Hirdetés
A lehető leggyorsabban és a legjobb minőségben kívánja elindítani harmadik generációs (3G) mobiltelefon-szolgáltatását a T-Mobile. Ez azért is látszik biztosítottnak, mert a cég attól az Ericssontól vásárolja e technológiát, amely a GSM-rendszert is szállította, így kevés összekapcsolási probléma lehet, miközben épp ez a legkritikusabb pont, vagyis hogy a hívás megszakad-e vagy sem – mondta Sugár András, a társaság vezérigazgatója egy hétfői sajtóbeszélgetésen. A 3G-vel kapcsolatban ugyanakkor még számtalan kérdés vár tisztázásra, például egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen érdeklődés mutatkozik majd iránta. Kérdés tehát, hogy a növekedési üteme túlszárnyalja-e a GSM-ét, amelynek térhódítása kezdetben lassú volt: a T-Mobile (Westel 900) fennállásának két és fél éve után érte el a százezres, az ötödik évben pedig a félmilliós ügyfélszámot. Robbanásszerű növekedésre azonban nem lehet számítani – tette hozzá Sugár.
A T-Mobile még az idén lefedi Budapest nagy részét, a későbbiekben pedig a piaci érdeklődés alapján haladnak előre. A vezérigazgató kiemelte, hogy bár Magyarországon később indul a szolgáltatás, mint az európai országok többségében, de olcsóbban is jutottak a frekvenciához, mint például két évvel ezelőtt Csehországban, ahol a vevő a T-Mobile által fizetett összeg kétszeresét fizette a sávért. (A T-Mobile 17 milliárd forintért jutott a 3G frekvenciához, ami ugyanakkor már a 4G-re is használható lesz.)
Sugár a számhordozhatóság tavalyi bevezetése kapcsán kiemelte, hogy abból minimális veszteséggel jöttek ki, vagyis ennek keretében bár némileg többen hagyták ott a T-Mobile-t, mint ahányan választották, pénzügyileg jobban jártak. A távozók ugyanis a kevesebbet telefonálók köréből kerültek ki, miközben az újak a mobiltelefonra többet költőkéből. A tavalyi év sikertörténetének említette továbbá a vezérigazgató a T-Mobile márkaváltását, a piac igazolta a cég döntésének helyességét.