Hirdetés

Kormányzati vizsgálat a Pegasus kémszoftver gyártójánál

Miután a francia elnök is a potenciális megfigyeltek között szerepel, nemzetközi politikai konfliktus bontakozik ki.

Ahogy egyre inkább világbotránnyá dagad a Pegasus-ügy, melyben Magyarország kormánya is érintett, úgy válik egyre kínosabbá az izraeli kormány számára, akik a napokban különleges aktivitást mutattak ez ügyben.

Hirdetés

A legutóbbi híradások úgy szóltak, hogy szerdán razziáztak a szoftvert gyártó NSO Group irodáiban, ám a vállalat ezt cáfolta: azt állítják, hogy előre egyeztetett hatósági „látogatás” történt. Ezek szerint a védelmi minisztérium képviselői érkeztek a Tel-Aviv mellett található irodákba, párhuzamosan azzal, hogy Benny Gantz védelmi miniszter Párizsba utazott tárgyalni – ugyanis a nemzetközi újságírói közreműködéssel végzett oknyomozásból kiderült, hogy Emmanuel Macron elnök telefonszáma is szerepel abban a mintegy 50 ezer telefonszámot tartalmazó adatbázisban, mely feltehetőleg azok adatait tartalmazta, akiket (valakik) a Pegasus segítségével valószínűleg lehallgattak vagy potenciális célszemélyek voltak. (A feltételes módok indokoltak, mivel az ügy jelen állapotában még elég zavaros: az NSO külön közleményt adott ki arról, hogy a lista nem kapcsolódik hozzájuk, és ha szerepel rajta egy telefonszám, az nem jelenti azt, hogy az adott vonalat meg is figyelték.) Macron ezért a múlt héten közvetlenül beszélt Naftali Bennett izraeli miniszterelnökkel, és erőteljesen szorgalmazta, hogy az izraeli kormány alaposan vizsgálja meg az NSO tevékenységét.

A listát elemző Amnesty International szakemberei viszont úgy vélik, hogy a megfigyelésre igen nagy az esély: 67 telefont vizsgáltak meg, ezek közül 37-en találták meg a Pegasus működésének nyomait.

Az NSO azt is közölte, hogy a „látogatás” célja – mivel az általuk fejlesztett szoftver érzékenynek, nemzetbiztonságilag kiemeltnek számít, így külön szabályok vonatkoznak rá –, hogy a hatóságok megvizsgálják, hogy a vállalat betartotta-e a vonatkozó exportelőírásokat. Az NSO hangsúlyozza, hogy a maximális mértékben együttműködnek a hatóságokkal.

Az NSO egyébként a fent említett különleges szabályoknak köszönhetően csak dedikált kormányzati engedéllyel adhatja el a terméket külföldre. Erről Benny Gantz korábban azt mondta, hogy alapos vizsgálat előzi meg az engedélyek kiadását, és a Pegasust a vevők (leginkább kormányzatok) csak bűnügyi és terrorellenes nyomozások során használhatják fel.

Ez utóbbi kormányzati ellenőrzésének megfelelő végrehajtásában azonban Florence Parly francia védelmi miniszter kételkedik, aki elmondta, hogy a kémkedésre is alkalmas, külföldre eladott IT-eszközök felhasználásának felügyeletében az izraeli kormány nem jár el megfelelően, hogy pl. a Pegasus lehetőségeivel ne éljenek vissza.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények