Hirdetés

Pannon: 357 településen van gyors mobilnet

A harmadik negyedévben sem tudta növelni árbevételét a Pannon, amely sikerként értékeli ugyanakkor, hogy a végződtetési és roamingdíjak csökkenésének negatív hatását az ügyfélkör bővítésével jól tudta ellensúlyozni. Ennek köszönhetően a forgalom nagyjából szinten maradt: az egy évvel korábbi 48,9 milliárd forintról 48,7 milliárd forintra csökkent.

Hirdetés

Nőtt viszont a szolgáltató bruttó nyereséghányada, aminek köszönhetően az EBITDA 500 millió forinttal meghaladta a 2007. harmadik negyedévi szintet. Az előfizetések száma 60 ezerrel, 3 millió 475 ezerre emelkedett a negyedév végére. A Pannon piaci részesedése így 33,12 százalék volt a trimeszter végén, ami enyhe, 0,03 százalékpontos csökkenést jelent 2008 második negyedévéhez képest. A számlás ügyfelek aránya ugyanakkor 42,3 százalékra emelkedett a félév végi 41,3 százalékról.

A forintban számított egy főre jutó havi árbevétel (az ún. „blended ARPU” index) 5 százalékkal nőtt 2008 második negyedéve óta a magasabb nem beszédcélú árbevétel és a számlás ügyfelek számának emelkedéséből adódóan.

„Úgy látjuk, hogy teljesítményünk fenntartása szempontjából a jövőben kulcsszerepet játszik majd a mobilinternet. Idei beruházásaink javarészt az UMTS és a HSDPA köré csoportosulnak, és örömmel jelentjük, hogy a leggyorsabb hálózat már közel 360 magyarországi településen érhető el” – mondta az eredményeket kommentálva Ove Fredheim, a Pannon vezérigazgatója.

Azóta történt

Előzmények