Mozilla blog: a Firefox OS tesztje mobilon

Kell nekem egy Firefox OS

A tavaly már ismertetett Firefox OS rendszerrel érdekes feladatot vállalt magára a Mozilla, amikor a sikeres kísérlet után elhatározta, hogy platformfejlesztőként lép be az amúgy is zsúfolt mobiltelefon piacra. A Mozilla célja – a kiáltványával összhangban – a nyitottság, az innovativitás és a közösség elveinek meghonosítsa a mobiltelefonos világban is. A Boot2Gecko (B2G vagy Boot-to-Gecko) projekt az Open Web építőköveinek számító HTML5, CSS, JavaScript, vagy a WebAPI és más nyílt szabványok (és szabványtervezetek) felhasználásával építi fel az eddigieknél sokkal nyíltabb operációs rendszert okostelefonok számára. Az iparág kedvezően fogadta a szabad ökoszisztéma megteremtésére irányuló erőfeszítéseket, ennek megfelelően nagyobb partnereket is sikerült megnyerni az ügynek: a Deutsche Telekom, az Etisalat, a Smart, a Sprint, a Telecom Italia, a Telefónica és a Telenor biztosította támogatásáról az új rendszert – amelyet, a rokonságát egyértelműen felfedve, Firefox OS-nek nevezett át a Mozilla. A végfelhasználóknak szánt készülékek még idén, a TCL Communication Technology (Alcatel), valamint a ZTE segítségével fognak eljutni a boltokba. A fejlesztőknek szánt két készüléket a Geeksphone már bemutatta, és a hírek szerint még februárban megkezdődik a megrendelések kiszállítása.

Kell nekem egy Firefox OS

A hamarosan megjelenő Geeksphone-okra történő várakozás mellett azonban sokkal több megoldás is van a Firefox OS felépítésére, futtatására, hibajavításra és webalkalmazások fejlesztésére. Ezeket a lehetőségeket a Mozilla különféle szintekre osztotta. Az első szinten találhatóak meg a Firefox OS-hez szánt készülékek. Ide tartoznak a házon belüli fejlesztői telefonok és rendszerek, illetve az emulátorok, szimulátorok:

  • Unagi és Otoro telefonok

Az Unagi és az Otoro telefonokat számos fejlesztő (Firefox OS-fejlesztő is) használja mint tesztelő és fejlesztő platformot. A készülékek belépő- és középkategóriás okostelefonok

A Pandaboard egy OMAP 4 architektúrán alapuló fejlesztői alaplap, amelyet mobilplatformok fejlesztésére használnak

Két emulátor érhető el, az egyik ARM, a másik x86 kódot futtat. A Mozilla elsősorban a lassabb, de a végső platformhoz közelebb álló ARM-verziót javasolja

A Firefox OS lehetőséget biztosít arra, hogy a rendszer alapját adó Gonk réteget (kernel, HAL) egy XULRunner alkalmazással cseréljük le. Ez futtatja a megjelenést leképző Gecko böngészőmotort és a Gaia felhasználói felületet. Az aktuális desktop kliens letölthető innen: https://ftp.mozilla.org/pub/mozilla.org/b2g/nightly/latest-mozilla-central/

Ebből a verzióból naponta érkeznek új kiadások, ahogy az a Nightly-jellegű termékeknél megszokott.

Ez a módozat annyira egyszerű, hogy segítségével pár kattintással összeállíthat magának mindenki egy Firefoxból indítható asztal klienst, és még az indítás is pofonegyszerű lesz. A környezet kialakításához nincs más feladat, csak:

  1. Le kell tölteni a Kiegészítők webhelyről a Firefox OS Simulatort, majd telepíteni kell a kiterjesztést
  2. Sikeres telepítés után az Eszközök → Webfejlesztő → Firefox OS Simulator helyről elindítható a szimulátor felülete
  3. A bal oldalon látható állapotjelzőn a „Stopped” gombra kattintva indítható a szimulátor. Ugyanezen a lapon, de jobb oldalon további webalkalmazásokat (app) telepíthetünk a szimulátorra.

A második vonalban a Samsung Nexus S és Samsung Nexus S 4G telefonok vannak, amelyeket újra lehet flashelni B2G, Firefox OS ROM-mal, és így képesek jól üzemelni Firefox OS-szel is. A fejlesztők ezeket a készülékeket aktívan használják, így a hozzá tartozó képfájlok is működőképesek.

A harmadik vonalban vannak a Samsung Galaxy S2 és Samsung Galaxy Nexus telefonok. Ezeket csak elvétve használják a fejlesztők, így az aktuális Firefox OS-szel való működtetésük nem biztos, hogy lehetséges.

Fontos megjegyezni, hogy csak az Android 4 (azaz Ice Cream Sandwich) rendszert futtató rendszereken cserélhető le az operációs rendszer Firefox OS-re. A korábbi Androiddal rendelkező telefonokat frissíteni kell.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények