A mostaninál szigorúbb adat- és információbiztonsági szabályozás létrehozását szeretné elérni Angela Merkel német kancellár. Az ARD-nek-nek adott vasárnapi interjúban a Merkel azt mondta, hogy Németország „nagyon szigorú” álláspontot vesz fel a most zajló, adatbiztonságot érintő tárgyalások során, és nyomást fog gyakorolni a rengeteg adatot összegyűjtő amerikai cégekre – mint a Google és a Facebook –, hogy azok elmondják az európai országoknak, milyen információkat osztanak meg és kivel.
Hirdetés
„A jövőben elvárom az amerikai kormánytól, hogy német felségterületen betartsa a német törvényeket” – mondta a politikusasszony. „Közösen kell küzdenünk a terrorizmus ellen, de egyúttal polgáraink magánszférájának sérthetetlenségét is garantálnunk kell. Nem kell minden technikai eszközt felhasználnunk, amire lehetőségünk adódik. Szerintünk a cél nem szentesíti az eszközt”.
Merkel arra kérte az európai országokat, hogy egységesen lépjenek fel az adatvédelem kérdésében, és megígérte, hogy Németország tárgyalásokat kezdeményez az európai szabályozó szervekkel, hogy a nagy internetes vállalatokra vonatkozóan egységes adatkezelési szabályozás jöjjön létre.
Ahogy korábban írtunk róla, a PRISM-ügy kapcsán olyan információk láttak napvilágot, hogy az Amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal szövetséges országok hivatalait, tisztviselőit, diplomatáit is megfigyelte. Ez Európában kiváltképp Németországban okozott nagy felhördülést, és Merkel kormányától határozott fellépést várnak az ügyben.