Oroszország újabb támadást indított a Microsoft ellen

Alig telt el egy hét azóta, hogy az orosz trösztellenes hivatal (Федеральная антимонопольная службa – FASZ) meglehetősen vitatható keresetet nyújtott be a Microsoft ellen a Windows XP forgalmazásának leállítása miatt, máris itt az újabb ügy: tegnap a versenyügyi biztos vizsgálatot indított, hogy vajon törvényes-e azoknak a laptopgyártóknak a tevékenysége, akik előretelepített Microsoft-szoftverekkel kínálják termékeiket.

A biztos bejelentése szerint vizsgálják az Acer, az Asustek, a Toshiba, a HP, a Samsung Electronics és a Dell gyakorlatát, hogy vajon nem „összehangolt akcióról" van-e szó, amikor számítógépeiket Windowszal árusítják. A Reuters megkereste a gyártókat, de a Dell elutasította a hír kommentálását, a többiek képviselői pedig egyelőre nem reagáltak.

A hivatal honlapján az szerepel, hogy a legtöbb esetben az előretelepített Windowsok miatt sérülnek a fogyasztók jogai, mivel nem tudnak úgy számítógépet vásárolni, hogy ne a Microsoft terméke legyen rajta, s arra sincs lehetőségük, hogy egy másik rendszerrel kérjék a megvásárlandó terméket.

Marina Levina, a Microsoft oroszországi képviselője azt nyilatkozta, hogy ők nem kaptak még egyelőre ez ügyben hivatalos megkeresést a FASZ-tól. Az orosz miniszterelnök, Vlagyimir Putyin  egyébként a közelmúltban kritizálta a trösztellenes szervezetet, mondván, látványos akciókat vezetnek le, de tényleges eredményt alig tudnak felmutatni. Igor Artemijev, a FASZ vezetője ezek után ígéret tett arra, hogy a jövőben hathatósabb eszközökkel lépnek fel a piactisztítás érdekében.

Azóta történt

Előzmények