Az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság közölte, hogy elindítottak egy folyamatot, amely révén végül rákényszerítik az autógyártókat, hogy olyan technológiát építsenek a járművekbe, amely megakadályozza, hogy egy ittas ember beindíthassa azokat.
Hirdetés
Az NHTSA 2021-ben kapta meg feladatként, hogy passzív technológiával próbáljon évi több mint 10 ezer ittas vezetésből eredő halált megelőzni, a biztonsági szabványnak 2024. novemberig kell elkészülni, ha a technológia is adott.
Sok dolgot fejlesztenek: légzés- és érintésalapú szenzorok érzékelnék az alkoholos befolyásoltságot, de kamerákkal is figyelnék a szemmozgást. Az NHTSA azonban meg akar bizonyosodni a technológia működőképességéről, mielőtt kötelezően előírja a használatát. Azután 3 évet kapnak az autógyártók a megvalósításra.
Az NHTSA jelenleg azt teszteli, hogy működik-e ez a technológia, és elég megbízható-e. A nyilvánosság ugyanis csak akkor fogadná el, ha elég pontos. Még 99,9 százalékos pontosság mellett is rengeteg lenne ugyanis a hiba, ami végzetes lenne, ha például valaki egy kórházba siet vészhelyzetben.