetőek nagyjából, logikus módon, viszont a méreteknél már nem voltam biztos, sokszor XS-től L-es méretig vannak, némelyik konkrétan előetetésre, azt rendben van persze, szintén érthető. Mindenesetre Guru kosarakat rendeltem mert akciós volt és a cserélhető nehezék hasznosnak tűnt ha épp nincs sok kosara az embernek. Guru X-Change Distance, Slimline X-Change Distance kosarat vettem, illetve egy Commerical Cage Feedert és egy X-Change Distance Solid Body-t ha netán mélyebb helyen kellene horgászni vele, így biztosan leér az aljára. Kb 25-50g között az itteni ajánlások mentén, viszont a kosárméretben nem voltam biztos, így vegyesen némelyiket Small, némelyiket Medium vagy Large méretben válogattam össze. Véleményetek szerint ez rendben van vagy másképp ajánlanátok a méret kiválasztását? Még ki tudom őket cserélni, nincs kibontva, így ha felesleges a három közül valamelyik inkább hozok olyat helyette aminek több hasznát veszem.

    Zsinórból Guru Pulse-Line 0.22-es monofilt vettem, 300 métert, ez nagyjából mire elég? Hogy érdemes számolni a zsinór terén a mennyiséggel? Árban szintén akciós emiatt esett rá a választás, kb féláron volt.

    Horgot még nem vettem de tervben van az ajánlott mérettartományban. Itt formára milyet érdemes venni, ahogy láttam van jó pár. Illetve kezdőként mennyire problémás a szakállnélküli horog? Etikai szempontból minden esetben kevésbé körülményes, problémás a használata, de gondolom a technika is számít, így nem tudom javasoljátok-e kezdéshez, vagy inkább majd később érdemes váltani rá esetlegesen?
    A többi kiegészítő még nincs meg de gondolom szinte mindegy milyen rostát meg mérleget vesz az ember, gondolom a Decathlon ebből is kínál alternatívát.
    Etetőt sem vettem még, de mivel többen is mondták, illetve én sem égetném a pénzt, első körben megfelel a Decathlonos is, ajánlást ennek kapcsán egyébként elfogadok szívesen. Csali terén melyik típust használod, használjátok?
    Igen, ezen én is gondolkodtam, de köszönöm, hogy megemlítetted, célszerű lehet nekem is összekészülnöm, hogy ne menjen erre az idő, bár az ember kinn van a természetben, így számomra nem ördögtől való az sem ha ott csinálom meg amennyiben jó az idő. Főleg ha egyedül megyek úgy sem lesz sok elfoglaltságom.
    Viszont egy dolog, amit írtál, hogy az árból majdnem két szett is kijönne, hogy érted pontosan, én nézek félre valamit? Az általam küldött bot 20.000 körül mozog, az orsó 26.000, a Nevis bot amit írtál szintén 15 – 20.000, illetve az orsó 20.000 – 30.000 között van, netán elnéztem valamit?

    A Zéé
    Köszönöm, hogy írtál, kitérve a kérdéseimre. Igen, őszintén én is hallottam sok jót az Okuma orsókról, de közben volt itt a topikban, hideg meleg is róla. Volt már problémád az orsóméretből a boton, érezted már, hogy kevés a 4000-res méret? Illetve visszaolvasom a merítőt, köszönöm.

    Zsinórból a fent említett 0.22-es Guru-t vettem egyelőre, bár gondolom kell még külön előkéhez valamilyen, azt még megnézem.
    Megnézem az ajánlott horgot, még nem választottam. Elgondolkodtam, hogy érdemes-e előkötöttet venni, lehet, hogy veszek egy pár olyat és közben próbálok kötni magamnak simát, gondolom kis gyakorlással nem annyira vészes az sem, illetve köszönöm a méretet illetően az előkékről az írást.

    Az ajánlott botméret, ez a 3.6m, 100-120g dobósúlyú tartomány működhet Method-hoz is? Valamiért eddig a method-ot egyébként számításba sem vettem, fene tudja miért de hirtelen az önakasztós horgászathoz soroltam de ahogy nézegettem a videókat ez nem mindig igaz, illetve itthon is elég sok különböző vélemény meglátás van az önakasztásról is egyébként. Kicsit rendet kell még tennem a fogalmak kapcsán, ez is kicsit olyan szürke folt még.

    horcsog
    Köszönöm a választ! Kipróbálom mindkettőt már csak kíváncsiságból is, nem biztos, hogy azonnal, de ahogy többen is írták egy úszós és egy fenekező bot amúgy sem árt. A feeder meg érdekel, aztán úgy is elválik melyik tetszik meg jobban, ilyen szempontból úgy sem tudnék csak ajánlás alapján dönteni, majd elválik. De örülök, hogy úgy látod van benne potenciál, biztos nekem is érdekes lesz. Az ajánlást is köszönöm botméret, zsínór, horog terén, mindenképp hasznomra válik a jövőben, a pontos típusokat meg majd kikeresgélem, nem gond.
    Valóban egyébként, lehet, hogy célszerűbb körülnéznem mielőtt belevetem magam egy országos jegybe. Egyébként azt néztem, hogy egy botos jegy is van 50.000 körül ha jól rémlik, elsőnek ez is működhet. Mondjuk nem mindenhol, az RSD-n például nincs ahogy láttam, viszont összességében megérheti, nem tudom, hogy idén fogok-e két bottal egyszerre horgászni, de szerinten nem. Bár ha találok helyeket ahol 1000 körüli jegy is van az lenne az első szárnypróbálgatós időszakban a legideálisabb, abszolút nem ragaszkodom, hogy halat is vigyek, köszönöm a tanácsot.

    Majd nekiállok akkor gyakorolgatni, videóról nem tűnik nehéznek a sodrás, de gondolom első pár alkalommal nem less tökéletes. Nekem tökéletesen megfelel egy egyszerű megoldás is első körben, úgy is kialakul, ha kell valamit még veszek célzottan, addig sem gyűlik itthon minden felesleges tartozék és kiegészítő amit sosem használok.

    Gyok2
    Köszönöm a linkeket, és az ajánlást, körülnézek, illetve belevágok majd a spiccbotos horgászatba is.

    Atis45
    Köszönöm a válaszod! Nézelődni fogok, ha kifogok valami jót viszonylag jó áron kezdésnek bőven megfelelő lehet.

    Ami kérdésem lenne még, hogy a Daiwa Aqualite / Powermesh szériájával van tapasztalata valakinek? Találtam egy két jó ajánlatot erre is, bár az már kérdéses, hogy van-e készleten, nem új modell, ezért akciós gondolom. Mivel nincs egetverő különbség az ajánlott botokhoz képest árban gondoltam rákérdezek, bár egyébként nem gondolom, hogy szükségem lenne rá.

    Általános
    Valakinek ha van kedve tudna kicsit írni az orsókról? Hogy érdemes ezeknél nézni a méretet? Egy feeder bothoz milyen orsók valók? Nyilván vannak dedikált feeder orsók is, de weboldaltól függően néha össze vissza van, most akkor, hogy is van ez? Van aki pedig távdobó orsót rak fel, de azok meg nem épp kis darabok.
    Főleg a súlya és a mérete az ami miatt egy 6000-res méretű orsó nem ajánlott egy 3.60-as 120g-os botra például, netán más módon dől ez el? Általánosságban mennyi damil kell egy orsóra? Gondolom ezt is orsója válogatja, hiszen ahogy néztem volt amin kisebb volt amin nagyobb / mélyebb volt a dob.

    Általánosságban egyébként ebben a 25 – 30.000 körüli árkategóriában összeszerelési minőség, megbízhatóság, garancia szempontból akkor ehhez a botmérethez milyen opciók jöhetnek még szóba az elhangzottakon kívül? Melyik orsók, márkák számítanak a legjobbnak az adott kategóriában ár-érték, minőség szempontjából?

    Például az Okumákra csak egy év garancia van ha jól tudom. Az ajánlott ByDöme orsó nagyjából hasonló minőségűnek mondható mint egy hasonló árkategóriás Daiwa? Netán a Daiwa-k közül ajánlott bármelyik? Ha igen melyik? Nézegettem például a Ninja Szériát, 6000-res volt kimondottan jó áron de az meg túl nagy lenne szerintem. Mivel az orsó ahogy itt olvasgatom a régebbi fórum hozzászólásokat, sok esetben problémásabb mint a bot, így szeretném átgondolni a lehetőségeket, meghallgatni az esetleges ajánlásokat még, ahogy néztem van akinél 3 hónapot sem bírt némelyik, ezekbe azért nem szeretnék belefutni lehetőség szerint, illetve van egy két helyen akció is, így lehet, hogy találok jobbat az adott összegért.

    Köszönöm mindenkinek előre is! :R

    [ Szerkesztve ]

    Gentleman, you had my curiosity, but now you have my attention.

  • freelanced

    addikt

    válasz saen #65121 üzenetére

    Köszönöm a válaszod!

    Legalább ezek alapján tudja az ember mire számíthat, nem éri akkora meglepetés. Kezdésnek tökéletesen megfelel számomra, aztán majd úgy is lehet bővítgetni, fejleszteni később.

    Köszönöm, akkor így lehet, hogy kerülöm a nyeletőféket. Alapból csak azért gondoltam rá mert olvasgattam itt a topikban is, hogy kezdésnél hasznos lehet, hogy be ne rántsa a hal a botot.

    Bot terén ez valóban jó ötlet, elengedem akkor az Okumát.

    Orsók terén már csak kíváncsiságból is megnézem az aliexpressen levőket, bár első körben szerintem itthonról fogok választani. Az angol márkák közül melyik modelleket érdemes megnézni?

    Általános:
    Etetőanyag téren merre érdemes nézelődni általánosságban, milyen típusú etetőanyagot javasoltok kezdésképp? Ahogy írtátok ahogy elmentem körülnézni annyi féle van, hogy így nehéz belőni egy irányt, gondoltam mielőtt leemelek valamit a polcról rákérdek hátha valaki megosztja neki mi vált be a Decathlonos vagy egyéb nem annyira drága etetőanyagok közül.

    Élő, természetes csaliból ki mire esküszik feederezés esetén, illetve mikor indokolt a használatuk? Általánosságban az a gyakorlat, hogy vinni kell ilyet is olyat is aztán majd meglátja az ember mire kapnak a halak? Ahogy visszaolvasgattam a topikban sok esetben ez volt a konklúzió, időjárástól, napszaktól stb függően. Most, hogy elmentem nézelődni még több lehetőség, van aki a waftert ajánlotta a fórumról, az addig rendben van, be is szereztem egy dobozkával próbaképp, Ringers Orange - Chocolate 10mm-es változatot, meg egy doboz kukoricát első körben. No de természetes / élőcsali terén ki mit használ? Avagy ezek nagyon attól függenek, hogy mikor, hova, milyen módszerrel megy az ember, és érdemes vegyesen vinni ezt is azt is?

    Előkének milyen zsinórt ajánlanátok a jelenlegi 0.22-es mellé? Meg voltam bizonyosodva, hogy erre már valaki tett ajánlást, de hiába kerestem nem találtam, szóval nem tudom mi volt a fejemben. A Zéé, eselteg az általad ajánlott Guru N-Gauge 15 – 13 megfelelő lehet feederezni is? Illetve neked nem volt még gondod a szakáll nélküli horog használata során?

    Waftert egyébként inkább method esetén használunk vagy szokás sima hosszúelőkés horgászatnál is? Ha igen oda is jó az ajánlott Pellett Waggler horog?

    Illetve a Wafter általánosságban a horogra vagy a csalitüskére teszitek, illetve ez mitől függ? A neten néztem több videót is de nem feltétlenül volt egyértelmű, hogy most a kis műanyag tüske vs zsinórón áthúzott wafter vs a horogra akasztott verzió miben is különbözik felhasználás szempontjából.

    Kissé limitált volt a boltosok kapacitása ma, így inkább gondoltam, hogy rákérdezek itt mielőtt felesleges dolgokat veszek félinformációk birtokában, no meg sajnos túl sok idő nem is jutott várakozni, nézelődni.

    Gentleman, you had my curiosity, but now you have my attention.

  • freelanced

    addikt

    válasz horcsog #65227 üzenetére

    Köszönöm a válaszod!

    Igen, gondoltam, hogy nem lesz ennyire egyszerű dolgom.

    Végül 13-as meg 15-ös N Gauge zsinórt vettem mert abbóól volt, remélhetőleg a 15-ös akkor megfelelő lesz kezdésnek, bár akkor lehet, hogy így a 13-as meg felesleges. No mindegy, majd meglátom, valamihez biztosan jó lesz.

    Köszönöm a tippet horogméret terén is, valamiért a Guruból nem találtam csak 10-16-18 méretben, de majd keresek helyett másfajtát.
    Rendben, akkor kezdésnek kipróbálom a tímárt, legjobb lenne ha már le tudnék jutni, aztán úgy is kitapasztalom a dolgot.

    saen
    Köszönöm neked is a választ. Ezt örömmel hallom, első körben nem terveztem nagyon elmerülni az etetőanyagokban anyagilag, így legalább tudok kicsit kísérletezgetni, próbálgatni az alsóbb szegmensben is.

    Köszönöm a részletes leírást a csalikról is, el is mentem a commented meg a többiekét is, hasznos lesz. Egy két dolgot már beszereztem, meg ahogy te is mondod az elején tényleg a legjobb ha egyszerű, és akkor van alkalma az embernek kísérletezgetni, mert akár egy Walterlandban is akkora a kínálat (és gondolom a külföldi helyeken még több dolog elérhető ami itthon nem is), hogy naphosszat lehetne nézni, próbálgatni akár csak a csalikat, etetőanyagokat is.

    Általános

    Egyébként milyen elgondolásból kifolyólag kerül egy-egy konzervkukorica mindenféle extra nélkül néhol 500-1000 Ft-ba? :F

    Nyilván nem kötelező megvenni stb. , de ettől függetlenül tényleg furcsa, hiszen akkora különbség nem lehet a 200 alatti konzerv minőségében sem (Aldi, Lidl és társai), ráadásul van ahol még címke sincs a konzerven szóval tényleg bármi lehet bárhonnan. Van aki ezeket megveszi ennyiért? Mert némelyik etetőanyagnál ott a marketing, az ilyen olyan extra aroma, elkészítési mód, eljárás stb amit ráírnák, nyilván van amik ezek közül is kifogásolhatóak, de valamilyen extra energia / pénz lett fektetve az előállításukba, ellenben a sima, mezei kukorica, na azt mi adja el?

    Illetve egy olyan kérdésem lenne, hogy ha netán hétvégén mennék pecázni mekkora zsúfoltságra lehet számítani a tavakon, illetve a Duna szakaszokon? Van esetleg Budapest közelében nyugisabb környék?

    Egyébként dunakeszin is van horgásztó, oda jár valaki?

    A másik kérdésem, hogy a Budapest - Dunakeszi szakaszon horgászik valaki a Dunán? Érdemes lehet Feederezni, van esetleg olyan hely amit ajánlanátok? Egyszer kétszer jártam dunakeszin a Dunán, vannak kellemes kis részek, de hogy pecázni mennyire jó az megint más kérdés gondolom. Ha esetleg valaki jár arra megköszönném ha megosztaná.
    Szép napot! :R

    Gentleman, you had my curiosity, but now you have my attention.

  • freelanced

    addikt

    Üdv!

    Érdeklődnék, hogy véleményetek szerint kosaras illetve method horgászathoz az ajánlott kezdő kategóriás etetőanyagok közül ebben az időben (Tímár, TopMix, MarosMix, Feedermánia, Walter, EA stb.) milyen fajtát érdemes venni, milyen ízesítést?

    Netán ez is lényegtelen, bármelyik megteszi kezdésnél?

    Azt sem bánnám ha viszonylag könnyen keverhető lenne.

    Személyesen elvesztem a rengeteg különböző ízesítés között szóval gondoltam rákérdezek, ahogy visszaolvasgattam rémlett, hogy sokan figyelnek erre időjárástól stb függően. Van esetleg olyan ami bevált?

    Köszönöm! :R

    Gentleman, you had my curiosity, but now you have my attention.

  • freelanced

    addikt

    válasz lumpy92 #66247 üzenetére

    Köszönöm a válaszod!

    Nem feltétlenül muszáj egyébként, hogy a lehető legolcsóbb legyen, viszont attól függően mennyit használok el egy alkalommal, szeretnék viszonylag egy számomra elfogadható kereten belül maradni.

    vendingo

    Köszönöm a választ! Természetesen egyébként ha 2-300 Ft-ról van szó, az belefér, "kezdő kaja" alatt annyit értettem, hogy többen is írták az előző hozzászólásokban, hogy az elején nem feltétlenül érdemes túl tetemes összeget költetni és a legjobbat venni, de jogos egyébként, kissé félreérthetően fogalmaztam meg a mondandóm lényegét. Természetesen ha alkalmanként párszáz forintról beszélünk az jelen esetben azzal a rendszerességgel ahogy járni tudok majd nem jelent gondot. Általánosságban te milyen ütemben fogyasztod el az etetőanyagot, milyen kosárral dobálsz?

    @mriya@

    Köszönöm a választ!

    Illetve jól rémlik a visszaolvasgatásokból, hogy te jártál Dunakeszi közelében a Dunán, esetleg tavon, ismered az a szakaszt Budapest - Dunakeszi között? Lehetséges, hogy rosszul rémlett egyébként a dolog :K

    Gentleman, you had my curiosity, but now you have my attention.

  • freelanced

    addikt

    válasz vendingo #66261 üzenetére

    Köszönöm a választ!

    Általánosságban mennyit töltesz kinn egyébként órában? Változó? Kíváncsi lennék mennyit bír az ember egyhuzamban, gondolom azért ha épp van kapás azért fárasztó tud lenni, ha meg nincs akkor azért.

    Megnézem a Decathlonos kajákat is, bár ahogy nézem ott is van többféle. Az ajánlott Extreme-k közül csak édes van, jól látom?

    DanielLong

    Köszönöm a válaszod!

    Apránként gondolom úgy is kipróbálok mindent, de azért láttam 2000 Ft és afeletti etetőanyagot is egyébként.

    Mondjuk ha a kilós pakk valóban kibír ennyit akkor tényleg nem vészes.

    Köszönöm a tippeket is megnézem amiket írtál.

    Általános:

    Method kosár terén 40-120 dobosúlyú bothoz mi az ajánlott / ideális méret és súly amúgy?

    Ezek a Döme orsók, mint például a Fine Carp, Gold Series tényleg jók? Eladhatóság, értékállóság, ár-érték szempontjából lehet, hogy itthon jobb választás ebben az árszegmensben mint egy "nevesebb" gyártó marketing okán túlárazott terméke? Gondolom azért ezen is van felár, de ha el is akarják adni és versenyezni a külföldi gyártókkal kevesebb lehet, vagy tévedek?

    Eddig kissé ódzkodtam tőlük valamiért, nem is néztem nagyon egyet sem élőben, de elég sokat volt ajánlva az elmúlt pár hozzászolásban.

    Gentleman, you had my curiosity, but now you have my attention.

  • freelanced

    addikt

    válasz Atis45 #66282 üzenetére

    Köszönöm a választ!

    A Zéé
    Köszönöm neked is, majd kísérletezgetek valahol középtájt, gondolom az annyira nem jelenthet problémát.

    A méret maga az puszta preferencia, ki mit kedvel, mennyi etetőanyagot akar bevinni épp?

    vendingo


    Köszönöm a válaszod. Körülnézek majd, lehet, hogy csak rosszul láttam, vagy rossz helyen néztem. Szerintem volt Van Den Eydne a Walternél egyébként viszonylag jó áron, akkor beszerzek egyet abból is, kipróbálom.

    A Sensas-t nem láttam még de megnézem akkor.

    Előbb utóbb úgy is kipróbálok többet, megnézegetem de azért abba nem akarnék belefutni, hogy nem marad a kosárban és társai, ezért is kérdezősködöm inkább.

    Gentleman, you had my curiosity, but now you have my attention.

  • freelanced

    addikt

    válasz csababarca #66307 üzenetére

    Köszönöm a választ!

    Értem, jó tudni, majd akkor óvatosan keverek.

    Nem, nem jutottam még el, sajnos sok a teendő, ráadásul nem állt még össze a szett sem teljesen, talán majd hétvégén.

    Az a baj egyelőre azt sem tudom hova menjek, meg, hogy kezdjek neki de azért tervezgetem.

    Köszönöm a többieknek is egyébként a közvetett hozzászólásokat az etetőanyag kapcsán. :R

    Gentleman, you had my curiosity, but now you have my attention.

  • freelanced

    addikt

    Na, végül eljutottam a maradék dolgokért is, köszönöm az ajánlásokat mindenkinek, előbb utóbb remélhetőleg lejutok horgászni is, bár még meg kell néznem milyen tavak vannak a közelben, meg pár videót az orsó stb használatáról. :K

    Gentleman, you had my curiosity, but now you have my attention.

  • freelanced

    addikt

    válasz csababarca #66423 üzenetére

    Valóban :K

    Én is abban reménykedtem, hogy eljutok hétvégén, de ahogy látom az idő nem lesz kedvező, illetve kétlem, hogy le tudnék jutni, szerintem egy darabig most hanyagolom ezt a mai szenvedés után, oda egy tekercs zsinór, ebből nem lesz horgászat egy darabig.

    [ Szerkesztve ]

    Gentleman, you had my curiosity, but now you have my attention.

  • freelanced

    addikt

    válasz A Zéé #66426 üzenetére

    Guru Pulse-Line Monofil Zsinór 6Lb 2,72Kg (0.22Mm)

    Gentleman, you had my curiosity, but now you have my attention.

  • freelanced

    addikt

    válasz Steady74 #66437 üzenetére

    Valakinek van ötlete mi lehet az oka?

    A zsinór hibája, netán az orsó, esetleg user error? :F

    Ajánlanátok helye mást esetleg 0.22-es monofilt?

    Gentleman, you had my curiosity, but now you have my attention.

  • freelanced

    addikt

    válasz horcsog #66446 üzenetére

    Köszönöm!

    Teljesen új volt a zsinór.

    Már a kezdetektől nem volt az igazi egyébként, bár még a feléig sem jutottam mikor tényleg használhatatlan szintre ért, gondolom folyamatosan csavarodott és csavarodott, de úgy igazán problémásan láthatóan 70-100m felcsavarása körül kezdett el szerintem csavarodni. Most hogy levágtam nem tűnik úgy mintha a dobon csavartan lenne, szóval nem tudom.

    De egyébként elsőnek rosszul raktam a dobra és kézzel letéptem róla, nem tudom ez jelent-e valamit.

    Igazából már akkor furcsálltam mikor kötöttem rá a hurkot mert alig lehetett húzni, nyúlt, aztán csavarodva volt, de azért mikor finomabban bántam vele egészen egyenes maradt szóval nem tudom. Nem igazán van viszonyítási alapom az a helyzet. :N

    Az a baj nem akarok elpazarolni még egy dobbal, bár nem tudom, hogy mit lehetne ezen rosszul csinálni egyébként.

    Gentleman, you had my curiosity, but now you have my attention.

  • freelanced

    addikt

    válasz galervin93 #66449 üzenetére

    Köszönöm a választ!

    Azért raktam rosszul mert ahogy összehúztam a csomót (arbour knot), bármennyire is óvatos voltam nyúlt az egész és hullámos lett a dobon, pedig elég óvatos voltam, így gondoltam nem maradhat mert a videóban amit néztem rendesen feszes volt, simán alányúltam, meghúztam és le is szakadt. Aztán újrakötöttem még óvatosabban, úgy rendben volt már, ezután láttam neki csak feltekerni.

    @mriya@

    Köszönöm a videót, ezt követtem én is, több videóban is hasonló módszerrel csinálták így gondoltam ezzel annyira nem foghatok mellé., ezért is állok tanácstalanul a dolog felett, annyira nem tűnt ez bonyolultnak.

    Egyébként elég sokan tekerik a földről is, matricával felfelé, vagy simán úgy rakják vízbe, matricával felfelé, szóval valamilyen formában gondolom az is használható nem?

    Kb idáig jutottam a dobon, innentől már használhatatlan állapotba került a zsinór, szerintem 150 méter sem volt egyébként, mert ha jól rémlik van marker ésx nem jutottam el odáig. :N

    [ Szerkesztve ]

    Gentleman, you had my curiosity, but now you have my attention.

  • freelanced

    addikt

    válasz Sungoo #66462 üzenetére

    Fine Carp 5000

    Én is néztem, leginkább középre került minden meg felülre, de én a problémás zsinórnak tudtam be, de ezek szerint lehet, hogy az orsó a ludas? :F

    Gentleman, you had my curiosity, but now you have my attention.

  • freelanced

    addikt

    válasz csababarca #66465 üzenetére

    Köszönöm a válaszod!

    Tudsz ilyet ajánlani? A Walterland-tól kértem segítséget miután ez történt de ők egyszerűen közölték, hogy nincs ilyen szolgáltatásuk és mosták kezeiket :U

    Zoli bácsi

    Pedig orsóval tekertem fel, simán levágtam egy kicsit a zsinór elejéből mert nem volt teljesen egyenes, átvezettem egy gyűrűn, kötöttem rá egy alább látható csomót, ráerősítettem a dobra, visszafordítottam a felkapókart, ellenőriztem, hogy jól pozícióban áll-e a zsinór a zsinórvezető görgőn, aztán jött a tekerés, vízből, ahogy a fent linkelt videón is volt.

    Arbor knot to tie line to a reel spool - Amateur Angling

    Gentleman, you had my curiosity, but now you have my attention.

  • freelanced

    addikt

    válasz Zoli bácsi #66468 üzenetére

    Köszönöm a választ!

    Akkor azt hiszem valamelyik nap visszaballagok vele.

    Mondjuk ebben csak az a jó, hogy így a zsinórt is kukázhatom miatta.

    Sungoo

    Köszi az infót, igen ez valóban korrektnek tűnik, ahogy említettem én nem gondoltam bele túl sokat, azt hittem a csavarodás miatt pakolja fel ilyen furán, de akkor lehet, hogy már maga a csavarodás is amiatt történt mert így rakja fel? A zsinór maga amúgy nem tűnik csavarodottnak így levágva a maradék, de aztán fene tudja.

    Mondjuk most olvasom, hogy a zsinór a leírásában egy órás áztatást kér :U

    Bár nem hiszem, hogy az ilyesmit produkálna.

    Akkor azt hiszem választok valami más zsinórt erre a célra egyelőre, biztos ami biztos. :K

    Szemmel egyébként látható ha baja van az orsónak? Így ránézésre emelkedik, süllyed rendben, bár nem mondhatom, hogy szakértő szemmel nézek rá. Arra is gondoltam, hogy esetleg túl feszesen került rá a zsinór, és emiatt nem tudott úgy fel le mozogni ahogy kell, de ezt elvetettem, mert azért olyan erővel nem húztam, csak szimplán feszesen tartottam miközben ment fel rá.

    [ Szerkesztve ]

    Gentleman, you had my curiosity, but now you have my attention.

  • freelanced

    addikt

    válasz csababarca #66472 üzenetére

    Köszönöm a válaszod!

    Furcsa, engem csuklóból elküldtek, lehet, hogy attól is függ ki veszi fel a telefont.

    @mriya@

    Köszi, így csináltam egyébként, persze segédlet nélkül egy sütőformában :D

    Egyébként hasznos cuccok ezek bár szerintem azért kiváltható, szóval kérdés, hogy megéri-e költeni rá, de gondolom nem is feltétlenül ezért linkelted, csak, hogy lássam, hogy kéne felmennie.

    Sungoo

    Venni azért muszáj mert ugye ez már nem elég, maximum nem erre az orsóra kerül majd fel :K

    Furcsa, ma mindenképp megkérdem náluk, hogy mi lehet.

    cool13

    Mindenképp, én sem gondolom, hogy így kéne kinéznie, van aki 8000 Ft-os orsót használt itt, gondolom még az sem ilyen :N

    horcsog

    Köszönöm a válaszod!

    Ez is megeshet egyébként, lehet, hogy mindkettő rendben van, azért ma elviszem, nézzenek rá.

    Bár egyébként van aki azt írta, hogy akkor sem kéne így kinéznie. Az is igaz, hogy a durvább gubancok a végén jöttek, addig többé kevésbé feltekerhette volna szépen nem?

    Ettől függetlenül én nem vetem el azt amit írtál, szerintem simán történhetett így, bár azért igyekeztem minimalizálni a zsinórdob mozgását, és mindig figyeltem, hogy ahogy írod is, ott ahol fogom ne legyen gubancos, ennek ellenére egy pont után ez már kivitelezhetetlen volt.

    Mivel több videóban is kifejezetten felhívták erre a figyelmet így én is kiemelten ügyeltem rá, hogy feszes legyen, azzal nem volt gond, maximum az fordulhatna elő, hogy túlzottan feszes volt, de ellenőriztem az ujjammal és azért nem volt gitárhúr feszességű, amit szerintem azért kézzel nehéz is lenne, mindössze annyira, hogy tartson.

    Ettől függetlenül mivel nincs tapasztalatom vele kellő, nem kizárt, hogy én éltem meg így, közben volt valami pillanat amit elnéztem, nem jól csináltam vagy kezeltem le.

    Furcsa, hogy a Walterlandnál nincs ilyen. Nem tudom mennyire számít komolynak hazai viszonylatban de eddig azon kívül ahol voltam mind egy kis lyuk volt körülbelül, így furcsállom, hogy ott ebben nem tudnak, nem akarnak segíteni.

    A zsinórt semmiképp nem dobom el, ahogy mondod valóban még jó lehet, már amennyiben nem vele van a probléma persze. Mondjuk mondom így levágva kicsit letekertem róla kézzel, nem látom, hogy rosszul lenne feltekerve vagy bármi, de aztán ki tudja, tényleg.

    Ti szoktátok áztatni a zsinórokat előtte egy óráig, a többit is kell, vagy ez a Guru sajátossága? Lehet ennek a hiánya a gond?

    Erről is megoszlanak a dolgok azért ahogy a neten nézem egy rövid áztatás hasznos lehet de több fórumban is óva intenek hosszabb áztatástól, mindenféle gondokat okozhat ahogy nézem, szóval nem tudom, hogy a Guru furcsasága ez, vagy általános.

    Gentleman, you had my curiosity, but now you have my attention.

  • freelanced

    addikt

    Üdv,

    Köszönöm mindenkinek ismét az információkat, második próbálkozás:

    Azért ez sem olyan szép mint amit küldtetek, de remélhetőleg beleesik a használható kategóriába, hogy látjátok?

    Nem töltöttem túl? Elég sekély ez a dob, nem könnyű belőni, lehet, hogy kicsit határeset.

    Végül nem hoztam Dömét, bár nekem semmi bajom nem volt egyébként vele, de tény, hogy nem a legjobb darab volt, viszont szerintem csak kifogtam, mutatta az eladó is, hogy lötyög a kar, a műanyag stb, hangra is volt egy zavaró nyikorgása. Ettől függetlenül elhordták mindennek, ajánlgatták a Daiwa-t, de ahogy az itteni véleményeket olvasom szinte senki nem javasolt Daiwa-t a 40.000 alatti szegmensben, lévén a márkát fizeti meg az ember, még mindig könnyebben el tudom képzelni egy Döméről, hogy kevésbé túlárazott mind a Daiwa.

    Végül ez a Preston lett helyette jobb híján mert ebben az árszegmensben nem sok választék volt, Okuma Custom Black-et akartam még, de az meg túlzottan drága volt a többi netes árhoz képest, Daiwa-t a fent írtak miatt sem akartam, így végül annak ellenére, hogy reméltem sikerül megállnom a Fine Carp körül árban, de nem sikerült, már úgy éreztem túl sok felesleges fejtörést, ide oda rohangálást okoz, így nem variáltam tovább, remélhetőleg kiszolgál.

    Egyébként az üzlet is kissé megosztó, volt aki nagyon kedves volt, volt aki kevésbé, szóval elég vegyes, de túlzottan nem kötöttek bele a dologba, mondjuk egyébként nem is nagyon lett volna mibe belekötni.

    Most már csak egy tavat kell találnom a környéken meg jó időt, aztán végre csak le tudok jutni. :K

    Gentleman, you had my curiosity, but now you have my attention.

  • freelanced

    addikt

    Üdv,

    Tudtok esetleg olyan helyet ajánlani ami hétvégén is vállalható, nincs tömegnyomor, Budapest környékén (kosaras és method feeder módszerrel)?

    Akár 30km is belefér, de ha közelebb van az sem gond, sőt.

    Avagy ilyenkor hétvégente, főleg ha nem korán reggel megy az ember akkor nem is érdemes nekiindulni, nem lesz hely, nyugalom? Nekem egyébként akár a kései órák is jók, ameddig még világos van, három - négy óránál többet szerintem úgysem leszek lenn az első pár alkalommal, de aztán mondjuk ki tudja.

    Gentleman, you had my curiosity, but now you have my attention.

  • freelanced

    addikt

    válasz Steady74 #66597 üzenetére

    Köszönöm a választ!

    Neked mi vált be eddig, hova szoktál járni ha szabad érdeklődni, mivel van tapasztalatod?

    Azt olvastam, hogy többször is voltál Dunakeszin a bánytavon de ahogy visszaolvasgattam az elvetettem.

    Nem szeretnék feltétlenül hatalmas halakat fogni így az elején, inkább legyen kisebb de több kapás.

    sasa311

    Köszönöm a részletes leírást, hasznos, megnézem őket! :K

    Gentleman, you had my curiosity, but now you have my attention.

  • freelanced

    addikt

    válasz galervin93 #66600 üzenetére

    Köszönöm a kiegészítést, megnézem!

    Van esetleg olyan stég, vagy része a tónak amit ajánlottabb foglalni? Ha esetleg még írna valaki opciókat azt is örömmel veszem ha megírjátok hova érdemes letelepedni, így tapasztalat híján egyébként találomra választanék.

    cool13

    Köszönöm neked is a kiegészítést, akkor foglalok én is előre, bár az időjárással mostanában nehéz számolni, eléggé ingadozó, mára is esőt írt, végül nem volt semmi, máskorra meg jó időt mond és egész nap esik.

    BogyóBP

    Köszönöm az ajánlást, mindenképp elraktározom az információt, bár ahogy írod is, a helyismeret, tapasztalat stb. hiányában egyelőre nem vállalnék be ilyen helyeket, attól függetlenül, hogy érdekelnek. Amint sikerült gyűjtenem egy keveset mindenképp érdeklődök majd nálad, köszönöm a felajánlást. A szúnyogok annyira nem zavarnak, bár nem kellemes de amíg nincs meleg többé kevésbé lehet védekezni ellenük hatásosan, a kullancsok annál bosszantóbbak.

    Egyébként úgy mindenki fele egy általános kérdés, ki, hogy harcol a kullancsok ellen, mennyire sűrűn fordulnak meg a tavakon, tesznek bármit ellenük, vagy mindenki védekezzen maga? Gondolom ezek a nedves, hűvös helyek egyébként is kedvezőek számukra.

    Gentleman, you had my curiosity, but now you have my attention.

  • freelanced

    addikt

    Üdv,

    Ha minden jól alakul Pénteken el tudok jutni pár órára horgászni, sikerült is foglalnom, köszönöm az tanácsokat a helyeket illetően.

    Lenne bárkinek bármilyen tanácsa, javaslata, hogy mire figyeljek? Igazából bármilyen kis információ hasznos lehet, bármi ami esetleg nektek jól jött volna az első alkalmakon, még akkor is ha tapasztaltabbként már nyilvánvaló.

    Gentleman, you had my curiosity, but now you have my attention.

  • freelanced

    addikt

    válasz csababarca #66657 üzenetére

    Köszönöm a választ!

    A Füzespartra megyek.

    Gentleman, you had my curiosity, but now you have my attention.

  • freelanced

    addikt

    Üdv,

    Bottartóból mit tudtok ajánlani ami használható, elfogadható? Igazából jelenleg elég lenne valami egyszerű is ha kiszolgálja a célját, aztán majd jövő hónapban úgy is nézek valami jobbat.

    Köszönöm! :R

    Gentleman, you had my curiosity, but now you have my attention.

  • freelanced

    addikt

    válasz sasa311 #66704 üzenetére

    Köszönöm!

    A milyensége mindegy, jó a sima narancssárga végű, mezei leszúró is?

    Gentleman, you had my curiosity, but now you have my attention.

  • freelanced

    addikt

    válasz szgzuri #66709 üzenetére

    Köszönöm a linkeket, illetve a válaszod!

    sasa311

    Köszönöm neked is, azt hiszem beszerzek valami hasonlót majd az ajánlottak közül, futólag vettem két párszáz forintosat, majd cserélem rendesre.

    Általános

    Sikerült lejutni ma horgászni, bár sajnos nem túl hosszú időre, a kezdeti problémákat nem számítva körülbelül egy óra jutott horgászni.

    Voltak érdekességek bőven, például, hogy elsőnek szétszedtem az egészet mert rájöttem, hogy az első gyűrűbe nem húztam bele a zsinórt. No persze mikor belehúztam valami nagyon nem úgy működött ahogy kellene, ekkor kezdtem gyanítani, hogy valami nincs rendjén, mint kiderült az első pici gyűrű csak a horog tárolására szolgál.

    Spiccből sem voltam biztos melyiket használjam, így a legerősebb került fel, bár így utólag belegondolva a közepes ideálisabb lett volna. Kosárból ha jól rémlik 30-as kosárral próbálkoztam, 12-es Guru LWG előkötött horoggal, kukoricával és Aqua Garant 2mm-es tavaszi pellet-el.
    Az orsó a rövid idő alatt jól teljesített, nem volt gubanc, csavarodás vagy probléma, a bottal sem volt gond, persze ezeket ilyen rövid idő alatt szinte felesleges értékelnem vagy megítélnem.

    A dobástechnika lesz az amit biztos még jó pár horgászat alkalmával kell majd gyakorolni, egyelőre az sem biztos, hogy az etetőanyag rajta marad a kosáron landoláskor. A legelső dobás sikeresen mögöttem landolt a kis dombon, a hátralendítésnél elfogyott a magabiztosság :DDD

    A fék beállítását illetően is sokat vacilláltam, nem tűnt problémásnak, de nem voltam teljesen biztos benne mikor hogy állítsam, így variálgattam a helyzethez mérten, érzésre.

    A hely, Füzespart, rendkívül pozitív volt számomra, kommunikatívak, el lehet őket érni, segítőkészek, odaérve is kedvesen fogadtak, mindenben segítettek, szóval köszönöm az ajánlást, maximálisan meg vagyok elégedve, biztos visszatérek még. A vízpart is kellemes volt, nem kellett egymás nyakán ülni, kényelmesen el lehetett férni stb.

    Ami a fogást illeti sikerült összehozni ezen a nagyon rövid időn belül egyet, nem a legjobb kép, de nem akartam kiemelni, igyekeztem minél hamarabb visszajuttatni a vízbe, így a súlyt, méretet nem tudom.

    Köszönöm mindenkinek a sok hasznos tanácsot, segítséget, remélhetőleg a közeljövőben eljutok még amennyiben időm és az időjárás is úgy akarja.

    Így, hogy még a rövid idő alatt is sikerült halat fogni számomra abszolút eredményes volt a nap, mindent összevetve.

    Gentleman, you had my curiosity, but now you have my attention.

  • freelanced

    addikt

    Üdv!

    Érdeklődnék, hogy van-e tapasztalata, javaslata valakinek, milyen módszerrel érdemes horgászni a horvát tengerparton?

    Jelenleg egy feeder bot áll rendelkezésre, 120g dobósúllyal. Van értelme ezzel bepróbálkozni vagy abszolút felesleges?

    Más:

    Mennyire viseli meg az orsót, botot, zsinórt stb a sós víz? Érdemes lehet addig feltenni valami olcsó zsínórt, hogy azt nyúzza az ember? Nem amortizálnám le túlzottan a felszerelésem egy két alkalomért a parton.

    Avagy inkább úszós módszerrel szokás arra horgászgatni, és érdemesebb lenne egy spiccbotot vinni?

    Csali stb téren mire készüljön az ember? Van aki esetleg tudna pár szóban írni mit is kell beszerezni, mondjuk egy átlag itthoni pecához képest?

    Minden információnak örülnék, a neten keveset találtam. Nem lenne cél hatalmas halak kifogása, csak egy kis könnyed horgászat, kis, esetleg közepes halakkal, de semmi konkrét.

    Köszönöm! :R

    Gentleman, you had my curiosity, but now you have my attention.

  • freelanced

    addikt

    Üdv,

    Elveszett 2021-es állami horgászjegy / fogási napló esetén mire lehet számítani, ha ki szeretném váltani a 2022-es állami horgászjegyet? :B

    Jelenleg csak a horgászkártyám van meg.

    A, Milyen összeget kell majd fizetnem összesen? (Erről a netes források eléggé megoszlanak
    B, Tudok-e egyáltalán venni, tehát simán besétálok egy boltba és odaadják (pl. Walterland), vagy valami macerás folyamat lép ilyenkor életbe

    Illetve ami még felmerült kérdésnek, hogy kell egyáltalán egyesületi tagnak lenni? Amikor legutóbb kiváltottam nem volt egyértelmű számomra, hogy minek kellett belépni az ottani horgászegyesületbe, tagdíjat fizetni stb.

    Röviden: Elvesztett, le nem adott állami horgászjegy, fogási napló esetén tudok-e újat váltani erre az évre, illetve ha igen milyen áron.
    Köszönöm :R

    [ Szerkesztve ]

    Gentleman, you had my curiosity, but now you have my attention.

  • freelanced

    addikt

    válasz andrew911 #76193 üzenetére

    Köszönöm a részletes választ.

    Ha jól gondolom akkor minden helyen ahol váltható állami horgászjegy, ott be tud az ember lépni valamilyen horgászegyesületbe igaz? Tavaly vidéken voltam, viszont most idén nem mennék le odáig, csak azért választottam azt mert ott vizsgáztam le.

    BlackmMmDog

    Köszönöm neked is az információt. :R

    Összefoglalva, ha valaki esetleg rákeresne később:
    Akkor lényegében elmaradt vagy hiányzó állami horgászjegy, fogási napló esetén, az ember bármikor besétálhat egy állami jegyet árusító helyre és ott többletköltség fejében, de gond nélkül kiadják a szükséges papírokat, nincs hosszas ügyintézés és egyéb huzavona.

    Köszönöm :R

    Gentleman, you had my curiosity, but now you have my attention.

  • freelanced

    addikt

    Üdv,

    Tudtok ajánlani pár jó horgászhelyet Budapest vonzáskörzetében, mondjuk olyanokat ahova el lehet jutni autóval 1 órán belül? Nyilván ha közelebb van, az sem gond.

    Annyi, hogy nem lenne rossz ha olyan a hely ahol van azért sikerélménye is az embernek, de persze ez sok mindentől függ azért.

    Megköszönöm ha esetleg tudtok vegyesen ajánlani többet is, részben olyat ami dedikált horgásztó, részben pedig tavat, folyót, patakot stb. ami nem feltétlenül valaki által üzemeltetett, ám jól megközelithető, viszonylag egyszerűen le lehet ülni (nem kell bozótot vágni stb :B ). Eddig főleg horgásztavon voltunk de nem volt annyira rugalmas se érkezésben, se távozásban, szóval lehet, hogy kipróbálnánk mást is.

    ________________________________________

    Plusz esetleg valamilyen orsón tudnátok ajánlani a budget kategóriában, ami már használható? Hatalmas elvárások nincsenek igy kezdőként, method módszerrel használnám.

    Gentleman, you had my curiosity, but now you have my attention.

Új hozzászólás Aktív témák