Hirdetés

Magyar dobogós is van a Microsoft Imagine Cupon

Hirdetés


A győztes thai csapat

Az Imagine Cup a Microsoft által támogatott verseny számítástechnikával foglalkozó diákok számára, melynek most hirdették ki győzteseit. „Az Imagine Cup világszerte biztosít lehetőséget egyetemi hallgatók számára, hogy komoly globális problémák megoldására a szoftverek technológiáját hívják segítségül. A tanulók felkészültsége előrevetíti, milyen könnyen válhatnak majd az üzleti és technológiai élet vezető személyiségeivé, és bizonyítja, hogy a felfedezések új generációja milyen mély hatást gyakorol az oktatásra, és azon túl is” – nyilatkozta mondta Craig Mundie, a Microsoft kutatási és stratégiai vezetője.

A döntőben 59 ország 112 csapatának 334 tanulója indult összesen 9 kategóriában, amelyek a következők voltak: szoftvertervezés, beágyazott fejlesztés (embedded development), webfejlesztés, Hoshimi project (Programming Battle), számítástechnikai kihívások, algoritmus, fotográfia, rövidfilm és felülettervezés.

A győzteseket az Imagine Cup World Festival elnevezésű rendezvény keretében jutalmazták, ahol jelen voltak az Imagine Cup versenyzői, támogatói és más fontos személyiségek is. Kelet-Közép-Európát idén 15 csapat képviselte, köztük Magyarország, Oroszország, Ukrajna, Lengyelország, a Cseh Köztársaság, Görögország, Szlovákia, Bulgária, Észtország, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Románia, Bosznia-Hercegovina és Málta csapata. Az első 12 helyezett között 5 közép-kelet-európai csapat szerepel: a Cseh Köztársaság, Görögország, Oroszország, Szerbia és Ukrajna.

Magyarországot a szöuli döntőben a főleg BME-hallgatókból álló „The Team” nevű csapat képviselte, egy óvodásoknak szóló, angol nyelvet tanító szoftverrel. A csapat sajnos nem jutott a végső döntőbe, de az erős mezőnyben így is remekül megállták a helyüket. A csapat tagjai: Jakab Emese (BGF), Zöld László (BME), Kapui Ákos (BME) és Orosz Bálint (BME). A csapat az általuk fejlesztett megoldáson keresztül demonstrálta, az RFID technológia hogyan segíti a tanulást, főleg az idegennyelv-tanulást. A csapat tagjai jelenleg óvodák és iskolák bevonásával tökéletesítik találmányukat.

A magyar küldöttség legszebb eredményét, algoritmus kategóriában 3. helyezést Szebeni Szilveszter, a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium tanulója érte el: „A versenyen való részvételre Pétercsák Richárd, a tavalyi verseny algoritmus kategóriájának döntőse bíztatott. Miután tudomást szereztem az ő nagyszerű eredményéről a tavalyi indiai döntőn, elhatároztam, hogy én is benevezek, már csak azért is, hogy közelebbről megtapasztaljam ezt az élményt. Majdnem olyan érzés, mintha végrehajtottam volna a lehetetlent, miközben tudom, hogy még rengeteg munka áll előttem. A döntők után nagyon szeretnék elmerülni a Microsoft világában, bepillantást nyerni a munkájukba, és részt venni mindenben, amiben csak tudok.” – nyilatkozta a nagy sikert elért ifjú magyar versenyző.

Az Imagine Cupot 2008-ban Franciaországban, Párizsban rendezik meg, s témája: „Képzelj el egy világot, ahol a technológia életben tartja a környezetet”. A jövő évi verseny regisztrációja szeptemberben nyílik meg az érdeklődők számára.

Azóta történt

Előzmények