Adatvédelem és adatbiztonság a hazai távoktatásban

Szakértők mondták el véleményüket a koronavírus okozta kényszerhelyzetbe került közoktatás aktuális kérdéseiről.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat ( http://saferinternet.hu/ ), mint a Safer Internet Program (SIP) hazai konzorciumvezetője kiemelten fontosnak tartja a gyerekek online biztonságát, így a koronavírus okozta megváltozott körülmények miatt otthoni oktatásban részt vevő gyerekek online biztonságát.

Éppen ezért a gyermekek vonatkozásában a korábban sokszor emlegetett adatvédelem kérdése újra terítékre került egy online kerekasztal-beszélgetésen, sőt mi több, a távoktatás miatt a gyermekekre vonatkozó adatvédelem még fontosabb lett, mint korábban bármikor.

Hirdetés

A beszélgetés résztvevői közül dr. Baracsi Katalin internetjogász, családjogi szakjogász a kezdetek, vagyis 2009 óta erősíti a Safer Internet Program csapatát. „Minden foglalkozás után feltöltődve lépek ki az iskola kapuján” – ez a mondata jellemzi talán a legjobban szakmai felkészültségét és elhivatottságát. Számtalan nemzetközi projektben vett már részt, folyamatosan tanul, gyerekeknek, felnőtteknek is tart internetbiztonsági foglalkozásokat, előadást.

Roma Ádám, a nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola Petőfi Sándor Tagintézményének fizika-informatika szakos pedagógusa, fáradhatatlan bringatúra-szervező. Családi programokat szervez: bringás egyesületet alapított, kerékpártúráit focizással, állatmenhelyek látogatásával színesíti. Szívügyének tekinti a fogyatékkal élő gyerekek integrálását, viszi őket a bringatúrákra, érzékenyítő tréningeket szervez az iskolában. Az őt ismerők állítják róla, hogy kreatívan, innovatívan tanít, véleményét érdemes átgondolni.

Dr. Kiss Attila a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság tanúsítási és társadalmi kapcsolatok főosztályának vezetője, infokommunikációs szakjogász, adatvédelmi és adatbiztonsági tárgyú képzések oktatója.

Dr. Krasznay Csaba, aki moderátora volt az érdekes beszélgetésnek, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense, az egyetem Kiberbiztonsági Kutatóintézetének igazgatója. Kezdetektől a Safer Internet Program önkéntes tagja, oktatója, különböző rendezvények szervezője és résztvevője.

A beszélgetés több aktuális kérdést járt körül: hogyan sikerült a digitális átállás az iskolákban, milyen kérdésekkel keresték az adatvédelmi hatóságot, mennyire működtek az adatvédelmi jogszabályok az átállás során, mi indokolta a NAIH gyors állásfoglalását, mit szóltak a szülők az iskolák intézkedéseiről, hogy vizsgáztak a különböző távoktatási platformok, a szakértők felvetették az adatbiztonsági problémákat, vázolták a megoldási lehetőségeket, milyen veszélyek leselkednek az online térben, mi a probléma a Facebookkal vagy a Zoom rendszerrel, miért fontos az iskolai háttér-rendszerek szakszerű kialakítása, milyen lépéseket követel meg az uniós adatvédelmi törvény, a GDPR.

A kerekasztal-beszélgetés a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat YouTube-csatornáján tekinthető meg. https://www.youtube.com/watch?v=FdVrvlbdOSY&t=177s.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt

Előzmények