A mai napig töretlen népszerűségnek örvendő MP3 formátum (újabb) örökösének beharangozott MusicDNA az értékesített médiatartalmakhoz kapcsolódó dalszövegeket, videókat, grafikai munkákat, sőt blogbejegyzéseket egyesítene egyetlen állományban, az egész pakkot ráadásul a neten keresztül folyamatosan naprakészen is tartanák a szerzők.
A koncepció ötletgazdája az első MP3-lejátszó tervezésében közreműködő norvég Dagfinn Bach, míg a befektetők és támogatók listáján megtaláljuk Karlheinz Brandenburgot, a digitális hangtömörítési eljárások elismert szakemberét, aki James D. Johnsonnal karöltve lefektette az MP3-as formátum alapjait. Tavasszal indul a tesztidőszak, a technológia nyáron debütálhat a piacon.
A projektet egyelőre csak kisebb kiadók támogatják: a brit Beggars Group és az amerikai Tommy Boy már biztosan kipróbálják a MusicDNA szolgáltatásait, az óriások viszont csendben kivárnak – okkal. Az új médiafájl egyrészt minden bizonnyal többe kerül majd a tisztán zenét tartalmazó állományoknál, másrészt az Apple-féle iTunes LP-vel kell konkurálnia a biztos sikerért.
Harmadrészt pedig már fut egy teljesen hasonló kezdeményezés CMX néven. Ez a program a kiadók reményei szerint megdobja majd az online értékesített zenei albumok eladási mutatóit, hiszen az interneten alig akad olyan vásárló, aki keretben szeretné letölteni a műveket – ma természetes, hogy az egyes zenéket szinte mindenki (tíz felhasználóból kilenc) számonként tölti le. Az Apple itt is képbe került, mivel az óriáscégek bő másfél évvel ezelőtt megkeresték ötletükkel a vállalatot, de a kiemelkedően népszerű iPod médialejátszókat gyártó cég akkor nem kívánt partner lenni a CMX formátum bevezetésében. (Viszont az Apple mérnökei közben készítettek egy saját formátumot, felkészülve arra az esetre, ha mégis bejön a CMX.) A nyáron egyébként még arról olvashattunk, hogy az EMI, a Sony, az Universal és a Warner már novemberben előrukkol a formátummal, végül csak kisebb tesztprogramokat indítottak, nyilván a fogyasztói reakciókat tanulmányozzák át alaposan egy jövőbeli éles start előtt.
Hirdetés
MusicDNA: már megint egy MP3-utódjelölt
- Írta: Ifj. Zettner Tamás
- Forrás: IT café
Azóta történt
-
A HP előfizetéses zeneszolgáltatást indít
A MusicStation havidíjas szolgáltatásként startolt el tegnap, a felhasználók 6 és fél millió szám között szemezgethetnek.
Közösségi média 11
Előzmények
-
Elégedetlenek a jogvédők az OiNK-ítélettel
Nem adják fel: Polgári peres eljárás indulhat a büntetőügyben felmentett zenekalóz-weboldal üzemeltetője ellen.
Mérleg 4
-
És Magyarországon mi lesz a fájlcserélőkkel?
Bár már évek óta kell jogdíjat fizetni a zenék és filmek internetes felhasználása után, ezt csak kevesen tudják. Erről és persze a fájlcsere kezeléséről kérdeztük az Artisjus jogi osztályának vezetőjét.
Mérleg 225
-
Az Artisjus megkapja a magáét az internetes letöltésből is
Egyre erősebb a szerzői jogi lobbi Magyarországon.
Mérleg 122
-
Lehalkulhatnak az MP3-lejátszók
Az EU maximalizálná a médialejátszók hangerejét a fogyasztók egészségének megvédése érdekében.
Társadalom 62
Percről percre
gp Ha a tavak és tengerek tele vannak olajfoltokkal, hát valakinek gyorsan el kell azokat takarítania. Kis hajónk fedélzetén mi fogjuk ezt megtenni, az állatvilág legnagyobb örömére!
ma Szimpatikus külső, szegényes hardver, kellemes ár és plecsni.
ma Még az MWC-n találkoztunk a dél-koreai startuppal, akik ecsetet csinálnak táblagépekhez és telefonokhoz. Kipróbáltunk ezek közül kettőt.
gp A Studio Tolima első játékában egy kutyussal próbálunk hazajutni egy vadászokkal teli erdőből, de vajon vizuális történetmesélése elég ahhoz, hogy érdekes és maradandó legyen?
ma Nincs benne semmi kiemelkedő, nem is ez a legjobb ár-érték arányú készülék, de megvannak benne az alapok, hogy elégedett legyen vele a vásárló.
Állásajánlatok
Cég: Laptopszaki Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
- Milyen légkondit a lakásba?
- One mobilszolgáltatások
- Fotók, videók mobillal
- Assassin’s Creed Shadows teszt
- NVIDIA GeForce RTX 4060 / 4070 S/Ti/TiS (AD104/103)
- Samsung Galaxy S24 - nos, Exynos
- Linux kezdőknek
- Facebook és Messenger
- PlayStation 5
- Xiaomi 15 - kicsi telefon nagy energiával
- További aktív témák...