Mozilla blog: jó volt Veletech lenni!

Első alkalommal vett részt a Mozilla – önkéntesek révén – a Veletech kiállításon. A hazai viszonyok között nagynak számító, mobiltelefóniára fókuszáló kiállítás mellett helyet kaptak a főszervező Mobilarena testvérei is, így voltak a Prohardverhez kötődő számítógépház modding és tunining versenyek is. Összességében a szervezők nagyon kitettek magukért, hiszen a Millenáris hatalmas B épületébe szervezték össze az itthon elérhető legnagyobb márkákat, s ehhez csatlakozhatott idén első alkalommal a Mozilla is, mint a Firefox OS fejlesztését végző szervezet. A 10 órától este hatig tartó kiállítás alatt végig sokan voltak, de az épületben kényelmesen el lehetett férni, s meg lehetett tekinteni a telefonok és táblagépek mellett a ház- és géptuningosokat, a retró telefonkiállítást, meghallgathattuk a gyártói előadásokat, kellemes környezetben tudtunk pihenni az emeleten, de játszhattunk a döbbenetesen élethű szimulátorral is.

Mozilla Veletech 2013

Ezekből a remek dolgokból sajnos nem sok mindent láttunk, mert igaz hogy rekord mennyiségű önkéntes – csúcsidőben heten – tevékenykedett a Mozilla standjánál, mégis szinte állandóan dupla vagy tripla sorban álltak a cég iránt érdeklődő látogatók. Nagyon sokan kíváncsiak voltak az általunk kiállított fejlesztői állapotban lévő Geeksphone Peak és Unagi telefonokra. Rengeteg kérdést kaptunk a Firefox OS-szel, illetve a Mozillával kapcsolatban, sokan próbálhatták ki ezeket a készülékeket, sokan töltöttek ki a kvízünket, és jó néhányan további információra is nyitottak voltak a Mozillával és a Firefox termékcsaláddal kapcsolatban. Bízom benne, hogy a jövőben közülük néhányan önkéntesként is segíteni tudják majd a Mozilla munkáját a Mozilla Kiáltványban megfogalmazott célok elérésében. (Mozilla-önkéntesnek jelentkezni, illetve további információkat kérni itt tudtok.)

Mozilla Veletech 2013

A kérdések kereszttüzét és a standunk előtt állandósult tömeget jól kezelték a mozillás önkéntesek, és számos látogatói kérdés talált standunk előtt válaszra. A többség érdekesnek és jónak találta azt az ötletet (és a készülékeket), hogy legyen egy olyan piaci szereplő, amelynek operációs rendszere a teljesen a nyitott web nyelvén beszél. Azokat, akik csúcskészülékeket vártak, ki kellett ábrándítanunk, mert a Firefox OS-szel működő telefonok célközönsége jelenleg a közép és alsó kategóriás telefont vásárolni szándékozó réteg. A kártyafüggetlen készülékek árszintjét megismerve a legtöbb leendő vásárló, érdeklődő elismerően nyilatkozott a készülékekről, hiszen a Mozilla célja az, hogy mindenki számára elérhető okostelefon-platformot építsen nekünk.

Mozilla Veletech

Addig is, amíg megjelennek a Firefox OS-szel szerelt készülékek:

Az önkéntesek, akik nélkül nem lett volna ilyen jó a Mozilla standja: Udi, Balázs, Máté, Flaki, Loli és a rókalány. Köszönöm nektek a segítséget, a többieknek pedig az érdeklődést. Bízom benne, hogy egy év múlva is Veletech leszünk!

Azóta történt

Előzmények